A világ érdeklődéssel várja a nagy világvallások közös állásfoglalásait az emberiség globális ügyeit illetően
Vajon képesek-e arra, hogy felfüggesztve vallási-tanbeli kizárólagossági igényüket, közösen szólaljanak meg a teremtett világ jövője érdekében?
Úgy véljük, hogy a nagy világvallások közötti párbeszédnek igen nagy jelentősége van. Mégpedig sok szempontból. Alapvetően ugyanis be kell látnunk - még ha akarnánk sem juthatnánk más következtetésre, hiszen a jelenség itt alakul ki a szemünk előtt – a világ, az emberiség ügyei, örömei és problémái napi frissességgel itt zajlanak előttünk. Elég kinyitni valamelyik okos készülékünket, s ömlenek a hírek információk mind arról, ami Föld nevű bolygónkon az elmúlt 24 órában történt, és amelyekről a hírközlő szervek fontosnak tartottak tudósítani bennünket. A hírek, tényközlések mellett egymás után sorjáznak a kommentárok, a vélemények, a létező összes politikai, gazdasági és nem utolsó sorban világnézeti árnyalatban. Ma már az emberek – hívők-nem hívők, vallásos világnézetet követők, agnosztikusak vagy éppen minden transzcendens szempontot tagadók kíváncsian figyelik: ki miként reagál az emberiség egészét érintő, úgymond globális problémákra, amelyekből van bőven, meg sem kíséreljük itt felsorolni azokat. Tehát ilyen háttérből nézve a dolgokat, nagyon is figyelemre méltó, hogy ki miként vélekedik a világ folyásáról. Ezért is figyeltünk fel arra a kezdeményezésre, amit a révkomáromi (Szlovákia) Selye János Egyetem Református Teológiai Kara rendezett meg 2023. május 26-án.
Már korábban nekigyürkőztek
Meg kell jegyeznünk: az ilyen párbeszédek már folynak magyar nyelvterületen. Évek óta létezik a Magyarországin Református Egyház Doktorok Kollégiumának nevezett tudományos testületben egy vallástudományi szakosztálya, valamint a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának egy hasonló jellegű programsorozata, amely már több vallásközi programot rendezett (https://www.meot.hu/index.php/vdb-m És ugyancsak érdekes a 24.hu-n Isten tudja… címen olvasható kezdeményezés a vallások véleményének bemutatásáról az élet különböző eseményeivel-fordulataival kapcsolatban.
Szigorúan szakmai alapon
Ugyanakkor azt is el kell mondanunk, hogy saját tapasztalataink szerint az ún. vallásközi dialógusok vagy párbeszédek – nevezzük akárhogyan is, többnyire mondjuk úgy szakmai, teológiai alapon zajlanak.
Központi feladatául a révkomáromi Selye Egyetem által kezdeményezett esemény a Krisna Tudatú Hívők Közössége és a keresztény (ez esetben protestáns) teológiai kérdések összehasonlítását, megvitatását tűzte ki céljául, mégpedig alapvetően két, nagyon is elvi, teológiai kérdés körbejárásával.
Ezek: az ún. „antropológiai panel” keretében Kovács Ábrahám debreceni református teológiai tanár (a Selye Egyetem oktatója is, egyben a révkomáromi esemény megálmodója és tartalmi vezetője) „az emberről szóló református tanításról”, majd Banyár Magdolna, a Krisna Tudatú Hívők Közössége budapesti Bhaktivedanta Hittudományi Főiskolájának tanára „a hinduizmus tanítása az emberről” címmel tartott előadást.
Az ún. „szóteriológiai panelben” pedig Szentpétery Péter evangélikus teológiai tanár (a jeles professzor egyben a MEÖT vallásközi dialógus bizottságának elnöke) „a keresztyén teológiai látás a megváltásról”, majd Tasi István, ugyancsak a Krisnatudatú Hívők Közössége budapesti Bhaktivedanta Hittudományi Főiskolájának tanára a „reinkarnáció és a megváltás fogalma a hinduizmusban” témakörről beszélt.
Nincs “átjárás”
A cél és az eredmény nagyjából annyi, hogy két vagy több nagy világvallás elismert tudós képviselői egy- egy teológiai témáról korrekten ismertetik nézeteiket, és illő udvariassággal eltekintenek részben a másik fél nézeteinek kritikai elemzésétől, főként pedig a vallások esetében szinte törvényszerű, missziói attitűdtől, azaz egymás bármiféle meggyőzésének szándékától.
Azaz: e találkozók leginkább olyan tudományos konferenciákhoz hasonlatosak, ahol egy-egy adott témakörben annak szakértői – esetünkben különböző világvallások képviseletében – ismertetik álláspontjukat. Ez önmagában is nagy eredménynek mondható, hiszen ez a fajta hozzáállás felülírja a hagyományos, minden világnézeti entitásnál jelen lévő jellemzőt, amely szerint a ki-ki által képviselt világkép a létező világképek legjobbika, a többi pedig feltehetően úgymond téves útkeresés. Közöttük pedig nem igazán lehet „átjárás”...
Még azt is hozzátehetjük mind ehhez, hogy a révkomáromi találkozó a Selye Egyetem vendéglátásában zajlott, amely eseményen több diák és egyetemi oktató is részt vett és – ha időben sajnos nem is elegendő, de - alkalmuk volt kérdéseket is feltenni az előadóknak, akik gyakorlott egyetemi oktatók is lévén, messzemenően korrekt válaszokat adtak az érdeklődőknek.
A hármas önkéntes fogságában
Nagyon sarkítva a helyzetet: tapasztalataink szerint ezek az önmagukban jelentős vallásközi események háromféleképpen jellemezhető: a) szakmai, teológiai ismeretek kölcsönös ismertetése szűk szakmai körben, b) szakmai eszmecsere szakmai hallgatóság előtt szigorúan szakmai-teológiai kérdésekről, c) szakmai-fraternális alkalmak a vallásos meggyőződésű emberek egymás iránti tisztelete és a közös teremtettség érzésének együttes élményszerű megélése érdekében. Mindegyik jelleg nélkülözi azt a szerintünk fontos mozzanatot, amikor is a különböző vallások elkötelezett szakértői, vezetői „kifelé” is megszólalnak, saját vallási, hitbéli világukon belül élő emberek tömegeihez, továbbá az azon kívül élő emberek százmillióihoz. Lehet, hogy léteznek ilyen alkalmak, egyelőre mi nem igen bukkantunk ilyenekre.
A világ örömmel fogadná
Erről beszéltünk a bevezetőben is: ama elvárás, miszerint a világ – mondjuk így: szekuláris világ – érdeklődése tekintetében a világvallások mit tudnak mondani, illetve képesek-e együtt – és milyen – üzenetet képesen közvetíteni a saját és a teremtett világ jövőjéért aggódó emberiségnek, úgy látszik erre még várni kell. Csak remélhetjük, hogy a jövőben lesznek olyan valós párbeszédek is a világvallások között, amelyek megvitatják, aztán közlik is velünk, halandó, aggodalommal teli érdeklődőkkel, miként látják közös sorsunkat, milyen üzenetet tudnak közösen leszűrni, nekünk is érthető nyelven közvetíteni: legyen hitünk bármely világvalláshoz kötődő, bármely adott vallás felekezetéhez hitvallásosan elkötelezett, vagy éppen legyünk nem vallásos emberek, nem hívők, de a vallások, egyházak és teológus szakembereik hiteles szavára azért mégis csak odafigyelők.
Nyitottan szembenézve a zártsággal
A révkomáromi találkozó után megkerestük a tekintélyes teológus előadókat azon kérdéseinkkel, amelyekről úgy gondoltuk, talán olvasóinkban is megfogalmazódhattak. Válaszaik érdekes betekintést engednek a különböző vallási-meggyőződési háttér és az egyugyanazon emberi törekvés, a világ és benne az ember küldetésének megértése világába.
Az alábbiakban foglaljuk össze válaszaikat. Sajnos a konferencia „motorja”, Kovács Ábrahám debreceni református professzor rendkívüli elfoglaltságai miatt egyelőre nem tudott ezekre válaszolni, természetesen amint erre alkalma lesz, nagy örömmel fogadjuk és tesszük közzé gondolatait.
Összehasonlítva lényeges szempontokat
Tasi István és Banyár Magdolna szerint a kitűzött cél, aminek a konferencia szerintük meg is felelt, az volt, hogy a keresztény és a vaisnava teológia terén összehasonlítást tegyenek az emberkép és az üdvözülés, felszabadulás teológiai témakörében. A hinduizmus nagyon szerteágazó vallási képződmény – emlékeztetett bennünket Tasi István. Azon belül az egyik fő vonulat a Krisnát, más néven Visnut tisztelő irányzat. A hagyomány szerint – mondja Tasi István - ez maga a hinduizmus eredeti gyökere. A vaisnava hit határozottan egyistenhívő vallás, amely – véleménye szerint – legalább egyidős, ha nem ősibb a legrégebbi ábrahámi vallással, a judaizmussal.
Egymást jobban megismerni
Szentpétery Péter evangélikus teológiai professzor úgy fogalmazott, hogy egymás jobb megismerése volt a cél. Ez gyakorlatilag szerinte azt jelentette, hogy a keresztyén résztvevők többé-kevésbé betekintést nyertek a Krisna-hitbe. Úgy vélekedett, hogy a Krisna-hívő előadóknak éppen az ő keresztyén múltjuk folytán túl sok újdonsággal nem szolgálhattak. „Ami engem illet, a Krisna-hívők megváltástanát elsősorban Tasi István jóvoltából már régóta ismertem. Többször vendégelőadónak is hívtam az Evangélikus Hittudományi Egyetemre ... Hallgatókkal együtt is ellátogattam hozzájuk. A hallgatókra mindig nagyon jó benyomást tett, amit náluk tapasztaltak, ami persze nem jelentette, hogy tanításukat ugyanolyan elfogadhatónak tartották volna, mint a sajátunkét”. Magyarországon ők a legszámosabbak és legismertebb hinduista közösség. Megemlítendő érdekességnek tartotta azt is, hogy a más vallást képviselő előadók honfitársaink, akik persze vallást (és kultúrát) váltottak, „de nagyon érdekesen és kedvesen beszélnek már nem is annyira új vallásukról, igyekezvén hangsúlyozni a hasonlóságokat”. Hasonló hozzáállás tapasztalt - tette hozzá - más vallások magyar(országi) vezetői, képviselői esetében is.
Feltárni a teológiák hasonlóságait és különbözőségeit
Nemcsak a különböző keresztény felekezetek, de maguk a Krisna Tudatú Hívők Közössége is már korábban is foglalkozni kezdett a vallásközi párbeszéddel. A Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola vallásközi beszélgetés-sorozatot indított. 2014-ben a kereszténységgel, 2015-ben a judaizmussal, 2017-ben az iszlámmal kezdeményeztetek eszmecserét. Ennek a sorozatnak a keretébe, mint a főiskola honlapján olvasható: „A világvallások tudós és gyakorló képviselői bepillantást adtak vallásuk legfontosabb teológiai témáiba. A program különlegességét az adta, hogy nem csupán párhuzamosan beszélgetünk ugyanarról a témáról, kevéssé reflektálva a másik vallás álláspontjára, hanem szisztematikusan feltárjuk a teológiák hasonlóságait és különbözőségeit. Hiszünk abban, hogy kölcsönösen gazdagítani tudjuk egymást! Mivel minden vallást ugyanazon tematika szerint vetünk össze, így végül –legalábbis elméletileg – lehetővé válik a programban szereplő vallások mindegyik másikkal való összehasonlítása is.” A sorozat tanulságai iránti érdeklődésünkre Banyár Magdolna azt hangsúlyozta, hogy a vallások közötti békés együttélés, egymás létezésének elfogadásához az első és leghatékonyabb lépés egymás teológiájának a megismerése és megértése. A sorozat ehhez adott komoly értékeket. Tasi István szerint a beszélgetések során nyilvánvalóvá váltak a tanítások lényegi és a részletekben rejlő különbségei is. A fő tanulság szerinte az volt, hogy lehetséges a különbözőségekről is nyíltan, egymás iránti tiszteletben megmaradva beszélni.
“Mi kevesebb információval rendelkezünk róluk, mint ők rólunk”
A vallásközi eszmecsere jelen fejlettségi fokának fő eredménye – Szentpétery Péter szerint – az, hogy „a-t ismerve b-n át haladunk c-felé. Akkor lenne igazán eredményes a c. pont elérése, tehát egymás kölcsönös és teljes megértése, hogy ha egy ilyen konferencián a keresztyén résztvevők is mindannyian legalább annyira tisztában lennének (esetünkben) a Krisna-hit főbb tanításaival, mint amilyen megalapozott ismeretekkel rendelkeznek eleve a volt keresztény Krisna-tudatú hívők korábbi vallásukkal”. Az evangélikus teológiai professzor a híres római katolikus teológust idézte: „Hans Küng világethosz-projektje minden gyengeségével együtt is valamiféle kiindulási alapként kellene, hogy szolgáljon, hiszen világunk problémái csak közös akarattal lehet(né)nek enyhíthetők. A vallási, hitbeli igazság kérdése persze ezzel nem kerülhető meg, arról nincs szó, hogy minden (világ)vallás egyformán jó és igaz”.
Kezdeti lépések
A párbeszédre való készég minden résztvevőben őszintén megvan. Szentpétery Péter véleménye szerint ez a kölcsönös készség alapvetően elengedhetetlen ahhoz, hogy a kapcsolatok egymás nézeteinek, meggyőződéseinek tisztelete mellett elmélyüljenek. E téren még meglehetősen kezdeti eredményeket tudhatnak maguk mögött a vallások. A vallásoknak a világ globális gondjai felé fordulásának hatékonyságához véleménye szerint alapvetően közösen kellene tisztázni azt, hogy „világunk bajainak mi a valódi diagnózisa”.
Három “provokatív” kérdés
Arra is kíváncsiak voltunk, hogy az előadók miként határoznák meg a révkomáromi esemény műfaját. E téren három változatot adtunk meg lehetséges megoldásnak:
a) olyan konferencia, ahol a meghívott előadók csupán ismertették egymás előtt (és mivel az esemény nyilvános volt, a megjelent érdeklődő hallgatóság előtt) tantételeiket a kiszemelt két teológiai kérdéskörről, tudván és kölcsönösen elfogadván az alaphelyzetet: minden vallás meghatározza önmagát, hitét, elképzelését a teremtőről, a teremtett világról, az emberről, annak etikai és hitbéli meggyőződéséről, mi több, ezeket tételesen meg is fogalmazza, sőt ezek lényegét többnyire hitvallásokba is rögzíti, következésképpen valójában kizárólagossági igénnyel rendelkezik, ami elvileg eleve lehetetlenné teszi a nyitott, befogadó párbeszéd létrejöttét?
b) eszmecsere, amelynek során a résztvevő előadók a kitűzött két téma (Krisna-tudatú szempontok szerinti) hinduista és keresztény/keresztyén (protestáns)tanítását egybevetették és ennek eredményeként rámutattak az esetleges párhuzamokra, illetve különbözőségekre?
c) párbeszéd (dialógus), amelynek során a két világvallás képviselői megvitatták egymás álláspontját az adott két kérdésben azzal az alapvetéssel: nyitottak egymás álláspontjának befogadó értelmezésével közös konzekvenciák levonására is az érdeklődő hitben élő avagy éppen agnosztikus, általában: szekularizált közegben élő emberek számára, ezzel jelezve: vannak dolgok, amiben egyetértenek, vannak, amiben nem, ám ennek ellenére értik a világ szavát és képesek az emberiséget érintő nagylétkérdésekben közös álláspont és cselekvési terv ajánlására, sőt kialakítására is?
Szelíd válaszok
Tasi István és Banyár Magdolna azon a véleményen van, hogy a révkomáromi esemény az eszmecsere és a párbeszéd alkalma volt. Bár gyakorlati észrevételük szerint a beszélgetésre meghatározott rövid időtartam (15-20 perc) miatt részletes egymásra reflektálásra, egymásnak való kérdésfeltevésre kevesebb volt a lehetőség, a hallgatóság kérdéseire többnyire tudtak az előadók válaszolni. Banyár Magdolna még azt is megjegyezte, hogy a nézetek tételes egybevetésére is több időt kell majd hagyni a jövőben a hasonló alkalmak során.
Érdemi vitára, nézetek ütköztetésére már csak az idő hiányában sem kerülhetett sor – értékelte az eseményt Szentpétery Péter. Minden előadó két kérdést tehetett fel a partnerének, de ezek megvitatása legfeljebb nyomokban történt az időhiány miatt. „Az eszmecsere műfaj egymás jobb megismerése kell, hogy irányuljon. Ami a gyakorlatban a nem-keresztyén partnerek jobb megismerését jelenti a keresztyének részéről. Mindenesetre a másik (jobb) megértésére kell törekedni, ami természetesen még (messze) nem kell, hogy egyetértést jelentsen”.
Arra a kérdésünkre, hogy ha lenne nyitottság és együttműködési készség a világvallások felelős vezetőiben, gondolkodóiban az egyre bonyolultabb globális problémákkal szembenézni kényszerülő emberiség jövője érdekében, mik lennének az első lépések, amiket meg kellene tenniük ezen a közös úton, Tasi István azon a véleményen volt, hogy a közös értékeket világosan meg kellene fogalmazni és a közös fellépési lehetőségeket feltérképezni. Véleménye szerint „a vallásoknak napjainkban nem más vallások az ellenfelei vagy riválisai, hanem az ateizmus-materializmus. Ez utóbbi pedig az erkölcsökre, életmódra, jellemre, a környezetre meglehetősen pusztító hatást gyakorol. A vallásoknak ellensúlyozniuk kell ezt, összefogással”.
Banyár Magdolna még azt is hangsúlyozta, hogy „mindehhez egymás teológiájának alaposabb megértése szükséges, nyitott elmével, félretéve azt az elképzelést, hogy csak náluk lehet a bölcsek köve, hiszen ezzel Isten mindenhatóságát és mindenben való jelenlétét kérdőjelezik meg”.
A révkomáromi eseményt összességében Tasi István úgy értékelte, hogy az jó alapot adott jövőbeni, még mélyebb merítésű párbeszéd megrendezésére, kiadványok és közös társadalmi fellépések megtervezésére. Hozzátette: a beszélgetések során elhangzottak újra megerősítették annak valóságát, hogy „mindkét vallás többnek tekinti az embert, mint a teste. Az emberi beteljesülés mindkét vallás számára többet jelent, mint a felhalmozást, az anyagi érzékek kielégítését, vagy a gazdagság és a hírnév hajszolását. Mindkét vallás Isten megismerésére és szeretetére buzdít, amely eljuttatja végül az embert - Isteni segítségével – a tökéletesség állapotába”.
Banyár Magdolnában a révkomáromi esemény egyebek mellett azt erősítette meg, hogy „ha a hívők nem felejtik el, hogy a végső céljuk: szeretni és szolgálni Istent, és annak megfelelően is cselekednek, akkor lehetséges a szeretetteljes viszonyulás más vallású emberekhez; egyáltalán, más emberekhez”.
Bátran vállalt saját hit érvekkel felvértezve
A korábban lezajlott vallásközi beszélgetések sorában figyelemre méltó esemény volt a Krisna Tudatú Hívők Közössége és Kránitz Mihály római katolikus teológiai professzor, a Pázmány Péter Tudományegyetem hittudományi karának tanára és Sivarama Szvámi között 2006-ban. Az emberről és sorsáról folyt az eszmecsere. „Ez egy nagyon nyitott és meglepően nagy érdeklődést kiváltó esemény volt – nyilatkozta nekünk Kránitz Mihály professzor. „Nem csak Krisna tudatúak vettek ezen részt, hanem magam is hívtam hallgatókat a Hittudományi Kar diákjaiból, majd 2008-ban az ELTE Természettudományim Karán volt egy pódiumbeszélgetés a halálról, ahol Nádas Péter író is részt vett, aki megírta a „Saját halál” című írását. Ebbe „A halál biztos?” címmel megrendezett az ELTE-n zajlott beszélgetésbe bekapcsolódott egy buddhista és egy protestáns partner is a Krisna tudatú és a keresztény, katolikus beszélgető partnerek mellé. „Valójában az összegzés a hallgatóban ment végbe – emlékszik vissza Kránitz Mihály professzor - , nem is annyira az előadók vagy a megszólalók jutottak konszenzusra, hanem az egyes vallási nézetek kerültek bemutatásra. Azt hiszem, hogy minden fél részéről a hallgatóra bíztuk valójában, hogyan fogadják, értelmezik be ezeket a nézeteket mivel ezeken az alkalmakon nagyon kevés lehetőség van a személyes párbeszédre, ezért inkább a beszélgetést követő idő az értékes, amikor esetleg valaki a hallgatóságból odajön és feltesz egy kérdést. A vallásokkal való párbeszéd pedig 2014-ben folytatódott a Krisna Tudatú Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola központjában, ahol pedig a lélekről volt alapvetően szó. Az a tény, hogy egymás mellé leül két vallási közösséget képviselő személy és bátran vállalja a hitét és érvekkel próbálja alátámasztani a mondanivalóját, már nagy dolog. Itt a többség a Krisna tudatú közösséghez tartozott, de épp a nyitottságukat mutatja az, hogy saját felfogásukat szeretnék megosztani másokkal is”.
Semmi átjárás, minél több együttműködés az emberiség jövőjének érdekében
A révkomáromi eseményt követően a vallásközi párbeszédek tanulságait – foglalta össze véleményét Szentpétery Péter, a Selye Egyetem vallásközi párbeszédének egyik keresztény előadója, budapesti evangélikus teológiai professzor korábbi hasonló konferenciák tapasztalatait is összegezve - már régen levonta. Idézzük véleményét, amely, ha jól értelmezzük, semmiképpen nem a vallások közötti „átjárás”, hanem a vallásoknak, mint egymástól is szuverén entitásoknak az emberiség jövője szempontjából egyre nélkülözhetetlenebb együttműködésének szükségességét hangsúlyozza:
Vallásváltás: nagy baj van az “elhagyottal”
„A párbeszéd elemi szükségességét két mondatban így fogalmaznám meg: 1. A beszélő viszony sokkal jobb, mint a nem beszélő. 2. A szívélyes egyet nem értés sokkal jobb, mint a nem szívélyes. – Ezen túl persze törekedjünk minél jobb emberi kapcsolatokra, már csak azért is, mert előbb lettünk emberek és csak utána keresztyének. Más vallások ismerete a sajátunkban való elmélyülést is segíti.... Vagyis bármennyire idejétmúltnak kiáltják is ki egyesek a Krisztus mint Úr és Megváltó iránti abszolút igényt, ebből, mi keresztyének nem engedhetünk. A keresztyénségből más vallásra rendszerint nem azért tér át valaki, mert eleve annyival jobban tartja a másik vallás tanítását. Hanem az adott vagy számára elérhető közösségben nem talál megértésre, lelki otthonra, és másfelé kezd el kutakodni. Ha más vallású emberek kedvesen, szeretettel fogadják, akkor a tanításukat is magáévá teszi, és meggyőzi magát, hogy az jobb, igazabb a keresztyénségénél. Ez azonban még nem dönti el a – mondjuk így, tényszerű – igazság kérdését, hanem csak úgy működik, mint a marketing és a politika. Valójában figyelmeztetés az egyházaknak és az egyes hívőknek, hogy baj van a hitelességükkel. A végső ítélet – Istennek legyen hála – nem a mi kezünkben van.”