Miről is beszélünk?
„Keresztény Magyarország” – múltidéző ábránd vagy politikai termék és árucikk?
Amióta a napi politikai narrációban elterjesztették, egyes vélemények szerint sulykolják (a nyelvi-fogalmi tudatos ráhatás, sulykolás egyik figyelemreméltó jelenségével foglalkoztunk egy korábbi írásunkban: “Miért nevezik „karmelita kolostornak” azt, ami már 1784 óta nem az, hanem manapság a miniszterelnök munkahelye? Hamis képet sugall az akarva akaratlan használt pontatlanság”) azt a nehezen értelmezhető képzetet, miszerint „Magyarország keresztény ország”, legalább három kérdés áll megválaszolatlanul az erre érzékenyebb publikum előtt:
1. Mit értünk azon, hogy egy ország (római katolikus és keleti ortodox nyelvhasználatban) keresztény, illetve (protestáns megfogalmazásban) keresztyén?
2. Mit mutatnak a különféle statisztikai-közvéleménykutató felmérések? És végül, de nem utolsósorban:
3. Mit szólnak mind ehhez – ami bennünket, e hazában élő országlakosokat különösen is érdekelhet – a magyarországi vallások és vallásfelekezetek, keresztény/keresztyén vonatkozásban: egyházak hivatalos grémiumainak értékelései?
Enyhébb esetben bántó és zavart keltő, rosszabb esetben egyenesen megbotránkoztató
Az első kérdésre valójában nincs egyértelműen elfogadható válasz, mivel nem tisztázott: a keresztények/keresztyének számbeli többsége a minősítés oka (ezt a legújabb kutatások cáfolják, lásd majd alább), vagy a közgondolkodás általános jellemzője (erre kutatási adatok nem állnak rendelkezésre, mindennapi tapasztalataink nem ezt igazolják), avagy csupán egy politikai „árúcikkről” van szó, amelyben keveredhet a „wishful thinking” és egyfajta utilitarista politikai szándék: jó nekünk (a statusquonak) azt hirdetni és hitetni, hogy az ország úgymond keresztény/keresztyén, jelentsen ez bármit is, mert nagy általánosságban e szavaknak valamiféle stabilizáló, egyfajta masszív, megnyugtató morális hátteret sugalló (varázs)ereje van...
Ami a második kérdést illeti: ma már vannak statisztikai és közvéleménykutatások, amelyek próbálnak valamiféle hiteles képet adni világunk valóságáról a vallásosság, a vallási intézményekhez, az egyház(ak)hoz kötődés összetett kérdéskörben. Sajnos a Központi Statisztikai Hivatal honlapján a legfrissebb népszámlálási adatok még nem hozzáférhetők. Akit érdekel, megnézheti a 2011-es adatokat. Az IPSOS nemzetközi kutatása már friss adatokat tartalmaz, ezek részletesebb ismertetésére lejjebb kitérünk.
A harmadik kérdéskör tekintetében sajnos azt kell mondanunk: a legilletékesebbek, hazánkban a nagyobb, úgynevezett történelmi egyházak vonatkozó kommentárjairól, nyilatkozatairól, érveléséről, horribile dictu: ellenérveiről nincsenek ismereteink. Azaz úgy tűnik: leginkább hallgatnak ez ügyben. Többégükben az állam által törvényileg elismert olyan „egyház”-ról van szó, amely megfelel a magyar törvényhozás által megszabott törvénybe foglalt követelményeknek. Ez már
önmagában is egy rendkívül sajátos eljárás, amikor egy világi entitás határozza meg egy sui generis (egyedi jellemzőkkel rendelkező) spirituális entitás minősítését. Ráadásul e kategorizálásnak esetünkben súlyos anyagi támogatással együtt járó kísérőelemei vannak, vagy éppen nincsenek, mivel hogy az állam e quasi saját minősítése alapján juttat a maga által megszabott költségvetési keretek szerint úgynevezett támogatást az adófizetők pénzéből a különböző vallásfelekezeteknek nem hitéleti tevékenység, hanem úgymond állami feladatok körében folytatott (oktatási, egészségügyi, szociális, műemlékvédelmi stb.) tevékenység támogatására. Természetesen vannak olyan esetek, amikor a kettőt nehéz szétválasztani.
Hogy ez a rendszer aztán milyen teológiai, ekkléziológiai, önértelmezési kérdéseket, akár konfliktusokat generál belső vallásfelekezeti- egyházi körökben, arról csak sejtéseink vannak. Napjainkban éppen a magyarországi zsidóság vallási intézményei közötti súlyos, fájdalmasan sajnálatos feszültségeknek lehetünk tanúi.
Azt viszont bizonyossággal mondhatjuk: a vallással, a hittel s ezek spirituális és intézményi részleteit is érintő felelőtlen politikai fogantatású beszédek, jöjjenek azok a politikai színtér bármely oldaláról, mélyen sérthetik mindazokat a honfitársainkat, akiknek az életében mindez (a vallásos meggyőződés, a hitben való élet gyakorlata) a szó szoros értelmében szent dolog, személyiségüket meghatározó világlátás, aminek a profán szintre való lecibálása enyhébb esetben bántó és zavart keltő, rosszabb esetben egyenesen megbotránkoztató.
A kivétel
Ettől a szomorú történettől eltekintve, olykor azért történik erre utalás, a főként római katolikus identitásúnak tartható Szemlélek internetes hírportál tisztességes igyekezetének köszönhetően.
“Azt gondolom, Magyarország nem keresztény ország, de Magyarországon vannak keresztények. És ugyanezt tartom igaznak Európára nézve is. Hogy mekkora a keresztények részaránya, nehéz megmondani. A népszámlálás adatai támpontot jelenthetnek, de a téma összetettebb annál, mint amit a statisztika érzékeltetni tud. Fontosabb és nehezen megválaszolható kérdés, hogy azok, akik kereszténynek vallják magukat, valójában azok-e: csak látszat keresztények, akik alibiből, érdekből állnak be, vagy valóban hitvallók-e” - mondott őszinte véleményt dr. Fabiny Tamás püspök a Magyarországi Evangélikus Egyház Északi Egyházkerületének püspöke egy a Magyar Hangnak adott interjuban.
A püspök ugyanakkor arra is kitért az iterjuban, hogy „A kereszténydemokrata szellemiség nagyon fontos politikai hagyomány Európában, amely nélkül az Európai Unió sem jöhetett volna létre, és ami Németországban, Franciaországban, Skandináviában igen erős és meghatározó volt. Ma már kevesen tudják, de az Európai Unió zászlajában található tizenkét csillag nem a tagállamok korábbi számára utal, hanem a Jelenések könyvére vezethető vissza, amelyben az szerepel, hogy a megdicsőült Szűz Mária körül tizenkét csillag ragyog.
A probléma nem a kereszténydemokráciával van, hanem a politikai kereszténységgel. Azzal, amikor valaki a kereszténységre hivatkozva, azt felhasználva fogalmaz meg politikai üzeneteket. Vagy amikor valaki a szószékről prédikálva pártpolitikai üzeneteket fogalmaz meg. Ez számomra elfogadhatatlan.”
És hogy egyértelmű legyen a véleménye a kérdést illetően, azt is leszögezte, hogy
„A kereszténységet és a nemzetet bármire – például a történelmi tapasztalatainkra – hivatkozva nem helyes egybemosni, mert ez oda vezet, hogy a kereszténységet nacionalizáljuk és a nemzeti gondolatot szakralizáljuk. Én, ha a Luther-kabátot felveszem, akkor nem a piros-fehér-zöld kabátot veszem fel. És nem azért, mert ne tisztelném és szeretném a nemzeti identitásunkat. De a vallásos hitünk e mellett, e felett áll. Ezért nincs értelme azoknak a kijelentéseknek, hogy a kereszténység valami „magyar” dolog. A nemzeti értékrend szakralizálása ugyanígy értelmetlen és káros.”
A KSH honlapján még csak a 2011-es népszámlálásról olvashatunk
Visszatérve az egyáltalán nem lényegtelen második kérdéskörhöz: nevezetesen a lakosság vallásos, illetve a különböző vallásfelekezetek (többségében a keresztény/keresztyén egyházi kötődés konkrét felméréséhez, sajnos – hazánk esetében - félévvel a tavalyi népszámlálás lezárása után a Központi Statisztikai Hivatal – miként arra hvg.hu cikke is hivatkozik – mindmáig sem tette közzé, hogyan vallottak vallási hovatartozásukról honfitársaink.
Az IPSOS Global Advisor a napokban publikálta a világ 26 országára kiterjedő, év eleji közvélemény-kutatásának adatsorait.
Az IPSOS az egyik legnagyobb tekintélyű, szakmailag elismert nemzetközi piackutató és közvélemény-kutató intézmény világszerte, amelynek mintegy 5000 ügyfele van és közel 20 000 embert foglalkoztat. Az Ipsost 1975-ben alapították Franciaországban, és 1999. július 1-je óta jegyzi az Euronext.
Beszédes adatok
Ami bennünket különösen is érdekelnek, azok a Magyarországról kibogarászható adatok. Ebből az derül ki, hogy Magyarország legfeljebb kulturális értelemben nevezhető „keresztény országnak”. A hvg türelmesen kiszálazta a lényeget:
1. Önbesorolásuk alapján a magyarok a vizsgált országok átlagához (40 százalék) képest vallásosabbnak tűnnek (62 százalék), ez csak annyit jelent, hogy többségben vannak, akik hisznek valamilyen felsőbbrendű lény létezésében. Az Ó- és az Újszövetség tanításai szerinti Istent csupán a magyarok 20 százaléka vallja a sajátjának. Az egyes felekezetek szent könyveiből (Biblia, Korán, Tóra stb.) megismerhető istenképpel való azonosulás arányát tekintve ez a legalacsonyabb érték a vizsgált országok körében.
2. A vallásosság individualizálódását mutatja, hogy a magyarok többsége már ünnepek idején sem igen látogatják templomukat: alig több mint a tizedük (11 százalék) jár istentiszteletre. Ez az arány a lengyeleknél 38, az olaszoknál 23 százalék; a listát az indiaiak vezetik (71 százalék), míg az ellenkező póluson a japánok állnak (nekik az 5 százalékuk jár templomba).
3. Imádkozás. Még akik hisznek, azok sem fohászkodnak túl gyakran égi segítségért: imádkozni a magyarok 30 százaléka szokott (a világátlag 44 százalék).
4. Istenkép. A buzgóság hiánya összefügghet azzal is, hogy az az istenkép, ami a magyarokban él, nem túl pozitív: nálunk értenek a legkevesebben egyet azzal a mondattal, hogy „Isten átsegít a mindennapok nehézségein, és boldoggá tesz” (46 százalék). Ez az érték még a vallástalanabb országokban is jóval magasabb; 60 százalék alatti értéket csak Belgiumban és Japánban regisztráltak. A világátlag 76 százalék, vagyis szinte mindenütt másutt a segítő, szerető istenkép a domináns.
5. Mennyország, pokol? Magyarországon az átlagnál (52 százalék) kevesebben hisznek a mennyország létezésében is (34 százalék), a pokolról még kevesebben gondolják (26 százalék a 46 százalékos átlaggal szemben), hogy tartaniuk kellene az odakerüléstől – összegzi a lényeget a hetilap.
Mire gondoljunk tehát?
Mire gondoljunk tehát,
amikor mai, felelős politikai tényezőktől a „keresztény Magyarország” jelzős szerkezetet halljuk?
amikor a vallás(osság)ra történnek példálózások?
amikor a neofita buzgalommal vagy éppen alig leplezett propagandisztikus „éllel” vallási kifejezések, bibliai hivatkozások hangzanak el, amikből menten kiderül a bennfentesség látszatában tetszelgő megszólaló totális tájékozatlansága a hit és a vallás világában?
amikor még olyan alapfogalmakat sem sikerül mindmáig megfelelően alkalmazni, mint vallás, felekezet, vallásfelekezet, egyház, hit?
amikor olyan, a tájékozatlanságból fakadó érvelések hangzanak el politikusok szájából a „vallás” és a „kereszténység”, a „hit” mellett, aminek logikus következménye elvben egy teokratikus berendezkedésű államalakulat kellene hogy legyen (van ilyen a világban: lásd már a nevében is hitet valló, valójában a contradictio a se ékes példája: az Irán Iszlám Köztársaság...)?
És akkor még nem beszéltünk arról, hogy az e téren nagy önbizalommal megszólalók miként vélekednek a vallásos világkép statisztikai háttérbe szorulásáról, és hogy minek tartják azt: alattomos nyugati mákonynak, vagy tán felvetődik-e bennük az a lehetséges magyarázat is, hogy talán a világ olyan gyors léptekben változik, hogy ezzel a vallások, felekezetek nem igazán tudnak lépést tartani, és nem tudnak az ún. szekularizáció sodrába került emberek millióinak megfelelő választ adni.
Ezzel őszintén szembenézni pedig nyilván a legnehezebb. Pedig hát – ez személyes meggyőződésünk -, hogy csak a magunk portája előtt söpörjünk: minden bizonnyal nem a Jézus evangéliumának értéke változott meg, lett kevésbé elfogadható, hanem talán az az (intézményes egyházi) interpretáció, amelyik ezt az örökké érvényes üzenetet nem kellőképpen közvetíti?
És aki mindezek után részletes statisztikai adatokra kíváncsi, számukra az alábbiakban közzé tesszük IPSOS hivatalos, sajtótájékoztató műfajába foglalt kutatási összegzését.
IPSOS SAJTÓKÖZLEMÉNY
Vallásosság - két globális szakadék: földrajzi és generációs
Ipsos felmérése a vallással kapcsolatos meggyőződések és attitűdök változásait tárja fel a magas jövedelmű és a feltörekvő országok, valamint a korcsoportok között
Május 11, 2023 - Az Ipsos Global Advisor új felmérése országonként és generációnként nagy eltéréseket mutat a vallási hovatartozás és vallásgyakorlás elterjedtségében, a meggyőződésekben, a vallás szerepében, valamint abban, hogy milyen mértékben határozza meg a személyes identitást és az erkölcsöt. A legtöbb földrajzi különbség általában hasonló mintát követ, szemben állva az erősen vallásos Globális Dél és a többnyire szekuláris Globális Észak. A 26 vizsgált ország közül azonban számosban jelentős generációs eltolódás figyelhető meg, ahol a fiatalabbak az idősebbeknél kisebb valószínűséggel vallják magukat kereszténynek, különösen katolikusnak, és nagyobb valószínűséggel vallják magukat muszlimnak vagy más vallásúnak.
A vallási hovatartozás generációs eltolódása
Az Ipsos által vizsgált 26 országban a vallásukat valló válaszadók aránya az indiai és thaiföldi közel 100%-tól Japán, Dél-Korea, Svédország, Hollandia és Nagy-Britannia kevesebb mint feléig terjed.
A felmérés a vallási hovatartozás tekintetében jelentős generációs eltolódásokra világít rá: a 16 leginkább katolikus országban a vizsgált 16 ország mindegyikében a Z generációsok (az 1997-ben vagy azután születettek) katolikusnak vallók aránya alacsonyabb, mint a fiatal felnőttek (az 1964-ben vagy azelőtt születettek) aránya - átlagosan 16 százalékponttal. Belgiumban, Olaszországban, Peruban, Lengyelországban, Franciaországban és Chilében a különbség meghaladja a 20 százalékpontot. 12 országból tizenegyben hasonló a helyzet, ahol a megkérdezettek legalább 15%-a protestánsnak, evangélikálisnak (konzervatív, fundamentalista kereszténynek) vagy csak "kereszténynek" vallja magát: A Z generáció tagjai átlagosan 11 százalékponttal kisebb valószínűséggel vallják magukat ilyennek, mint a felnőtt generáció. Svédországban és Ausztráliában a különbség meghaladja a 20 pontot. Ezzel szemben a Z generáció tagjai a 14 olyan ország mindegyikében, ahol a megkérdezett felnőttek legalább 2%-a vallja magát muszlimnak, nagyobb valószínűséggel vallják magukat muszlimnak, mint a középkorúak - átlagosan hét ponttal. Nagy-Britanniában, Svédországban és Belgiumban 10 pontos vagy annál is nagyobb különbségek tapasztalhatók.
A generációs különbségek eltérőek a vallástalanok, azaz ateistának, agnosztikusnak vagy a magukat csak "spirituálisnak" vallók esetében. Három országban a Z generáció tagjai legalább 10 ponttal kisebb valószínűséggel mondják azt, hogy nem vallásosak, mint a felnőtt nemzedék (köztük Svédországban és Németországban több mint 15 ponttal), de kilenc országban fordított a helyzet (köztük Dél-Koreában és Olaszországban több mint 20 ponttal).
Istenben vagy egy magasabb erőben való hit
A válaszadók átlagosan 40%-a mondja, hogy hisz Istenben "a szentírásokban leírtak szerint", 20% hisz "egy magasabb entitásban, de nem a szentírásokban leírtak szerint", további 21% sem Istenben, sem magasabb létezőben, 19% pedig nem tudja vagy nem akarja megmondani. Míg 11 országban a többség hisz a szentírásokban leírt Istenben - leginkább Brazíliában, Dél-Afrikában, Törökországban és Indiában -, addig Japánban, Dél-Koreában és a 10 vizsgált európai ország közül hétben többségben vannak azok, akik azt mondják, hogy nem hisznek sem Istenben, sem magasabb erőben vagy szellemben.
A 14 ország közül egy kivételével, ahol a felnőttek legalább egyharmada hisz a szentírásokban leírt Istenben, a Z generáció tagjai a nagykorúakhoz képest kisebb valószínűséggel hisznek Istenben - átlagosan 10 százalékponttal (Mexikóban 20 százalékponttal) -, mint a nagykorúak. A kevésbé vallásos országokban azonban a tendencia megfordul. Abban a 12 országban, ahol minden harmadik felnőttből kevesebb mint egy hisz a szentírásokban leírt Istenben, a Z generáció tagjai között átlagosan öt százalékponttal magasabb az ilyen vallásúak aránya, mint a nagykorúak körében. A legnagyobb különbség Svédországban tapasztalható (28 pont).
Kapcsolódó és egyéb hiedelmek
A mennyországban való hit átlagosan 52%, a természetfeletti lényekben (pl. angyalok, démonok, tündérek és szellemek) való hit pedig átlagosan 49%. A pokolba és az ördögbe vetett hit egyaránt átlagosan mintegy 10 százalékponttal alacsonyabb, mint a mennybe vetett hit. A mennyben, a szellemekben, a pokolban és az ördögben hívők aránya Belgiumban a legalacsonyabb, Törökországban, Brazíliában és Dél-Afrikában pedig 50-60 százalékponttal magasabb.
Minél fiatalabbak az emberek, annál valószínűbb, hogy hisznek a mennyországban, a pokolban, az ördögben és a természetfeletti lényekben - különösen azokban az országokban, ahol a felnőttek körében alacsony a hit. Sok ilyen országban, különösen Észak- és Nyugat-Európában, az ilyen hiedelmek elterjedtsége magasabb, a Z generáció tagjai között több mint 20 százalékponttal magasabb, mint a az idősebb nemzedékben.
Vallási gyakorlat
Nem meglepő, hogy mind a rendszeres istentiszteleti hely látogatása, mind az otthoni imádkozás a legelterjedtebb az alábbi országokban, ahol a többség hisz Istenben vagy egy felsőbb entitásban. Indiában 10-ből több mint hét, Dél-Afrikában, Thaiföldön, Brazíliában és Törökországban pedig körülbelül a fele vallja azt, hogy legalább havonta egyszer elmegy egy istentiszteleti helyre (pl. templomba, szentélybe vagy mecsetbe), szemben a következő országokkal: Japánban csak minden 20., Belgiumban és Magyarországon körülbelül minden 10. Franciaországban, Svédországban, Hollandiában, Németországban, Nagy-Britanniában, Spanyolországban és Kanadában átlagosan 15 százalék azok aránya, akik havonta legalább egyszer imádkoznak imahelyen kívül. Több mint 25 százalékponttal magasabb ez az arány Kolumbiában, Chilében, Törökországban, Brazíliában, Peruban, Dél-Afrikában és az Egyesült Államokban.
Azokban az országokban, ahol a vallásgyakorlás magas, az idősebb felnőttek általában többet foglalkoznak vele, mint a fiatal felnőttek, míg azokban az országokban, ahol a vallásgyakorlás alacsony, a fiatalok körében nagyobb a vallásgyakorlás iránti elkötelezettség. Egy kivételével mind a 15 országban, ahol a felnőttek legalább egyharmada imádkozik istentiszteleti helyen kívül legalább havonta egyszer, a Z generáció tagjai átlagosan 15 százalékponttal kisebb valószínűséggel teszik ezt, mint az idősebb nemzedék. Brazíliában 23, Kolumbiában 27, Chilében pedig 40 ponttal. Ezzel szemben abban a 11 országban, ahol a felnőttek kevesebb mint egyharmada imádkozik legalább egyszer istentiszteleten kívül, a Z generáció tagjai nagyobb valószínűséggel tesznek így, átlagosan hét ponttal, ebből 23 pont Svédországban és 28 pont Németországban.
Hasonlóképpen, abban a 11 országban, ahol a felnőttek legalább egynegyede jár vallási intézménybe a Z generáció tagjai átlagosan két százalékponttal kisebb valószínűséggel járnak templomba, mint a nagykorúak. (Kolumbiában pedig 15 ponttal). Ugyanakkor van 15 olyan ország, ahol a Z generáció tagjai átlagosan 11 ponttal nagyobb valószínűséggel számolnak be erről (beleértve 28 pontos Németországot és a 34 pontos Svédországot).
Vallási tolerancia
A megkérdezett felnőttek azon aránya, akik szerint jól érzik magukat a különböző vallási meggyőződésű emberek között átlagosan 76% a 26 országban. A más vallásúakkal szembeni komfortérzet a vallási nézetekkel jelen van Dél-Afrikában, Szingapúrban, Ausztráliában, Kanadában, Nagy-Britanniában, Kanadában, Szingapúrban, Ausztráliában, Kanadában, Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban, míg Dél-Koreában csak a válaszadók fele nyilatkozott így.
Az Ipsos Global Advisor 2023-as felméréseit összehasonlítva a 2017-ben végzett felméréseinek eredményeivel az derül ki, hogy a vallási tolerancia jelentősen nőtt Svédországban, Brazíliában, Belgiumban, Mexikóban és Lengyelországban, míg Dél-Koreában és Németországban csökkent.
Átlagosan közel fele (47%) szerint a vallás több kárt okoz a világban, mint amennyi hasznot jelent. India után ez Nyugat-Európában és Japánban a legelterjedtebb; a legkevésbé Latin-Amerikában, Dél-Amerikában, Dél-Amerikában és Japánban. Afrikában, Törökországban és Délkelet-Ázsiában, Nyugat-Európa nagy részén (Olaszország figyelemre méltó kivételével), a fiatalabb felnőttek körében is kevésbé elterjedt, mint az idősebbek között.
Japán és Svédország az egyetlen két olyan ország, ahol a 2017-es felmérés szerint a vallásról alkotott negatív vélemények jelentősen erősödtek. Ezzel szemben jelentősen csökkentek Argentínában, Magyarországon, Németországban, Ausztráliában, Spanyolországban, Lengyelországban és Peruban.
Vallás és identitás
A kutatásban megkérdezett válaszadók átlagosan 42%-a mondja, hogy vallása határozza meg személyiségét. 2017 óta jelentősen nőtt az ezen állítással való egyetértés Japánban, Svédországban, Mexikóban, Franciaországban és Mexikóban, Ausztráliában, Spanyolországban és Brazíliában, ám jelentős a csökkenés Magyarországon, Lengyelországban és az Egyesült Államokban.
Több európai országban a fiatalok sokkal nagyobb valószínűséggel tekintik a vallást identitásforrásnak, mint az idősebb felnőttek. A különbségek meghaladják a 15 pontot Svédországban, Nagy-Britanniában, Németországban és Franciaországban, ahol a fiatalok nagyobb valószínűséggel vallják magukat muszlimnak is. Más országok azonban - Olaszország, Lengyelország, Chile, Kolumbia, Szingapúr és Dél-Korea - ellentétes tendenciák mutatkoznak.
Vallás és erkölcs
Átlagosan 54% egyetért azzal, hogy a vallási gyakorlatok fontos tényezőt jelentenek a polgárok erkölcsi életében, 37% egyetért azzal, hogy a vallásos emberek jobb állampolgárok, és 20% szerint a vallásos emberek elveszítik mások tiszteletét a ha megtudják, hogy az illető nem vallásos.
Mindhárom esetben az arányok 50-60 százalékpontos eltérést mutatnak a magas vallásossággal és az alacsony vallásosságú országok között.
A fiatalok az idősebbeknél nagyobb valószínűséggel társítják a vallást az erkölcsösséggel azokban az országokban, ahol a fiatalok az idősebbeknél lényegesen nagyobb valószínűséggel vallják magukat muszlimnak.
Isten vagy egy magasabb entitás szerepe
Négyből három ember, aki hisz Istenben vagy egy felsőbb hatalomban vagy lényben, azt mondja, hogy ez segít neki a személyes válságok leküzdésében, értelmet ad az életüknek, és az átlagosnál boldogabbá teszi őket. Minél magasabb a vallásos hívők aránya egy országban, annál valószínűbb, hogy a hívők úgy érzik, hasznukra válik a hitük.
A legtöbb országban az összes megkérdezett felnőtt százalékos aránya, akik szerint a vallásos hitű embere boldogabbak, általában megegyezik azok arányával, akik azt állítják, hogy rendszeresen járnak vallási közösségekbe, intézményekbe.