Európai keresztény, egyházi állásfoglalások az oroszok háborújáról Ukrajnában

Kontinensünk egyházainak felekezetközi összefogását, egységtörekvését az úgynevezett ökumenikus mozgalom hozta létre. (Az Újszövetségben is fellelhető görög szó, az „oikomené” az egész lakott világot jelenti, keresztény/keresztyén értelmezésben a bárhol is élő Krisztus-követők közösségét; gyakorlatilag: a közös cselekvésre való készségüket a történelem során történt felekezeti széttagoltságuk ellenér).  Az Európai Egyházak Konferenciája (Conference of European Churches) tagegyházait is nagyon megrázták az orosz háborús agresszió ukrajnai borzalmai. 

Az ökumenikus szolidaritás sok tekintetben mozgásba lendült az európai egyházak között. Felhívások és nyilatkozatok özöne sürgeti a párbeszéden keresztüli diplomáciai megoldást, határozottan szorgalmazza a megbékélést. Egyben arra ösztönzi a politikai döntéshozókat és az egyházi vezetőket, hogy vessék latba minden lehetséges befolyásukat a háborús helyzet felszámolására. Mindemellett az európai egyházak is igen komoly humanitárius projekteket, segítséget és befogadó lelkületet mutatnak kezdettől fogva a konfliktus elől menekülő, főként öregekből, kisgyermekes családokból, nőkből álló menekült millióknak.

Itt talál egy kiterjedt összeállítást a tagegyházak és partnerek válaszaiból.

Kimásoltuk ide is a tekintélyes listát (linkgyűjteményt). Érdemes, mert hogy nagyon elgondolkodtató belenézni egyik-másik dokumentumba. A háború közvetlen kitörése (azaz: Ukrajna orosz tankokkal történt lerohanása) előtti hivatalos orosz ortodox egyházi, másfelől a háború beindítása utáni európai egyházi megnyilatkozásokba is. Különösen azoknak, akiknek esetleg kételyei lennének az európai összetartozás erősségét illetően. Legyen az vallásos, egyházi gyökerű vagy éppen kulturális fogantatású.

A háború kitörése előtt kiadott nyilatkozatok:

A háború kitörése után kiadott nyilatkozatok: