Hogyan idézzük a Bibliát?
Újabban gyakran előfordul, hogy politikusok – a döntéshozás legfelsőbb szintjétől kezdve le a társadalmi közszereplők minden rendű-rangú szintjéig úton-útfélen a Bibliából vett idézetet választanak mottóul politikai véleményük, döntésük, cselekedetük nyomatékosabbá tétele érdekében, látensen: igazolásául, valamiféle ködös morális alátámasztásául. Mivel az esetek többségében gyanúnk szerint jó esetben egyszerű tájékozatlanságról, talán egyfajta neofita buzgalomról van szó, sok figyelmet nem nagyon érdemel ez a fajta közéleti ficam. Ám sajnos elharapódzott az az általános politikai szlogen, hogy „országunk keresztény/keresztyén ország” (jelentsen ez bármit is), ergo illik annak valamiféle jelét is adni. Ezért aztán egyfajta igazolásként bukkannak fel a Biblia könyveiből összeollózott, a tartalmi koherencia nyomait is nélkülöző idézetfoszlányok. Megfigyelhető: azok az embertársaink, akik közelebbi nexusban vannak a Bibliával, sokkal visszafogottabban viszonyulnak annak szövegéhez. Ízlésük, valamint elmélyültebb ismereteik is visszatartják őket attól, hogy a számukra szent szövegekből hol ezt, hol azt kiemeljenek, pusztán valamiféle tetszetős, az ilyetén műveltség benyomását keltő szónoki fordulat, politikai szándék vagy aktus, de lehet éppen valami társasági bölcselkedés nyomatékosítása kedvéért.
Mit ajánljunk hát azoknak, akik még képesek más véleményekre is odafigyelni?
Már korábban is találkoztunk azzal, hogy adott szakterület elismert és közismert személyiségeinek gondolatait hívják segítségül a tárgyalt téma hangsúlyosabbá tételéhez, vagy éppen a téma feldolgozásának nyilvánvaló iránytűjeként. Gyakran fordul elő az is, hogy szépirodalmi műből idéznek e célból.
Csábító idézetforrás
A Biblia mint idézetforrás közéleti szereplőknek feltehetően azért is vonzó, mert az emberi élettel, a társadalom életének alakulásával és alakításával kapcsolatos morális szférára is vonatkoztatható. Tegyük hozzá: ahhoz, hogy ez a jelenség manapság elterjedt, az is hozzájárul, hogy korábban, a rendszerváltoztatás előtt ilyesmi nemigen fordulhatott volna elő anélkül, hogy – horribile dictu - a Bibliát idéző közéleti szereplő ne a negatív értelemben vett klerikális, vallásos vagy tudománytalan, dilettáns elítélő jelzőt kapta volna.
A Bibliai forrás ilyetén (újra) felfedezése – közelítsük meg jóindulatúan a jelenséget – nyilván egyfajta őszinte (újra) rácsodálkozás is az egyetemes emberi gondolkodás bölcsességére, annak kimeríthetetlen tárházára. Konszenzuális morális alap, így a rá való hivatkozás a téma magasabb szintre emelését, egyetemes érvényűségét szándékolja jelezni.
Eredendően: szent irat
Így is lenne, ha a Biblia csupán az emberiség bölcsességirodalmának része, valamiféle kulturális ősforrás lenne. De nem az. Illetve: nem csak az. Sőt: leginkább nem az. S a problémák itt kezdődnek.
A Bibliai eredendően: szent irat. A zsidóság és a kereszténység szent irata. Sőt: teológiai és vallási értelmezésben Isten kijelentett igéje (szava) azok számára, akik hívő embernek tartják magukat. Azaz maga a Szentírás.
Ha a Bibliát csak az emberiség általánosan elismert „kulturális termékének” tartanánk csupán, amely a bölcsességirodalom (egyik) kiemelkedő terméke, akár nyugodtan szemezgethetnénk is belőle tetszés szerint legváltozatosabb céljaink igazolására, alátámasztására. Persze ez esetben számolnunk kell(ene) egy nagy veszéllyel: ebben a megközelítésben a Bibliában – kis túlzással, ahogyan a szkeptikusok szokták mondani – megtalálható minden s mindennek az ellenkezője. Volt is idő, nem is olyan régen, amikor a maga bornírtságában és tudatlanságában tobzódó, ám a hatalmat birtoklók vulgárateizmusa (vissza is) élt ezzel a lehetőséggel.
Profán vonatkozásban is ismerjük a szövegösszefüggéséből kiragadott citátumok kalandos önállósulását a félreérthetőség és szándékos félreértések-félrevezetések machinációiban. Nos, ez sajnos megeshet akár a jóindulatú megközelítés jegyében is, ha a (Szent) Biblia szövegei profán célokra használtatnak.
Koherens kijelentés
Ugyanis – megint csak teológiai megközelítésben – a Biblia, azaz a teljes Szentírás nem az emberiség bölcsességirodalmának önmagukban is megálló darabjainak kötetbe fűzött gyűjteménye, hanem a teremtő és mindenható Isten üdvtervének sajátos, emberi nyelvre fordított interpretációja a teremtéstörténeten, a választott nép történetén, a prófétai és történeti, valamint a zsoltárirodalmon át az újszövetségi evangéliumokkal és apostoli levelekkel bezárólag. Egy koherens, részleteiben és egészében is önmagát értelmező és magyarázó kijelentés (ha tetszik: történelmi dokumentum), amely megmutatja a hívő embernek a dolgok kezdetét és végét, mindeközben választ ad az Ember(iség) és az egyén létének értelmét feszegető, legtágabb közösségi (= más emberhez viszonyuló) és legszemélyesebb életünk részleteire vonatkozó kérdésekre. A Biblia központi üzenete a Messiás köré koncentrálódik. Köztudottan e ponton válik szét az Örökkévaló kijelentésének zsidó (ószövetségi) és keresztény (újszövetségi) értelmezése, mi több: vallásgyakorlati és spirituális vonzatai és következményei.
A törvény ereje
Vissza a jelenbe: amikor tehát, engedve a Prédikátor könyvében olvasható gondolat csábításának, kiemeljük a szövegből például azt a mondatot, hogy: „Ami volt, az lesz újra, és ami történt, az történik megint: semmi sem új a nap alatt”, azt vélelmezzük, hogy a szerző a változatlanság, mi több: a változtathatatlanság mellett tesz lemondó, lehangoló tanúbizonyságot. Az imént emlegetett bibliai koherencia jegyében azonban egyértelmű: a Prédikátorként jegyzett szerző nem erről ír, hanem arról, hogy a teremtett világnak megvan a maga rendje: a Nap felkel és lenyugszik, a Hold feljön és alászáll, az ember megszületik, él és meghal… Mindennek megvan a maga ideje – ahogy ugyancsak ő írja. Mit olvasunk a Zsoltárok könyvének megragadó megfogalmazásában (Károlyi Gáspár fordításában)? Minekelőtte hegyek lettek és föld és világ formáltaték, öröktől fogva mindörökké te vagy Isten. Te visszatéríted a halandót a porba, és ezt mondod: Térjetek vissza embernek fiai! Mert ezer esztendő annyi előtted, mint a tegnapi nap, a mely elmúlt, és mint egy őrjárási idő éjjel. Elragadod őket; olyanokká lesznek, mint az álom; mint a fű, a mely reggel sarjad; reggel virágzik és sarjad, és estvére elhervad és megszárad. (Zsoltárok 90:2–6)
A változatlanságnak és a változhatatlanságnak ebben a keretében az Ószövetség népének a segítséget a Teremtőhöz való hűség megélésében és a világ végkifejlete felé való evilági zarándoklat helyes megélésében az Örökkévalótól kapott, úgynevezett mózesi törvények jelentik, amelyeknek foglalata a Tóra (s annak nem a bibliai szent iratok között található, később keletkezett számos magyarázata).
Ebben az ószövetségi dogmatikus értelmezésben a törvény változtathatatlansága a megmaradás és a maradandóság ereje és alapja.
Keresztény teológiai megközelítésben bizonyos értelemben ezt „írja felül” a názáreti Jézus (a Krisztus, a Messiás, azaz az emberiség Megváltója), aki éppen az értékek maradandósága érdekében tesz számos kísérletet, azaz: ad – méghozzá a saját korában igen radikálisnak számító – jelzést a visszahúzó, merev dogmatizmus megváltoztatása érdekében.
A szombat lett az emberért, és nem az ember a szombatért
Csak néhány példa. Az egyik: az ószövetségi törvényértelmezés egyik sarkalatos pontjával, a szombatnapi szigorú tiltásokkal kapcsolatos, ismert történet:
Jézus bement a zsinagógába, ahol volt egy sorvadt kezű ember. Azért, hogy (a farizeusok, az írástudók, a törvény értelmezői, mondhatnák: az ügyészség) vádat emeljenek ellene (terhelő vallomásra késztessék), megkérdezték Jézustól: Szabad-e szombaton gyógyítani? Ő pedig ezt mondta nekik: Ki az közületek, akinek ha egyetlen juha van, és az verembe esik szombaton, nem ragadja meg, és nem húzza ki? Mennyivel többet ér az ember a juhnál! Szabad tehát jót tenni szombaton. Ekkor így szólt ahhoz az emberhez: Nyújtsd ki a kezedet! Ő kinyújtotta, és az újra olyan egészséges lett, mint a másik. A farizeusok pedig kimentek, és elhatározták, hogy végeznek vele. (Máté 12, 9–14.)
Vagy itt egy másik, hasonlóan figyelemre méltó történet:
Amikor Jézus szombaton a vetések közt járt, tanítványai útközben (mivel megéheztek) tépdesni kezdték a kalászokat. A farizeusok azt mondták neki: Nézd, azt csinálják szombaton, amit nem szabad. Ő így felelt nekik: Sohasem olvastátok, mit cselekedett Dávid, amikor szükséget szenvedett, és éhezett ő, és akik vele voltak? (1 Sámuel 21, 2–7.) Hogyan ment be az Isten házába Abjatár főpap idejében, és evett a kitett kenyerekből, amelyeket nem szabad másnak megenni, csak a papoknak, és adott a vele lévőknek is? Aztán hozzátette: A szombat (a törvény) lett az emberért, és nem az ember a szombatért (törvényért). Ezért az Emberfia ura a szombatnak is. (Márk 2, 23–28.)
Többé ne vétkezzél!
Talán a következő is sokak előtt ismert eset. De lássuk előbb a törvényi hátterét:
Ha valaki paráználkodik másnak a feleségével és házasságtörést követ el felebarátja feleségével: halállal lakoljon a házasságtörő férfi is, a házasságtörő asszony is. (3 Mózes 20, 10.)
És akkor íme Jézus esete a házasságtörő asszonnyal:
Jézus megjelent a templomban, és az egész nép hozzásereglett; ő pedig leült, és tanította őket. Ekkor odavezettek az írástudók és a farizeusok egy asszonyt, akit házasságtörésen értek, középre állították, és így szóltak Jézushoz: Mester, ezt az asszonyt házasságtörés közben tetten érték (megtörtént a bűneset). Mózes azt parancsolta nekünk a törvényben, hogy kövezzük meg az ilyeneket (törvényi hivatkozás, megszületett a halálos ítélet, jöhet annak végrehajtása). Hát te mit mondasz? Ezt azért mondták, hogy próbára tegyék, és legyen mivel vádolniuk őt. Jézus pedig lehajolt, és ujjával írt a földre. Amikor továbbra is faggatták, felegyenesedett, és ezt mondta nekik: Aki bűntelen közületek, az vessen rá először követ (a törvény – merőben szokatlan – bírói értelmezése). És lehajolva tovább írt a földre. Azok pedig ezt hallva egymás után kimentek, kezdve a véneken. Egyedül ő meg az asszony maradt ott a középen. Mikor pedig Jézus felegyenesedett, és senkit sem látott az asszonyon kívül, így szólt hozzá: Asszony, hol vannak a vádlóid? Senki sem ítélt el téged? Ő így felelt: Senki, Uram. Jézus pedig ezt mondta neki: Én sem ítéllek el (nem kárhoztatlak) téged, menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz! (Határozat indoklása.) (János evangéliuma 8, 1–11.)
A koherens bibliai gondolkodás keresztény teológiai értelmezésében a most példaként felhozott ószövetségi Prédikátor könyvében gyönyörűen leírt változatlanság és maradandóság elve tehát az újszövetségi, evangéliumi – krisztusi – végkifejlettel válik teljessé: a változtatás és változás elfogadható, mi több: szükséges, ha az adott esetben a törvény szellemének megsértése nélkül is indokolt. A transzcendens magyarázat szerint – maga Jézus fogalmazza meg –: „Mert az Emberfia (önértelmezése szerint maga Jézus, a törvényalkotó Isten fia, aki emberré lett) ura a szombatnak (a törvénynek). Aki így értelmezte szándékát: »Irgalmasságot akarok, nem áldozatot.«” (Máté 12, 7.)
Nem kellene erőltetni, visszafelé sül el
Ha mindezt lefordítjuk hétköznapjaink nyelvére, minden bizonnyal megállapíthatjuk: a gyorsan változó élet, konkrétan annak társadalmi, gazdasági és nem utolsósorban politikai szempontjai bizony messzemenően megvitatandók a köz előtt és ezen fejleményekről a (választott) közéleti szereplőknek rendszeresen számot kell adniuk, véleményt kell tudni mondaniuk, válaszolniuk kell kérdésekre. Ebben a folyamatban azonban
mintegy felmentésként a további részletek kifejtése alól, bármiféle igazolásul, illetve morális pecsétként nagyon nem ajánlatos a Bibliát idézetgyűjteményként használni.
Mert hogy a dolog könnyen visszafelé sülhet el. Ugyanis éppen a Bibliára érzékenyebb-fogékonyabb, mert a hitélettel, így a Bibliával is szorosabb kapcsolatban álló „keresztény/keresztyén magyarok” fülében csenghet hamisan és hiteltelenül, rosszabb esetben: megbotránkozást keltve a rendszerint önleleplező tájékozatlanságról is árulkodó idézési buzgalom.
A vallásilag nem érintett, lélekszámában napjainkban már egyébként is messze nagyobb többségben lévő honfitársaink pedig csupán olcsó, nem őszinte napi politikai fogásnak fogják minősíteni ezt a fajta felszínes igyekezetet.
Komlós Attila, a Tükör által… főszerkesztője