Esterházy 75
1950–2016- Az értelem alázattal van a tehetség, a zseni megnyilvánulása előtt
Nem voltam biztos magamban, hogy tényleg elmegyek. Aztán mégis. Nagyon rossz nap ásított mögöttem. A Három Hollóba a metrótól a Váci utcán keresztül. TIZENÖT év telt el, hogy én a Váci utcában, kamaszkorom színpadán jártam, mentem… Mint egy részeg úgy kóvályogtam, bámultam, szédelegtem egyik oldalról a másikra. Itt mi is volt? A fodrászat, ahova Gergőt vittem. Férfi fodrászat, de a helyes sráctól megkérdeztem, engem elvállal-e. Akkor mindenki csárlit hordott - persze - mondta mosolyogva, bomba jó lett. Közben illatok, mint egy parfüm üzletben, pedig csak a nőkből jönnek a felhők vagy a fiúkból? Időutazás mondtam magamnak. Tulajdonképpen valamikor régen meghaltam és most feltámadtam, itt vagyok és elmegyek a Csók Galéria mellett, aminek most terasza van és közben étterem lett. Meleg van, kint ülnek a turisták. A kis kapusikátorra azért ráismertem, ahol egy csodás olasz táskát vettem… mikoris?
A Drei Raben, este hétkor
A Drei Raben-ben már elég sokan voltak, pont hétkor. Erre szólt az invitálás a facén. Most akkor mi van, hol lesz a buli? Ez itt egyelőre egy kávéház, tele mindenféle veretes bölcsésszel, költővel, irodalom-megszállottal. Olyan fejek, amiket csak itt látsz így összesöpörve. Az ott meg ZP, mellette FA, ő majd szerepelni is fog. De ez a nő itt előttem akármi legyek, csak valami szerkesztő lehet. Sokan ölelgetik, kicsit tanáros, de a ruhája a hovatartozás esete.
Ülök, nézek, emlékezem…
Ahova leültem, az egy cetlivel foglalt asztalt jelez, de senki nincs, aki foglalná. Ülök és nézek. Voltaképpen nekem ide, ezek közé az emberek közé kellene tartoznom. A nagy dilemmák idején szakadékba ugrás volt a műszakira felvételizés, amikor én ehhez az egyhez, az irodalomhoz értettem, akartam érteni, ez jött belőlem akaratlanul. Aztán mégis az ijedtség győzött, KL tanár úr négyszemközti bíztatása, hogy írónak kéne lennem, halálra rémített. Egy dolgozati novellámban látta bennem ezt és akkor, tizenötévesen engem megrémített, hogy tudnék én megfelelni ennek a vágyott csodának.
Betettem ezt a dolgot az életpoggyászomba, azzal a meggyőződéssel, hogy igen, tudom, én író vagyok, csak most egy kicsit építészetet tanulok. Az íróság nem vész el, az mindig megvan itt belül, aztán majd egyszer kijön. Akkor amikor itt lesz az ideje. Csakhogy elkezdődött a sodrás, amit valamiért életnek nevezünk, pedig egy iszonyatos áramlással sodródunk a végünk irányába, miközben azt képzeljük, hogy tempózva úszunk az árral, tehát szabad akaratunkkal irányban haladunk. Azt már tudni lehet, a valóságban egy másik életre vár a kibontakozás.
Teisittvagy…? Dejó!
Ez így mind lepergett a fejemben, mialatt ott ültem és egyszer csak a magasból megszólalt Dés harsonája, mint a végítélet vagy a belépő a mennyországba vagy a már belépettek köszöntése, akik között ott van EP is, aki most lenne 75, Istenem milyen fiatal még….
De már WD a kávés, a háromhollós, adys, germanisztikus irodalomfőnök is megjelent, két méter magasan, hatalmas teuton termetével. Mégis lesz itt valami.
A kávéház vagy mi, ilyen „nem van” ebben a turistacsapda városrészben, meg egyáltalán sehol, csak volt valamikor Ady, Krúdy meg Kosztolányi meg… de ez itt mégis zsibong ,felcsapó hangok, nevetgélés, teisittvagyjajdejó ölelések közepette. Semmi más zaj csak ez. Üdítő. A látvány változatlan, szüfrazsettek és félrecsapott hajú alanyi költőnek csírázók, meg veretes boglyahajak. Csak különbözni, különbözni, különbözni. Valaki És-t forgat a kezében, valaha olvastuk/stam. Valaha. Az igen rég volt.
Jönnek VE, PNL. Mindenki megöregedett, vagy csak mintha?
Pince, ahol kitágul a tér
Végre le lehet menni a pinyőbe. Ez de jó. Semmi flanc csak székek valami buherált színpad, csak ami kell. És innentől már ott vagyok a mélyvízben. Minden szó érint ott abban a belső magban, ahol az igazi érdeklődés lakik. Micsoda világ mennyire közülük való vagyok. WD a moderátor. Ezek itt mind szabad emberek, szabad szellemek. EP felbukkan úgy, ahogy ők a személyes találkozásaikon a közös sors és pálya mezőn látták. NG, aki könyvet is írt EP-ről, mondja a legjobb hasonlatot: Grosics* a pályán egy helyzetben tudott egy visszalépést, amivel másképp nyitotta meg a teret, mint ahogy az addig volt. És ezzel a téri átrendezéssel a perc tört része alatt megteremtette csapatának a gól lehetőségét, sőt bekövetkeztét. Na ezt tudta az írásban EP.
FA azt mondja, hogy voltaképpen benne vagyunk(írók) a zsákban vagy utánozzuk EP-t vagy útáljuk szívből.
Meg EP melegsége, ami nem gördül át cinizmusba és lelágyítja a gőg jégcsapjait, meg a megformált karakter, a (testi) forma, szó szerint, a beállított séró…
Öten beszélgetnek
De milyen érdekes, hogy az intelligencia miként ábrázol és megmutat valamit, míg a kívülállásból szemlézők, nicsak..., magukról beszélnek. Ők és EP. Nem. Az értelem alázattal van a tehetség, a zseni megnyilvánulása előtt. Legyen ő bárki, bármilyen magasan saját erőből, de fejet hajt. Tehát EP és valahol ő, aki találkozhatott az igazival, az igazi kevesek egyikével.
Van egy szál, ami az irodalomban mindig felbukkan: … igen, de meddig terjed a hatósugár, hol veszíti erejét a ma még lobogó tűz, mitől hűl ki a ma még annyira jól értett szó, a szó mágiája meddig érvényes?
Lehet-e neki is, EP-nek, legyőzni az időt a szellem időtlen nyilatkozataival?
Amikor megjelent a Termelési, kirohantam volna az utcára, hogy mindenkinek a kezébe nyomjam ezt a végre megszületett valamit, ami belőlem is szól és szólnia kell mindenkinek, mert minden más egy letűnt kor sablonja, de ez, EZ itt, ez a VAN és tessék habzsolni ezt a rögzítését a jelennek, a szabadságnak, ami végre a miénk a szavak által.
Elmegy az utolsó hév
Indulnom kell. A Váci utca késő este, már kurva nénik is kóvályognak, meg az egész világ itt van Ázsiától Grönlandig, bennszülött csak én talán. Megyek a metróhoz lehet, hogy félni nem kell, de fura alakok bújtak elő.
2025.04.14.
WD - Wilhelm Droste, NG - Németh Gábor, ZP - Závada Pál, FA - Forgách András, VE - Vojnich Erzsébet, PNL - Parti Nagy Lajos
* Grosics hangzott el, pedig az Hidegkuti volt… tudtuk meg a „Vanni van”-ból……