A zsidók sehol sincsenek biztonságban, és a jövőben sem lesznek biztonságban (FRISSÍTVE)
Ezt állítja egy ismert történész professzor. Túl sötét álláspont? - SZEMLE
(SZERKESZTŐSÉGI KÖZLEMÉNY: Első szövegváltozatunkban több elírási hibát észleltünk. Ezeket kijavítottuk. Ezt a frissített változatot tekintjük hitelesnek.)
A Hamász-mészárlás drasztikus esemény volt az egész judaizmus számára. A diaszpórában egyre nehezebb az élet, Izraelben pedig az ultraortodox, ortodox és a liberális zsidók között eltolódik az egyensúly. Az Izraelben élő zsidók sincsenek biztonságban az iszlamista terrortól, de tudják, hogy ha valamely állam meg tudja és meg akarja akarja védeni zsidó állampolgárait, az csak Izrael állam lehet. Az az állam, amely jelen, 75 éves formájában a palesztin együttélés ezer gondja-bajával megterhelt nehéz múlttal, hihetetlen nagy munkával és szorgalommal, rendkívül nehéz bel-, regionális és nemzetközi összefüggések közepette próbálja megtalálni helyét újra őseinek földjén. S miközben ennek, elismert államként egy alig megfogható, irreguláris terrorszervezet mindenre kész vérszomjas, Izraelt a föld színéről eltüntetni akaró gyilkosaival (palesztin szemmel hős szabadságharcosokkal) szemben a legális módjait keresi, olyan infernális terrortámadásoknak van kitéve, amelyeket békésebb tájainkon nehéz felfognunk is. (Bár ami Oroszország nevéhez kötődik a szomszédos, szintén vérgőzös ukrajnai háborúban, ugyancsak elképesztő és sokkírozó.) S amikor jogos válaszcsapásként és túszul ejtett állampolgárai megmentésére reguláris haderejét Izrael mozgásba hozza, a fél világ a nyakába szakad emberi jogi, humanitárius és globálpolitikai zsibbasztó aggályok, egyetemi tüntetések, jobb és baloldali zavaros ideológiák és ásatag antiszemita felhangok bugyogásának közepette. Michael Wolffsohn, a Bundeswehr Müncheni Egyetemén az újkori történelem emeritus professzora is (a 2022-ben megjelent „Zsidó világtörténelem - másként” című könyve tette őt a nagyobb nyilvánosság előtt is ismertté) ezzel a bonyolult helyzettel foglalkozik abban a beszédében, amit a Liberális Judaizmus Szövetsége által alapított és idén neki odaítélt Israel Jacobson-díj átvételekor, november 19-én, Berlinben mondott el, s amit mi a Neue Zürcher Zeitungban fedeztünk fel. A történész azt állítja, hogy a zsidók sehol sincsenek biztonságban, és a jövőben sem lesznek biztonságban. Valóban ennyire végletes és végzetes lenne a helyzet? Talán mégsem, hiszen ő maga is felrajzol megoldási lehetőségeket.
Az élet több, mint a túlélés. Minden ember élni akar – mutat rá a történész-szakértő az emberi lét legalapvetőbb ösztönére. És a történész elemző szerint a zsidók 3000 éve csak hálásak lehetnek azért, hogy egyáltalán életben maradtak. Mi több – mondja keserűséggel, vállalva még az esetleges elfogultság vádját is - bárhol és bármikor, ha csak nem diszkriminálták, nem likvidálták őket, akkor „életükben valami elképesztően figyelemreméltó dolgot hoztak és hoznak létre az emberiség történetében maguk és mások számára: intellektuálisan és kulturálisan, tudományosan, gazdaságilag vagy társadalmilag”.
Ezt a „jelenséget” azzal magyarázza, hogy nem azért van így, mert intelligensebb génjeik vannak, mint más embereknek, hanem azért, mert tanulási, tanítási és nevelési hagyományaikat - kezdetben normatívan egyéni, majd közösségileg irányított módon - sokkal korábban és szélesebb körben teremtették meg és tartották fenn, mint a többségi társadalomban élő szomszédaik.
Körülbelül 2500 éve minden zsidó közösségben népoktatás folyik – „ha egyáltalán megengedték nekik, hogy természetes halállal haljanak meg...” – teszi hozzá. Úgy látja, hogy éppen a hosszabb, intenzívebb és széles spektrumú oktatási és teljesítmény-hagyományuknak köszönhetően sokszor sikeresebbek versenytársaiknál. Eben látja a gyökereit az őket körülvevő irigységnek, a gyűlölködésnek és végső soron a diszkriminációnak, s mindez együtt eljuthat egészen likvidálásukig is...
A történész professzor érvelése szerint mindebből először is az következik: a zsidók minden történelmi hányattatás mellett és ellenére, vagy tán éppen ezek miatt is igen erős életösztönnel rendelkeznek. Ennek legfrissebb bizonyítékát éppen a Hamász ez év október 7-i „düh-, vér- és gyilkossági orgiájában” látja. Ugyanakkor – érvel tovább elemzésében – Az ezt követő tovagyűrűző globális és életveszélyes hatások a diaszpórában élő zsidókra mindenki számára ismertek.
Hol voltak és vannak és lesznek biztonságban a zsidók ezen a világon? – teszi fel tehát a nyomasztó kérdést a történész professzor. Kemény választ talál, amikor azt állítja: a zsidók sehol sincsenek biztonságban, és a jövőben sem lesznek biztonságban. Szörnyű volt háromezer év alatt a zsidó lét minden gyötrelme. A legszörnyűbb dolgokat Berlinben eszelték ki és szervezték meg ellene a II. világháború idején. Ugyanakkor rámutat: minden borzalom elmúltával, bármennyire tragikusak is voltak azok, „kollektív feltámadás következett; tele életszeretettel, termékeny gondolatokkal és lélekkel”.
Ezerévek szétszórtságban
Figyelemreméltó és egyben sajátos érvelése szerint
„a diaszpóra-zsidók növekvő deizraelizációja az izraeli belső zsidó megosztottság következménye. Ez vonatkozik Izrael palesztin- és telepes-politikájára, a teokratizálásra, az orientalizációra és Izrael oroszosítására. Mindez együtt a politikai jobboldal irányába, a nacionalizmus és a vallás harcos megnyilvánulásai felé mozdította el Izrael társadalmát”.
Elemzése szerint ez a változás nem felel meg a zsidó diaszpóra szellemiségének. A diaszpóra zsidóság ma már nagyjából megbékélten él adott társadalmi környezetében, anélkül, hogy – akár vallási – identitását ezért fel kellene adnia, s az élet legszélesebb területén tapasztalható megnyilvánulásaiban, a nyugati államokban különösen is nyomon követhetően, inkább a nemzetek feletti korszellemet tükrözi.
Tekintettel azonban az újabban, már az október 7-i Hamász-vérfürdőt megelőzően többfelé erősödő globális klasszikus keresztény és posztkeresztény antijudaizmusra valamint az iszlám terorra és a nyugat-európai államok körében tapasztalt meglepő tehetetlenségére az egyébként valóban bonyolult helyzet kezelése terén, hogy ti. sikeresen megvédjék saját zsidó állampolgáraikat, érzékelhetően újra erősödött a „reizraelizáció”, illetve a zsidók Izraelbe való települése. Michael Wolffsohn szerint ez a folyamat az elkövetkező időkben nagymértékben erősödni fog.
De hát biztonságban vannak ott? - teszi fel megint a nyugtalanító kérdést. Egyáltalán, kérdezhetnénk mi is:
hol vannak biztonságban a zsidók, ha még Izraelben sem, mint ahogy azt az október 7-i Hamász terror-borzalom nyilvánvalóvá tette. A professzor szerint azonban van egy alapvető különbség az Izraelben tapasztalható bizonytalanság és a diaszpórában élő zsidók bizonytalansága között: a diaszpórában a zsidókat mint zsidókat - függetlenül attól, hogy vallási vagy világi érvek-okok miatt - belföldön, míg Izraelben kívülről fenyegetik.
Az Izraelben élő zsidók sincsenek biztonságban az iszlám terrortól, de tudják, hogy ha egy állam, mint nemzetközileg is elismerten létező entitás, meg tudja és meg is akarja védeni zsidó állampolgárait, mert a társadalom jóváhagyja és elismeri annak erőszak-monopóliumát, ezzel egyben a rendőrséget és a katonaságot is saját állama szerves részének tekinti, nos, akkor az az állam elsősorban maga Izrael.
A zsidógyűlölet és a migráció
A zsidók „újraizraelizálása” a professzor elemzése szerint a világszerte növekvő militáns anticionizmusnak vagy Izrael-ellenességnek is a következménye. És ennek megjelenítői nem feltétlenül csak a muszlimok.
Az anticionizmus - szögezi le a történész szakértő - sokkal több, mint csupán Izrael állam kritikája. Ez ugyan szerinte látszólag a jeruzsálemi kormány intézkedései ellen vagy éppen Izrael állami létjogosultsága ellen irányul, és látszólag csak az Izraelben élőkre vonatkozik, valójában azonban látensen a zsidóságra is értődik.
Ennek bizonyítékát az Európára és az USA-ra, valamint az ottani elit egyetemekre is tovagyűrűző hatásokban látja: az október 7-ét követő izraeli, a Gázát érintő ellencsapást követő, egyértelműen Izraellel szembeni elfogultság megjelenésében.
Az utolsó előtti exodus kezdete a Szovjetunió utolsó szakasza volt 1990/91 körül. Azóta hozzávetőleg egymillió zsidó özönlött Izraelbe az ortodox keresztény, a történész professzor megfogalmazásában „köztudottan zsidóellenes Oroszországból (valamint Ukrajnából, Fehéroroszországból és a FÁK-államokból)”.
Ehhez jön még az a különleges eseménysor – utal rá Michael Wolffsohn -, amikor az 1980-as évek óta csaknem 40 000 üldözött zsidót (falasát) mentettek ki a keresztény-muszlim Etiópiából. 2000 óta pedig az akkor 600 000 franciaországi zsidó közül mintegy 150 000 emigrált Franciaországból Izraelbe, „feltehetően válaszul az ottani iszlám erőszakra és az állami tehetetlenségre”. Csakúgy, mint Franciaországban, Németországban is
erősödött az iszlám erőszak fizikailag és verbálisan is. A történész utal arra, hogy 2014-ben – jóval 2023. október 7-e előtt – a baloldali (!) szélsőséges antiszemiták az iszlamistákkal együtt kiabálták: „Zsidókat a gázba!”. S hozzáteszi nyomatékkal, hogy figyelni kell a szóhasználatra: nem „csak” „izraelit”, hanem kifejezetten „zsidókat” kiabálnak. Az ártalmatlanabb kifejezés változatok – teszi hozzá szomorúan, október 7-e óta a múltéi...
Október 7-ig a világ különböző, főleg nyugat európai diaszpórában élő zsidók közösségei megosztottak voltak az iszlám és a tömeges migráció értelmezésében. Néhányan azt mondták: „Őseink is menekültek és migránsok voltak. Meg hogy a segítség emberi szükséglet.” Ugyanakkor mások pedig ennek ellentmondtak: „Ez igaz, de így önként fogadunk be potenciális zsidógyűlölőket?” A történész ennek kapcsán arra hívja fel a figyelmet, hogy az államok képviselői elítélik ugyan az antiszemitizmust, de relativizálják a zsidókban valós, tapasztalati alapon kialakult félelmét a muszlimoktól. A valódi veszélyt gyakran vagy eltúlozták vagy egyenesen tagadták. Október 7. óta azonban egyértelműen drámaian csökkent a muszlim bevándorlást támogató zsidók száma. És tegyük hozzá: a nem zsidóké is.
Az antiszemitizmus világszerte erősödik
Nagy-Britannia már október 7-e előtt is a masszívan a fellegvára volt az anticionista BDS mozgalomnak, amely Michael Wolffsohn történész professzor szerint elkötelezett az Izrael elleni politikai és gazdasági harc mellett. Felmérések szerint a zsidók harmada már a Corbyn-korszakban szeretett volna kivándorolni. Hova is? Izraelbe.
A zsidók elleni verbális és fizikai erőszak ma már a mindennapi tapasztalat a svédországi zsidó közösségekben, különösen Göteborgban és Malmöben. Az eredmény: ez a város mára szinte „zsidómentes”. A zsidóellenesség átszivárgott Svédországból Dániába, még 2023. október 7. előtt.
Pittsburgh, USA, szombati istentisztelet a helyi zsidók zsinagógájában, 2018. október 27-én: tizenegy embert meglőttek, sokan súlyosan megsérültek. A gyilkos azt kiáltja: „Minden zsidónak meg kell halnia!”
A holnap amerikai döntéshozói ma még egyetemeken tanulnak. Elemzésében a történész arra hívja fel a figyelmet, hogy egyre több fiatal egyetemista és oktató, valamint a Demokrata Párt balszárnya szimpatizált az Izrael-ellenes, zsidóellenes BDS mozgalommal már a Hamász október 7-i tömeggyilkossága előtt is.
Ennek a csendesen csordogáló folyamatnak azonban a nagypolitikára nézve hosszú távú következményei vannak, amelyek Michael Woffsohn szerint mindenki számára nyilvánvalóak. Még New Yorkban is, amely köztudottan már régóta az amerikai zsidók fellegvára, mindamellett, hogy a fiatal, képzett és gazdag amerikai zsidók egyre növekvő számban közömbösek a judaizmus és Izrael iránt.
Ám a 2010-es évek óta megerősödött vagy legalábbis aktívabbá és harcosabbá vált bal- és jobboldali antiszemitizmus már a Hamász megaterrorja előtt is fordulatot vett vagy legalábbis változásokat jelez. Az Amerikai Zsidó Bizottság 2021 őszi közvéleménykutatása szerint
az amerikai zsidók 90 százaléka valósnak tartja a hazai antiszemitizmust. Az általános népességben ez csak 60 százalék volt. Ugyanakkor az amerikai zsidók 91 százaléka antiszemita veszélynek tekintette a jobboldali szélsőségeseket (az iszlamistákra vonatkoztatva ezt 86 százalékuk gondolta). Több mint egy évvel korábban pedig a baloldali szélsőségesek növekvő veszélyét is látták: 61 százalékuk látta ezt a 2020-ban, 71 százalékuk pedig 2021-ben. A kép valószínűleg még borúsabb lesz 2023. október 7-e után.
Argentína ad otthont Latin-Amerika legnagyobb zsidó közösségének. A mai napig szinte minden politikus mindent megtett, hogy elrejtse az iráni kapcsolatot a Buenos Aires-i Zsidó Közösségi Központ elleni 1994 júliusi terrortámadás kapcsán, amikor is 87 embert meggyilkoltak és több mint 100-at megsebesítettek.
Ausztráliában jelenleg 120 000 zsidó él. Voltak ott is iszlamista verbális és zsidó célpontok elleni fizikai támadások.
Zsidó jövő
Mit jelent a globális forgatókönyv a diaszpórabeli zsidók számára ma és holnap? – teszi fel a kérdést tanulmánya harmadik fejezetében Michael Woffsohn professzor. Elsőként a belső okokat vizsgálva megállapítja, hogy
míg Izraelben a zsidók mintegy 30 százaléka vallási követelmények szerint életvitelt folytat – és a tendencia a magas születési ráta miatt emelkedik – ezzel ellentétben a diaszpórában a vallásos zsidók aránya nem haladja meg a 10 százalékot. Itt a zsinagógák még a nagy ünnepeken (újév és jom kippur) is ritkán telnek meg.
Különösen a németországi zsidó közösségek visszafogottak a vallássahoz való kapcsolatukat illetően - kivéve kisebb haszid csoportokat.
Ez azt jelenti: a zsidó szellemiség és a zsidó önazonosság a diaszpórában élő zsidók túlnyomó többsége számára már nem élvez élet-prioritást. Zsidóságukat mások határozzák meg – a kereszténység és főleg a politikai jobb- és baloldal, valamint a kívülről jövő iszlám veszélyek. A professzor szerint a zsidó jövőt a diaszpóra zsidóságának egyfelől az ortodoxok másfelől pedig a reformjudaizmus biztosítja.
A liberális judaizmust a diaszpórában és Izraelben egyaránt a belső zsidó demográfia szerkezetileg is gyengíti. Például az USA-ban, ahol az amerikai zsidók túlnyomó többsége még mindig a liberális judaizmushoz tartozik, az ortodoxok több gyereket szülnek. Hogy ez mit jelent a diaszpóra vallási irányultsága szempontjából - vonja le az érdekes következtetést Michael Wolffsohn - az magától értetődő: x időben a liberális és az ortodox judaizmus még egyformán erős, ám hosszú távon az ortodoxia lesz az erősebb.
A zsidók körülbelül 65 százaléka él jelenleg diaszpórában. Aki szórvány-zsidóként Izrael felé orientálódik, az cionistának tekinti magát és az “izraelizmust” gyakorolja. De ez a fajta Izraelen kívüli izraelizmus fura állapot és ezért „abszurd színház”.
Aki diaszpóra-zsidóként sem vallásilag, sem kulturálisan, sem tudatos izraelita, hagyománytisztelő módon él, annak csak egyfajta halvány „zsidó ráérzése” van bármiféle valódi zsidó tartalom nélkül.
Erre a rétegre igen erős negatív befolyással van a klasszikus vallási, vagy éppen a jobb- és baloldali ideológia, valamint - még jobban, mint 2023. október 7-e előtt - a zsidókkal szembeni iszlám ellenségeskedés. Vagyis mások erősen artikulált negatív (elő)ítéletei.
Izrael jövője
A izraeli zsidók 30-40 százaléka, mutatótól függően akár 50 százaléka vallásos vagy ortodox, illetve ultraortodox vallási elveket vall, követ. Ez azt jelenti, hogy ami a zsidó tartalmat, öntudatot-önazonosságot illeti, Izrael két táborra oszlik. E megosztottság bizonyos fokig már az ellenségesség érzelmét is magával hozza. Innen nézve milyen a jövő? – teszi fel a kérdést a történész elemző.
Az ortodox zsidók demográfiai dinamikus mutatói világosan igazolják a Talmudban, az Mózes első könyvének 9. fejezetébe található bibliai parancsolat komolyan vételét: „Legyetek termékenyek és sokasodjatok!” Az északi féltekén élő emberek többségével ellentétben az ortodox zsidók engedelmesen teljesítik az isteni elvárást.
Azonban, ha az Izraelben élő nem vallásos zsidók nem csak frázisokkal, hanem valós tartalommal akarják megtölteni a zsidó állam önértelmezését, és ugyanakkor fel akarják venni a versenyt az (ultra)ortodox zsidók monopol helyzetével, egyetlen lehetőségük van: a liberális judaizmus karakteres, tartalmilag is értelmezhető megjelenítése...
Ez annál is inkább igaz, mivel az ortodox zsidók többnyire csak a „saját köldöküket” nézik. Tehát van egy - bár bizonyos értelmezésben rendkívül partikuláris - zárt, de “tisztán zsidó”, azaz a vallási kötődés által legitimált világnézetük. Az Izraelben és a diaszpórában élő világi - mondhatnánk: nem vallásos - zsidók világképe azonban teljesen más. Meglehetősen nyitott és univerzális, így összekapcsolja a „zsidó dolgokat” a nagy, széles világgal. Nem csak Izrael népével és Izrael népeként, hanem az emberiség részeként éli meg életét.
A Hamász 2023. október 7-i vérfürdője után sok világi zsidó Izraelben és a diaszpórában egyaránt minden bizonnyal szorosabb közelséget keres a zsidósága megéléséhez, a zsidó önazonossághoz. Ez, mindent figyelembe véve és hosszabb távon a liberális judaizmus számára kézenfekvő , valamint a legjobb megoldás, mert talán az egyetlen járható híd lehet Izrael, a diaszpóra zsidók és a nem-zsidó világ között. Reménysugár ez a zsidók és nem zsidók számára, szerte a világon. Főleg ebben a világban, amely 2023. október 7-e után olyan sötét lett - vonja le a következtetést elemzésében Michael Wolffsohn történész.
Mindazonáltal úgy tűnik, a kérdés továbbra is válaszra vár: addig is, hol vannak biztonságban a zsidók? Akár az ortodox vallási, akár liberális közösség tagjai?