Koronázás mélyen vallási gyökerekkel
Egy országban, amely már többnyire nem vallásos.
III. Károly angol király uralkodóként nemcsak az Egyesült Királyság államfője, hanem a hit védelmezője is (ezt a címet a pápa 1521-ben VIII. Henrik királynak adományozta, mielőtt a király a híres szakítást megtette a római katolikus egyházzal) és az Egyesült Királyság legfelsőbb vezetője lett - hangsúlyozza a Washington Post-ban megjelent interjúban Ian Bradley, angliai kultúr- és szellemtörténész professzor.
„A koronázás minden más eseménynél jobban hangsúlyozza az Egyesült Királyság monarchiájának szent természetét” – írja God Save the King: The Sacred Nature of Monarchy című könyvében Bradley profeszor. „Koronázásukon a királyokat és királynőket nem egyszerűen megkoronázzák és trónra léptetik, hanem felszentelik, elkülönítik és felkenik, Istennek szentelik őket, és szentségi öltözékkel és szimbolikus dísztárgyakkal látják el őket.”
Hagyomány és rituálé - mély hatást gyakorol
Minderre – teszik hozzá a Christianity Today-ben megjelent elemző cikkében Madeleine Davies - egy olyan országban kerül sor, ahol a legutóbbi népszámlálás szerint a lakosság kevesebb mint fele vallja magát kereszténynek. A Church of England saját statisztikái szerint a lakosság mindössze 1,5 százaléka vesz részt heti istentiszteleten, míg egy 2018-as British Social Attitudes felmérés szerint 43 százalékunk „soha vagy gyakorlatilag soha” nem vesz részt istentiszteleten. Elmondható, hogy sok millió ember számára, akik a koronázást nézik a televízióban, valószínűleg ez lesz az első istentisztelet évek óta, vagy talán valaha is, amiben mágha közvetett módon is – részük volt. Még azoknak is, akik járnak templomba, valószínűleg a BBC kommentárjára kell hagyatkozniuk, hogy pontosan megértsék, mi folyik itt. A legtöbb néző számára ez lesz életük első koronázása, amit élőben nyomon követhetnek.
A legtöbb ember számára ez a „látvány” mély benyomásokat tesz majd, függetlenül ismereteiktől és spirituális beállítotságuktól – vélekedik a Cristianity Today-nek Linda Woodhead, a londoni King's College erkölcs- és társadalomteológiával foglalkozó professzora. "Élvezni fogják a hagyomány érzését, a rituálét."
A koronázás helyszíne 1066 óta a Westminster-apátság, Hitvalló Edward, a pápa által 1161-ben szentté avatott király kegyhelye. III. Károly királyt az 1300-ból származó Szent Edward-trónszékben fogják megkoronázni. Ennek a trónnak, jelesül a trón alapjául szolgáló nagy kőnek különlegesen érdekes (szakrális) története van, amire itt most nem tudunk kitérni
A koronázás – miként Ian Bradley hangsúlyozza - lényegében mélyen vallásos szertartás. Valójában az Egyesült Királyság az egyetlen monarchia Európában, amely megtartja a vallási koronázást. Míg a liturgia az évszázadok során fejlődött, a kulcselemek továbbra is a több, mint ezer évvel ezelőttiek maradtak.
Megkoronázása alkalmával Károly királyt is bemutatják a népnek, akik az „Isten óvja Károly királyt” kikiáltásával fejezik ki támogatásukat. S miután leteszi az 1689-es koronázásra írt esküt, Canterbury érseke keni fel bibliai hagyományokban gyökerezően szent olajjal, amely Isten kegyelmének a Szentlélekben való kiáradását jelképezi. Ezt a pillanatot annyira szentnek tartják, hogy egy paraván mögött játszódik majd le.
Ezután ellátják a hatami jelvényekkel: amelyek legszentebb darabja maga a korona. Az egybegyűltek azután tisztelegnek az új uralkodó előtt, mielőtt a szent úrvacsorában részesülnének.
Egyesek számára az Egyesült Királyságban mindez már idejétmúlt szertatás, sőt, vannak olyanok is, akik kifejezett megmosolyogtatónak tartják, különösen is a király paravánok mögé rejtett felkenetését. Tavaly a National Secular Society úgy érvelt, hogy a „döntően anglikán” hagyományok „mélyen összeegyeztethetetlenek az egyre pluralistább és szekulárisabb társadalommal”.
Az egyetlen monarchia Európában, amely megtartja a koronázás vallási alapjait
A közvélemény-kutatás azonban nem jelez népi felháborodást – figyelmeztet a Cristianity Today cikke. Egy 2015-ben végzett országos reprezentatív felmérés szerint az emberek kevesebb mint húsz százaléka gondolta úgy, hogy a keresztény koronázás „elidegenítené” a szertartástól a nem keresztény vallású vagy nem hívő embereket. A legtöbben úgy gondolták, hogy kereszténység létező, ható valóság.
Mindazonáltal amikor Charlotte Hobson, a Lancaster Egyetem PhD-jelöltje megmutatta interjúalanyainak az 1953-as koronázásról készült felvételeket, megkérdezte, mi a véleményük az eseménnyel kapcsolatban, a legtöbben azt mondták: nem tekintik vallási eseménynek a szertartást. Ám akkor vajon a hagyomány, az azáltal keltett érzelmek az, amit az emberek most szentnek tekintenek, még akkor is, az eseménynek már nem tulajdonítanak vallás, spirituális jelentőséget. gyökereit.
Károly király esküjében egyebek mellett szerepel az a fogadalom, hogy tudniillik „az Angliában bevezetett törvények szerint fenntartja és sérthetetlenül megőrzi az anglikán egyház rendelkezéseit, valamint annak tanait, istentiszteletét, fegyelmét és kormányzását”.
Emlékeztetőül: az anglikán egyház államegyház, az uralkodó a legfőbb kormányzója, mióta VIII. Henrik a XVI. században szakított a római katolikus egyházzal. Az anglikán egyház papjai hűségesküt tesznek az uralkodónak. Az egyház és az állam szétválasztása, amely annyira alapvető például az Egyesült Államok alkotmánya szempontjából, továbbra is „alternatív elképzelés” az Egyesült Királyságban.
A koronázást „hatalmas nosztalgiagyakorlatnak” tekinti azon a keresztények számára, akik gyászolják azt az időszakot, amikor „keresztények irányították” az országot", a kultúra irányításnak jogosultságát is beleértve.
Az egyház és az állam szétválasztása továbbra is „alternatív elképzelés”
A koronázás procedúrájában kiemelkedik „az Istennek alárendelt vezető szimbolikája, aki Isten nevében csendesen kormányozza Isten népét...” – mondta az interjúban kritikusan Robinson-Brown. „Ott sejlik fel mögötte óhatatlanul annak az egykor volt imperialista fekete-ellenes hatalomnak az árnya, amely még mindig nem foglalkozott megfelelően a múltjával, egy olyan Nagy-Britanniában, amelynek egyre kevesebb oka van arra, hogy „Nagynak” nevezzék.
Számára az istentisztelet legerősebb része a szertartási kard átadása, az ekkor elhangzó utasítás így hangzik: „Tegyél igazságot, állítsd meg a gonoszság növekedését, … [és] segítsd és védd meg az özvegyeket és árvákat”.
Egyes keresztények számára a koronázás lehetőség a misszióra, esély arra, hogy felébressze a brit nép rejtett vallásosságát. A Hope Together, az evangelizációnak szentelt jótékonysági szervezet szerint a koronázás „ideális alkalom arra, hogy egyházként a majdan mindent beteljesítő Jézus királyságára mutassunk”.
Tény, hogy húsvét óta az anglikán egyház naponta ad ki imaszövegeket, bátorítva az embereket a királyért és a királynőért, a királyi családért és a nemzetért való imádkozásra. Nehéz megmondani, hogy ezeknek milyen spirituális hatása lesz az Egyesült Királyság népére. Az egyház feltehetően „eszköznek tekinti, amellyel vissza lehet hozni a spiritualitást az emberekbe”. A szkeptikusok ennek kevés reményt jósolnak.
Teológusok körében köztudott: a Bibliában nincs egyértelmű doktrína a monarchiáról. Legismertebb hivatkozás:
Összegyűltek Izráel vénei, és elmentek Sámuelhez Rámába. Ezt mondták neki: Megöregedtél, fiaid pedig nem járnak útaidon; most azért válassz nekünk királyt, a ki ítéljen felettünk, mint minden népnél szokás. Azonban Sámuelnek nem tetszett ez a beszéd, hogy azt mondták: Adj nekünk királyt, a ki ítéljen felettünk. És könyörgött Sámuel az Úrhoz. Az Úr ezt mondta Sámuelnek: Fogadd meg a nép szavát mindenben, a mit mondanak neked, mert nem téged utáltak meg, hanem engem utáltak meg, hogy ne uralkodjam felettük. Mindama cselekedetek szerint, a melyeket véghez vittek attól a naptól kezdve, a melyen kihoztam őket Egyiptomból, egészen a mai napig (hogy elhagytak engem, és idegen isteneknek szolgáltak): veled is a szerint cselekszenek. Most azért hallgass szavukra; mindazonáltal tégy ellenük bizonyságot, és add tudtukra a király hatalmát, a ki uralkodni fog felettük... (I. Sámuel 8.)
És mi a helyzet Jézus „hierarchiájával” – kérdezi néhány radikális teológus -, amelyben az elsők lesznek az utolsók és az utolsók az elsők? Hogyan érjük el ezt egy felbecsülhetetlen értékű ékszereket felvonultató szertartással, amelyen a föld nagyjai és erkölcsi tekintélyei tisztelegnek egy olyan ember előtt, aki az ország társadalmi elitjébe született?
Ian Bradley azzal érvel, hogy az Ószövetség a királyságot a káoszra adott „isteni válaszként” mutatja be, amely „Isten, király és nép közötti háromoldalú szövetségen” alapul. Amikor a Westminster Abbey gyülekezete azt kiáltja: „Éljen a király!” azt fogják visszhangozni, amit az izraeliták mondtak, amikor Sault eléjük tárták (Sámuel monda az egész népnek: Látjátok-é, a kit választott az Úr? hogy nincsen hozzá hasonló az egész nép között! Akkor felkiált az egész nép, és ezt mondják: Éljen a király! 1Sám 10:24).
A történelem során mind az uralkodók, mind az őket szolgáló egyházi vezetők igyekeztek az ószövetségi királyi modellekre támaszkodni. Amikor VI. Eduárdot kilenc évesen megkoronázták, Canterbury akkori érseke, Thomas Cranmer vélhetően az ószövetségi Jósiáshoz hasonlította őt: egy fiatal uralkodóhoz, aki létfontosságú vallási reformot hozott.
Amikor az Újszövetségről van szó, Bradley elismeri, hogy Jézus királysága úgy tűnik, hogy az emberi királyokat „feleslegessé, sőt bálványimádóvá teszi”. Egyes keresztények, különösen a baloldalibb politikai nézeteket valló keresztények számára a királyi család az egyenlőtlenség jelképe az Egyesült Királyságban.
Bradley azt sugallja, hogy ahelyett, hogy elvetette volna a monarchia intézményét, Jézus új modellt hozott létre, „saját királyi tulajdonságaira, az igazságosságra, az irgalmasságra, a bölcsességre, a békére, az alázatra és az áldozatvállaló szolgálatra utalva”.
Talán a legerősebb benyomást a néhai királynő éppen a köz szolgálatában végzett cselekedeteivel tette az emberekre. Ez egy olyan gondolat, amelyet a jelenlegi király és az angol egyház is szívesen hangsúlyoz.
A szombati koronázási szertartáson, szakítva a hagyományokkal, egy fiatalokból álló kórus köszönti Károly királyt az apátságban „a királyok királyának”, Jézusnak a nevében, mire a király ezt válaszolja: „Az ő nevében és az ő példája után nem azért jöttem, hogy kiszolgáljanak, hanem hogy én tegyek szolgálatot.”
A mostani koronázás előmunkálatainak kódneve „Aranygömb” volt. Ez utalás arra a kereszttel ékesített gömb alakú hatalmi jelvényre („királyi almára”), amelyet az uralkodónak a következő szavakkal adnak át: „Vedd ezt a gömböt, amely a kereszt alatt áll, és emlékezz mindig arra, hogy e világ királyságai a mi Urunk és az ő Krisztusának királyságai lettek.”
Károly király fogadalma előtt, miszerint „fenntartja és megőrzi” az egyházat, Canterbury érseke elmagyarázza ennek a kötelezettségvállalásnak az egyház által kiérlelt modern felfogását, hogy tudniillik
az angol egyház „olyan környezetet hoz létre, amelyben minden vallású és meggyőződésű ember szabadon élhet”. A király hangosan imádkozik, és arra kéri Istent, adja meg hogy „áldás legyek minden gyermekedre, bármely hitűek és meggyőződésűek legyenek is”.
A közeledés látható jele lesz a körmenetben használt, újonnan elkészített walesi kereszt, amely állítólag olyan szilánkokat tartalmaz, amelyek Jézust keresztfájából származnak, s az anglikán egyház Ferenc pápától kapta ajándékba. Tegyük hozzá rögtön: egy ilyen gesztus korábban elképzelhetetlen lett volna. Az egyházi vezetők között, akik áldást mondanak a királyra, ott lesz Westminster római katolikus érseke is.
A töredékek Ferenc pápa ajándékai voltak – ez a gesztus Károly király egyes előzményei számára elképzelhetetlen lett volna. Az egyházi vezetők között, akik áldást mondanak a királyra, ott lesz Westminster római katolikus érseke is.
Olaj a kenethez – az Olajfák hegyéről
III. Károlyban az Egyesült Királyság királyi hangsúlyt ad majd saját keresztény hitéről és minden lelki kérdés iránti érdeklődéséről. Első karácsonyi beszédében leírta, hogy meglátogatta a betlehemi Születés templomát, és azt mondta a nemzetnek: „Többet jelentett számomra, mint amennyit ki tudnék fejezni, hogy azon a helyen állhattam...”
A kereszténységhez és a Szentföldhöz fűződő kötődése a koronázási szertartás másik újításában nyilvánul meg: a kenethez használt szent olajat az Olajfák hegyéről szüretelt olajbogyók felhasználásával hozták létre, amelyeket a jeruzsálemi Szent Sír-templomban szenteltek fel.
A Times tekintélyes angol napilap „a befogadás és a sokszínűség jelzőfényeként” üdvözölte ezt a koronázást. Különböző vallások vezetői csatlakoznak az apátságba vezető körmenethez.
Az első bibliaolvasást Rishi Sunak, hindu miniszterelnök tartja, míg a Károly királynak adományozott értékes tárgyakat a Lordok Házának más vallási hagyományokból származó tagjai mutatják be. Szintén bemutatkozik Dover püspöke, Rose Hudson-Wilkin, az egyház első fekete női püspöke, aki Jamaicán nőtt fel.
A változás a levegőben van, de a folytonosság is
Több mint ezer éve Edgar király megkoronázása után ismét meg lehet nézni, ahogy egy uralkodó esküszik arra, hogy igazságosan és irgalmasan uralkodik és betartja a törvényt.
Ez egy olyan hagyomány, amelyet nem szabad félvállról venni, javasolja George Gross történész. „Az, hogy ezt megtegyék, amikor európai földön háborúzunk, ahol uralkodó hatalmak megszegik a jogállamiságot, szerintem sokat mond a brit hagyományokról” – mondja. „Azt hiszem, hogy egy uralkodó erre megesküdjön, az még mindig releváns a XXI. században, még akkor is, ha ez nagyon középkori alapokra nyúlik vissza.”
Vannak, akik abban bíznak, hogy Nagy-Britannia meg fog érezni „valamit”. Ian Bradley például úgy véli, hogy
manapság „az érzelmi és a tapasztalati elemeket éppúgy értékelik, mint a racionálisat, és a szimbólum, a rituálé, a misztérium és a mágia fontosságát újra felfedezik és jelentőségét megerősítik”. Vannak aztán mások, akiknek pedig egyéb, évszázados kérdéseket vet fel mindez a hatalomról és az egyháznak a hozzá való viszonyáról. És sokan lesznek, akik egy csésze teával ráhangolódnak, hogy megcsodálják a koronaékszereket.
Ezalatt sok keresztény továbbra is imádkozni fog új királyukért, annak tudatában, hogy amikor egy gyülekezetben a „Veni Creator Spiritus Sancti- Jöjj, Teremtő Szentlélek” – kezdetű liturgikus fohász megszólal, ahogy a XIV. század óta minden koronázás során, senki sem tudja igazán, mi történik.
Leginkább azt érzik, hogy itt valami felfoghatatlan megy végbe...