Szinte minden világvallás egyértelműen univerzális gondolatban fogant: az emberről, az emberi közösségekről, az emberiségről formál hitbeli képet, transzcendens alapokon. Ez az univerzális, egyetemes jelleg a kereszténységnek is fontos eleme: minden, ami ezt korlátozza – pl. a nemzeti korlátok közé szorítása – olyan szűkítés, ami teljes egészében ellenkezik esetében a bibliai gondolkodásmóddal. Mégis: gyakorta halljuk szekuláris (olykor állami) forrásokból, hogy a hit mennyire összefügg a nemzettel. Sőt: a nemzet és a vallás, a nemzet és a (keresztény) hit egymás természetes kiegészítői. Valóban így van ez? Vannak teológiai tételek (pl. a kereszténység és magának a keresztény egyháznak univerzális természetéről) és vannak olyan események, folyamatok, amelyek ismeretében nem éppen erre a következtetésre jutunk.

Hol csúsznak félre a dolgok?

Stephen Wolfe, aki maga is tudatos keresztény nacionalistának vallja magát,

úgy határozta meg mozgalmának, mert hogy már ilyen is van, a Keresztény Nacionalizmus célját, mint „a nemzeti cselekvés összességét, amely polgári törvényekből és társadalmi szokásokból áll, és amelyet egy keresztény nemzet keresztény nemzetként hajt végre annak érdekében, hogy a földi és a mennyei javakat is megszerezze magának. Krisztusban." Röviden: a keresztény nacionalizmus az államot a vallási értékek érvényesítésére használná fel. (Ezzel szemben – itt csak éppen megjegyezzük a teljesség kedvéért - a tulajdonképpen fundamentalista „keresztény anarchizmus” viszont elutasítja az államot és a halálos erő minden alkalmazását. Hívószava: „Nincs király, csak Krisztus”.)

A keresztény nacionalizmus gyökerei akkor kezdődtek, amikor Konstantin római császár Kr. u. 312-ben áttért a keresztény hitre – bár ez megelőzte a modern nemzetállamot, tehát nem keresztény nacionalizmusról van szó, mint ahogy ma általában gondoljuk. A nemzetállam – írja elemző cikkében a Time - később hozzájárult a teonómia térnyeréséhez, a kálvinista ideológiához, amely szerint az államnak érvényre kell juttatnia Isten törvényének bizonyos megértését. A dominionizmus, egy tágabb értelemben vett evangéliumi meggyőződés, hogy a keresztényeknek uralniuk kell a hatalmi és befolyási központokat, később jelent meg.

EXCURSUS

Teonómia. A görög theos "Isten" és a nomos "törvény" szóból ered. Egy hipotetikus keresztény kormányforma, amelyben a társadalmat isteni törvények irányítják.  A teonomisták úgy vélik, hogy a modern társadalmaknak be kell tartaniuk az isteni törvényeket, különösen az Ószövetség igazságszolgáltatási törvényeit. Az elmélet szerint minden polgári kormánynak tartózkodnia kell a kényszertől, ha a Szentírás nem írja elő beavatkozásukat (az „állam szabályozó elve”). A keresztény rekonstrukcióban a teonómia az az elképzelés, hogy Isten a személyes és a társadalmi etika alapját is megadja a Bibliában. A teonómiai etika azt állítja, hogy a Bibliát minden emberi kormányzat (egyéni, családi, egyházi és polgári) kormányzatának betartandó mércéjeként adták meg, és hogy a bibliai törvényt be kell építeni a bibliai etika keresztény elméletébe. A teonómiai etika leegyszerűsítve a Szentírás szükségessége, elégségessége és egysége iránti elkötelezettséget képviseli. A megfelelő és valóban keresztény etikához szükségünk van Isten szavára, csak Isten szavára, és Isten minden szavára. A teonómiai etika szinte minden kritikusa valamilyen módon tagadja e premisszák közül egyet vagy többet.  Néhány kritikus a teonomiát az uralmi teológia egyik jelentős formájának tekinti, amelyet a teokrácia egy típusaként határoz meg. A teonómia azt állítja, hogy a bibliai törvény alkalmazható a polgári jogra, a teonómusok pedig a bibliai törvényt javasolják mércének, amellyel a nemzetek törvényei mérhetők, és amelyhez igazodni kell.

Dominionizmus. Az uralmi teológia a keresztény politikai ideológiák csoportja , amely egy keresztények által irányított nemzetet kíván létrehozni, és a bibliai törvények felfogásán alapul . A szabályozás terjedelme és az irányító hatalom megszerzésének módjai változatosak. Például az uralmi teológia magában foglalhatja a teonómiát , de nem feltétlenül foglalja magában a mózesi törvényhez való ragaszkodást, mint a kormányzás alapját. Ezen ideológiák kiemelkedő hívei közé tartozik a kálvinista keresztény rekonstrukció , a karizmatikus és pünkösdi Királyság Most teológia és az új apostoli reformáció.  A legtöbb kortárs, uralmi teológiának nevezett mozgalom az 1970-es években a keresztény nacionalizmus szempontjait érvényesítő vallási mozgalmakból alakult ki . A római katolikus integralizmust is néha a dominionista ernyő alá tartozónak tartják, de a katolikus integralista mozgalom sokkal régebbi és teológiailag markánsan különbözik a protestáns dominionizmustól, mivel a római katolikus egyház kizárólag önmagát tekinti az igaz egyháznak . A dominionista megkülönböztető jellemzője az az elkötelezettség, hogy olyan öntudatos, kizárólag kereszténykén társadalomépítési megközelítést határozzon és valósítson meg, amely kifejezetten a keresztények munkájától függ, nem szélesebb körű konszenzuson alapszik. (További részletek: wikipedia.com)

A világ széles közvéleménye legnyilvánvalóbban és leglátványosabban 2021. január 6-án találkozhatott ezzel a régi-új jelenséggel. Amikor is bárki a televízió képernyőjén élő közvetítésben majd riportfilmekben kísérhette figyelemmel az Egyesült Államok washingtoni Capitoliuma elleni támadást.

Sok kereszténynek – és nem kereszténynek is, nyilván - azonnal feltűnt a keresztény vallási szimbólumok jelenlétét a tömegben. A tüntetők nagy kereszteket cipeltek a Capitolium felé vonultukban; zászlókon, ruhákon nyakláncokon ugyancsak a jól ismert keresztény azonosító szimbólum, a kereszt volt látható. A demonstrálók Bibliákat emeltek magasba, transzparenseket tartottak fel az ehhez hasonló feliratokkal: „Istenben bízunk”, „Jézus a megváltóm, Trump az elnököm”.

Mint emlékezetes, aznap az ott tartózkodók közül sokan támadást intéztek a Capitolium ellen , hogy megállítsák a 2020-as választást, amit a jó és a rossz bibliai harcának minősítettek. 

A keresztény nacionalizmus, az újjáéledő ideológia, amely saját országát keresztény országnak tekinti, és amelynek hívei nagyrészt az adott ország többségét határozzák meg keresztényként, az adott országhoz való állampolgári tartozást a keresztény identitással azonosítja, „vallási hevülettel árasztja el a politikai ügyeket… A keresztény nacionalizmus (...) a kulturális összetartozás érzését teremti meg és tartja fenn, amely (...) csak bizonyos emberekre korlátozódik...”

És a fordítottja

És akkor emlékeztessünk arra, hogy mindezt tetézheti egy másik irányzat is, amit jobb híján nevezzünk nacionalista kereszténységnek. A fenti fordítottjáról van szó.

Amikor is egy adott politikai közeg, egy ország, annak hivatásos politikusai rendszeresen országuk keresztény jellegét tekintik olyan adottságnak, amely egyben politikai tevékenységüknek – ország kormányzásuknak – is egyik alapelve. Ilyenkor szokott előfordulni az is, amikor a keresztény nacionalizmus nyelvével kacérkodó politikai szereplők (számukra ismeretlen területre tévedve, sokszor hajmeresztő tájékozatlansággal, ebből fakadóan olykor már-már a blaszfémia kereteit feszegetve, egyfajta erőltetett neofita igyekezettel) egyesíteni igyekeznek politikai tekintélyüket a (vélt-valós?) vallási tekintéllyel, és a keresztény nacionalizmusnak ezt a dagályossá konvertált nyelvezetét használják ilyen-olyan politikai álláspontjuk igazolására. Mindez a jelenég addig is elmegy, hogy egy adott állam többségi vallásához való tartozást azonosítják az adott nemzethez való tartozással. Kizárva informálisan ezzel a nemzet testéből az esetleg más valláshoz-vallásokhoz tartozókat és a vallásokhoz nem tartozókat (nem hívőket, agnosztikusokat, horribile dictu: ateistákat).

Legyen ez a törekvés akár szívből fakadó, őszinte meggyőződés késztette elv, vagy merő hatalomtechnikai eszköz és politikai árucikk, az eredmény ugyanaz: a világ mai értelmezése szerinti ideológia-világnézeti különbözőségeken felülemelkedő demokrácia helyett egyfajta egyirányú, következetes következményként – minő abszurditás még csak a feltételezés is – teokratikus állam-berendezkedés. Nem kell szörnyülködnünk: van már (több is) ilyen. Irán immár leplezetlenül Iszlám Köztársaságnak tartja magát, az országot egy tipikus vallási képződmény, iszlám vallási testület  irányítja. És most a tálibok Afganisztánjának abszurditásairól ne is szóljunk.

Ami a keresztény nacionalizmust illeti, egy találó meghatározás szerint ezzel elferdítik az evangéliumot: hamisan messiási identitást adnak egy nemzetállamnak. A nemzetállamot és a nemzetállam érdekeit az emberi történelem, az adott ország „megmentése” elsődleges eszközének tekintik.

Csak a rend kedvéért

A vallásoknak a bevezetőnkben említett univerzális jellegére visszatérve, íme lássunk a Biblia Újszövetségéből néhány olyan részletet, amelyek egyértelműen arra utalnak, hogy a Krisztus-követés, a kereszténység az egész emberiségre kiterjedő, nemzeti, nemzetiségi korlátokat nem ismerő, azokat felülíró gondolkodás:

“Én pedig, ha felemeltetem a földről, magamhoz vonzok mindeneket” (Jn 12:32).
“Mármost, ahogyan egynek a vétke lett minden ember számára kárhozattá, úgy lett egynek az igazsága minden ember számára az élet megigazulásává. Mert ahogyan az egy ember engedetlensége által sokan lettek bűnösökké, úgy az egynek engedelmessége által is sokan lettek igazakká” (Róm 5:18-19).
“Mert Isten mindenkit egybezárt az engedetlenségbe, hogy mindenkin megkönyörüljön” (Róm 11:32).
“Mert ahogyan Ádámban mindnyájan meghalnak, úgy a Krisztusban is mindnyájan életre kelnek” (1Kor 15:22).
“Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és földalattiaké; és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére” (Fil 2:9-11).
“Ez jó és kedves a mi üdvözítő Istenünk színe előtt, aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság megismerésére” (1Tim 2:3-4).
“…mert az élő Istenben reménykedünk, aki üdvözítője minden embernek, de leginkább a hívőknek” (1Tim 4:9).
“Mert ő engesztelő áldozat a mi bűneinkért; de nemcsak a mienkért, hanem az egész világ bűnéért is” (1Jn 2:2).

Kísértések, csapdák

E hosszúra sikeredett bevezető után térjünk jelen írásunk lényegére. Próbáljuk meg a jó Tacitus bölcs intelme szerint sine ira et studio rendszerezve áttekinteni milyen nyomot hagy a vallás – mondhatni, sajnos szinte minden világvallás - életén a nacionalizmus?

Ha a legnagyobb világvallásokat vesszük alapul, napjainkban (is) a nacionalizmus hatása rendkívül összetett és változó lehet a különböző országokban és régiókban. Persze ezzel az általánossággal még semmit nem mondtunk. Határozzuk hát meg, miről is beszélünk konkrétan: jelen összefüggésben a nacionalizmus olyan politikai ideológia és mozgalom, amely a nemzetállamok és a nemzeti identitás erősítésére törekszik. Ez önmagában félig-meddig talán nem is elmarasztalandó. Ugyanakkor ennek hatása a vallásra az alábbi módon jelentkezhet:

1. Konfliktusok és feszültségek keletkeznek. A nacionalizmus felerősödése, vagy éppen politikai megfontolásokból mesterséges állami felerősítése néha konfliktusokat és feszültségeket okozhat a vallások között, különösen olyan országokban, ahol több vallási közösség él együtt, és az állam hivatalosan vagy nem hivatalosan támogatja a nemzeti identitás erősítését történetesen az egyik vallás túlsúlyos támogatásával a másikakkal szemben. Így a nemzeti identitás és a vallási identitás gyakran összekapcsolódik egy adott vallással, ami táptalaja lehet az adott ország vallásai között, konfliktusokra és rivalizálásra, illetve elveik (bizonyos fokú) feladására késztetheti őket az adott állam hasonló kedvezményeinek elérése érdekében, vagy éppen élesen szembe fordíthatja őket saját államukkal.

2. Vallási identitás és kohézió – identifikációs határok feloldódása. A nacionalizmus erősítése vagy éppen mesterséges erőltetése egy adott állam részéről a nemzeti identitásra való összpontosítást idézhet elő a vallási közösségek körében oly módon is, hogy egyidejűleg a vallási és a nemzeti identitás összemosódik, mindeközben az eredeti vallási identitás gyengül, adott esetben fel is oldódhat a nemzeti identitás elköteleződésében.

3. Politikai befolyás(olás). A nacionalizmus politikai prioritások felállítására késztetheti a vallási intézményeket és a vallási vezetőket. Az állam a nemzeti identitás és az általa meghatározott nemzeti érdekek előmozdítására összpontosíthat, ami befolyásolhatja, a status quo szándékai szerinti mértékben növelheti a vallási intézmények és vezetők (látszólagos) szerepét a társadalomban, ugyanakkor a vallás (a hitélet) integritását, politikamentességét priortásnak tekintők szemében zavarólag hathat, elégedetlenséget, adott esetben belső vagy nyílt ellenállást kelthet.

4. Az állam szerepe és a szekularizáció. A nacionalizmus összekapcsolása az állam és a nemzeti identitás erősítésével magával hozhatja azt is, hogy miközben az állam a vallás szerepét hangsúlyozza, egyre szekulárisabbá válik, a vallási intézmények közéleti, politikai és társadalmi szerepe, befolyása: konkrétan társadalomkritikai, azaz biblikus nyelven kifejezve „prófétai szerepe” pedig - amit, tegyük hozzá: az állam sosem lát szívesen -az elvárható szint alá csökken.

5. Kisebbségek jogai és szabadsága. A nacionalizmus gyakran hangsúlyozza a többségi nemzet jelentőségét, és néha háttérbe szoríthatja a kisebbségi vallási csoportok jogait és szabadságát. Ez a kisebbségeknek megnehezítheti a vallásgyakorlatot és vallási identitásuk megőrzését.

6. Kulturális asszimiláció és változás. A nacionalizmus ideológiájának néha kulturális asszimiláció a következménye, amikor a nemzeti kultúra és identitás dominál a vallási kultúra és hagyományok felett. Ez nyilvánvalóan konfliktusterhes változást hozhat a vallási gyakorlatokban és hagyományokban.

Felelősség

Összességében a nacionalizmus hatása a vallásokra szerteágazó és bonyolult. Sem a nacionalista vallásosság (adott esetben kereszténység), sem pedig annak tükörképe: a vallásos (keresztény) nacionalizmus nem alkalmas semelyik emberi társadalom békés fejlődésének biztosítására. Visszaélni vele azonban rém könnyű, és nagy is a kísértés erre minden oldalon. Ezért igen nagy a felelőssége minden vallási(egyházi) vezetőnek, vezető testületnek és minden államnak, kormányának, vezetőjének, hogy elkerüljék a csábító, bibliai kifejezéssel élve „széles útra” való tévedés kísértését. A történelem számtalan példát adott már arra, hogy csak gond és baj jár vele, amit aztán - generációkon átívelően is - nagyon nehéz lesz orvosolni.

Amióta a napi politikai narrációban elterjesztették, egyes vélemények szerint sulykolják (a nyelvi-fogalmi tudatos ráhatás, sulykolás egyik figyelemreméltó jelenségével foglalkoztunk egy korábbi írásunkban: “Miért nevezik „karmelita kolostornak” azt, ami már 1784 óta nem az, hanem manapság a miniszterelnök munkahelye? Hamis képet sugall az akarva akaratlan használt pontatlanság”) azt a nehezen értelmezhető képzetet, miszerint „Magyarország keresztény ország”, legalább három kérdés áll megválaszolatlanul az erre érzékenyebb publikum előtt:

1. Mit értünk azon, hogy egy ország (római katolikus és keleti ortodox nyelvhasználatban) keresztény, illetve (protestáns megfogalmazásban) keresztyén?

2. Mit mutatnak a különféle statisztikai-közvéleménykutató felmérések? És végül, de nem utolsósorban:

3. Mit szólnak mind ehhez – ami bennünket, e hazában élő országlakosokat különösen is érdekelhet – a magyarországi vallások és vallásfelekezetek, keresztény/keresztyén vonatkozásban: egyházak hivatalos grémiumainak értékelései?

Enyhébb esetben bántó és zavart keltő, rosszabb esetben egyenesen megbotránkoztató

Az első kérdésre valójában nincs egyértelműen elfogadható válasz, mivel nem tisztázott: a keresztények/keresztyének számbeli többsége a minősítés oka (ezt a legújabb kutatások cáfolják, lásd majd alább), vagy a közgondolkodás általános jellemzője (erre kutatási adatok nem állnak rendelkezésre, mindennapi tapasztalataink nem ezt igazolják), avagy csupán egy politikai „árúcikkről” van szó, amelyben keveredhet a „wishful thinking” és egyfajta utilitarista politikai szándék: jó nekünk (a statusquonak) azt hirdetni és hitetni, hogy az ország úgymond keresztény/keresztyén, jelentsen ez bármit is, mert nagy általánosságban e szavaknak valamiféle stabilizáló, egyfajta masszív, megnyugtató morális hátteret sugalló (varázs)ereje van...

Ami a második kérdést illeti: ma már vannak statisztikai és közvéleménykutatások, amelyek próbálnak valamiféle hiteles képet adni világunk valóságáról a vallásosság, a vallási intézményekhez, az egyház(ak)hoz kötődés összetett kérdéskörben. Sajnos a Központi Statisztikai Hivatal honlapján a legfrissebb népszámlálási adatok még nem hozzáférhetők. Akit érdekel, megnézheti a 2011-es adatokat. Az IPSOS nemzetközi kutatása már friss adatokat tartalmaz, ezek részletesebb ismertetésére lejjebb kitérünk.

A harmadik kérdéskör tekintetében sajnos azt kell mondanunk: a legilletékesebbek, hazánkban a nagyobb, úgynevezett történelmi egyházak vonatkozó kommentárjairól, nyilatkozatairól, érveléséről, horribile dictu: ellenérveiről nincsenek ismereteink. Azaz úgy tűnik: leginkább hallgatnak ez ügyben. Többégükben az állam által törvényileg elismert olyan „egyház”-ról van szó, amely megfelel a magyar törvényhozás által megszabott  törvénybe foglalt követelményeknek. Ez már

önmagában is egy rendkívül sajátos eljárás, amikor egy világi entitás határozza meg egy sui generis (egyedi jellemzőkkel rendelkező) spirituális entitás minősítését. Ráadásul e kategorizálásnak esetünkben súlyos anyagi támogatással együtt járó kísérőelemei vannak, vagy éppen nincsenek, mivel hogy az állam e quasi saját minősítése alapján juttat a maga által megszabott költségvetési keretek szerint úgynevezett támogatást az adófizetők pénzéből a különböző vallásfelekezeteknek nem hitéleti tevékenység, hanem úgymond állami feladatok körében folytatott (oktatási, egészségügyi, szociális, műemlékvédelmi stb.) tevékenység támogatására. Természetesen vannak olyan esetek, amikor a kettőt nehéz szétválasztani.

Hogy ez a rendszer aztán milyen teológiai, ekkléziológiai, önértelmezési kérdéseket, akár konfliktusokat generál belső vallásfelekezeti- egyházi körökben, arról csak sejtéseink vannak. Napjainkban éppen a magyarországi zsidóság vallási intézményei közötti súlyos, fájdalmasan sajnálatos feszültségeknek lehetünk tanúi.

Azt viszont bizonyossággal mondhatjuk: a vallással, a hittel s ezek spirituális és intézményi részleteit is érintő felelőtlen politikai fogantatású beszédek, jöjjenek azok a politikai színtér bármely oldaláról, mélyen sérthetik mindazokat a honfitársainkat, akiknek az életében mindez (a vallásos meggyőződés, a hitben való élet gyakorlata) a szó szoros értelmében szent dolog, személyiségüket meghatározó világlátás, aminek a profán szintre való lecibálása enyhébb esetben bántó és zavart keltő, rosszabb esetben egyenesen megbotránkoztató.

A kivétel

Ettől a szomorú történettől eltekintve, olykor azért történik erre utalás, a főként római katolikus identitásúnak tartható Szemlélek internetes hírportál tisztességes igyekezetének köszönhetően.

“Azt gondolom, Magyarország nem keresztény ország, de Magyarországon vannak keresztények. És ugyanezt tartom igaznak Európára nézve is. Hogy mekkora a keresztények részaránya, nehéz megmondani. A népszámlálás adatai támpontot jelenthetnek, de a téma összetettebb annál, mint amit a statisztika érzékeltetni tud. Fontosabb és nehezen megválaszolható kérdés, hogy azok, akik kereszténynek vallják magukat, valójában azok-e: csak látszat keresztények, akik alibiből, érdekből állnak be, vagy valóban hitvallók-e” - mondott őszinte véleményt dr. Fabiny Tamás püspök a Magyarországi Evangélikus Egyház Északi Egyházkerületének püspöke egy a Magyar Hangnak adott interjuban.

A püspök ugyanakkor arra is kitért az iterjuban, hogy „A kereszténydemokrata szellemiség nagyon fontos politikai hagyomány Európában, amely nélkül az Európai Unió sem jöhetett volna létre, és ami Németországban, Franciaországban, Skandináviában igen erős és meghatározó volt. Ma már kevesen tudják, de az Európai Unió zászlajában található tizenkét csillag nem a tagállamok korábbi számára utal, hanem a Jelenések könyvére vezethető vissza, amelyben az szerepel, hogy a megdicsőült Szűz Mária körül tizenkét csillag ragyog.

A probléma nem a kereszténydemokráciával van, hanem a politikai kereszténységgel. Azzal, amikor valaki a kereszténységre hivatkozva, azt felhasználva fogalmaz meg politikai üzeneteket. Vagy amikor valaki a szószékről prédikálva pártpolitikai üzeneteket fogalmaz meg. Ez számomra elfogadhatatlan.”

És hogy egyértelmű legyen a véleménye a kérdést illetően, azt is leszögezte, hogy

„A kereszténységet és a nemzetet bármire – például a történelmi tapasztalatainkra – hivatkozva nem helyes egybemosni, mert ez oda vezet, hogy a kereszténységet nacionalizáljuk és a nemzeti gondolatot szakralizáljuk. Én, ha a Luther-kabátot felveszem, akkor nem a piros-fehér-zöld kabátot veszem fel. És nem azért, mert ne tisztelném és szeretném a nemzeti identitásunkat. De a vallásos hitünk e mellett, e felett áll. Ezért nincs értelme azoknak a kijelentéseknek, hogy a kereszténység valami „magyar” dolog. A nemzeti értékrend szakralizálása ugyanígy értelmetlen és káros.”

A KSH honlapján még csak a 2011-es népszámlálásról olvashatunk

Visszatérve az egyáltalán nem lényegtelen második kérdéskörhöz: nevezetesen a lakosság vallásos, illetve a különböző vallásfelekezetek (többségében a keresztény/keresztyén egyházi kötődés konkrét felméréséhez, sajnos – hazánk esetében -  félévvel a tavalyi népszámlálás lezárása után a Központi Statisztikai Hivatal – miként arra hvg.hu cikke is hivatkozik – mindmáig sem tette közzé, hogyan vallottak vallási hovatartozásukról honfitársaink.

Az IPSOS Global Advisor a napokban publikálta a világ 26 országára kiterjedő, év eleji közvélemény-kutatásának adatsorait.

Az IPSOS az egyik legnagyobb tekintélyű, szakmailag elismert nemzetközi piackutató és közvélemény-kutató intézmény világszerte, amelynek mintegy 5000 ügyfele van és közel 20 000 embert foglalkoztat. Az Ipsost 1975-ben alapították Franciaországban, és 1999. július 1-je óta jegyzi az Euronext.

Beszédes adatok

Ami bennünket különösen is érdekelnek, azok a Magyarországról kibogarászható adatok. Ebből az derül ki, hogy Magyarország legfeljebb kulturális értelemben nevezhető „keresztény országnak”. A hvg türelmesen kiszálazta a lényeget:

1. Önbesorolásuk alapján a magyarok a vizsgált országok átlagához (40 százalék) képest vallásosabbnak tűnnek (62 százalék), ez csak annyit jelent, hogy többségben vannak, akik hisznek valamilyen felsőbbrendű lény létezésében. Az Ó- és az Újszövetség tanításai szerinti Istent csupán a magyarok 20 százaléka vallja a sajátjának. Az egyes felekezetek szent könyveiből (Biblia, Korán, Tóra stb.) megismerhető istenképpel való azonosulás arányát tekintve ez a legalacsonyabb érték a vizsgált országok körében.

2. A vallásosság individualizálódását mutatja, hogy a magyarok többsége már ünnepek idején sem igen látogatják templomukat: alig több mint a tizedük (11 százalék) jár istentiszteletre. Ez az arány a lengyeleknél 38, az olaszoknál 23 százalék; a listát az indiaiak vezetik (71 százalék), míg az ellenkező póluson a japánok állnak (nekik az 5 százalékuk jár templomba).

3. Imádkozás. Még akik hisznek, azok sem fohászkodnak túl gyakran égi segítségért: imádkozni a magyarok 30 százaléka szokott (a világátlag 44 százalék).

4. Istenkép. A buzgóság hiánya összefügghet azzal is, hogy az az istenkép, ami a magyarokban él, nem túl pozitív: nálunk értenek a legkevesebben egyet azzal a mondattal, hogy „Isten átsegít a mindennapok nehézségein, és boldoggá tesz” (46 százalék). Ez az érték még a vallástalanabb országokban is jóval magasabb; 60 százalék alatti értéket csak Belgiumban és Japánban regisztráltak. A világátlag 76 százalék, vagyis szinte mindenütt másutt a segítő, szerető istenkép a domináns.

5. Mennyország, pokol? Magyarországon az átlagnál (52 százalék) kevesebben hisznek a mennyország létezésében is (34 százalék), a pokolról még kevesebben gondolják (26 százalék a 46 százalékos átlaggal szemben), hogy tartaniuk kellene az odakerüléstől – összegzi a lényeget a hetilap.

Mire gondoljunk tehát?

Mire gondoljunk tehát,

1. amikor mai, felelős politikai tényezőktől a „keresztény Magyarország” jelzős szerkezetet halljuk?

2. amikor a vallás(osság)ra történnek példálózások?

3. amikor a neofita buzgalommal vagy éppen alig leplezett propagandisztikus „éllel” vallási kifejezések, bibliai hivatkozások hangzanak el, amikből menten kiderül a bennfentesség látszatában tetszelgő megszólaló totális tájékozatlansága a hit és a vallás világában?

4. amikor még olyan alapfogalmakat sem sikerül mindmáig megfelelően alkalmazni, mint vallás, felekezet, vallásfelekezet, egyház, hit?

5. amikor olyan, a tájékozatlanságból fakadó érvelések hangzanak el politikusok szájából a „vallás” és a „kereszténység”, a „hit” mellett, aminek logikus következménye elvben egy teokratikus berendezkedésű államalakulat kellene hogy legyen (van ilyen a világban: lásd már a nevében is hitet valló, valójában a contradictio a se ékes példája: az Irán Iszlám Köztársaság...)?

És akkor még nem beszéltünk arról, hogy az e téren nagy önbizalommal megszólalók miként vélekednek a vallásos világkép statisztikai háttérbe szorulásáról, és hogy minek tartják azt: alattomos nyugati  mákonynak, vagy tán felvetődik-e bennük az a lehetséges magyarázat is, hogy talán a világ olyan gyors léptekben változik, hogy ezzel a vallások, felekezetek nem igazán tudnak lépést tartani, és nem tudnak az ún. szekularizáció sodrába került emberek millióinak megfelelő választ adni.

Ezzel őszintén szembenézni pedig nyilván a legnehezebb. Pedig hát – ez személyes meggyőződésünk -, hogy csak a magunk portája előtt söpörjünk: minden bizonnyal nem a Jézus evangéliumának értéke változott meg, lett kevésbé elfogadható, hanem talán az az (intézményes egyházi) interpretáció, amelyik ezt az örökké érvényes üzenetet nem kellőképpen közvetíti?

Subscribe now

Share Tükör által...

És aki mindezek után részletes statisztikai adatokra kíváncsi, számukra az alábbiakban közzé tesszük IPSOS hivatalos, sajtótájékoztató műfajába foglalt kutatási összegzését.

IPSOS SAJTÓKÖZLEMÉNY

Vallásosság - két globális szakadék: földrajzi és generációs

Ipsos felmérése a vallással kapcsolatos meggyőződések és attitűdök változásait tárja fel a magas jövedelmű és a feltörekvő országok, valamint a korcsoportok között

Május 11, 2023 - Az Ipsos Global Advisor új felmérése országonként és generációnként nagy eltéréseket mutat a vallási hovatartozás és vallásgyakorlás elterjedtségében, a meggyőződésekben, a vallás szerepében, valamint abban, hogy milyen mértékben határozza meg a személyes identitást és az erkölcsöt. A legtöbb földrajzi különbség általában hasonló mintát követ, szemben állva az erősen vallásos Globális Dél és a többnyire szekuláris Globális Észak. A 26 vizsgált ország közül azonban számosban jelentős generációs eltolódás figyelhető meg, ahol a fiatalabbak az idősebbeknél kisebb valószínűséggel vallják magukat kereszténynek, különösen katolikusnak, és nagyobb valószínűséggel vallják magukat muszlimnak vagy más vallásúnak.

A vallási hovatartozás generációs eltolódása

Az Ipsos által vizsgált 26 országban a vallásukat valló válaszadók aránya az indiai és thaiföldi közel 100%-tól Japán, Dél-Korea, Svédország, Hollandia és Nagy-Britannia kevesebb mint feléig terjed.

A felmérés a vallási hovatartozás tekintetében jelentős generációs eltolódásokra világít rá: a 16 leginkább katolikus országban a vizsgált 16 ország mindegyikében a Z generációsok (az 1997-ben vagy azután születettek) katolikusnak vallók aránya alacsonyabb, mint a fiatal felnőttek (az 1964-ben vagy azelőtt születettek) aránya - átlagosan 16 százalékponttal. Belgiumban, Olaszországban, Peruban, Lengyelországban, Franciaországban és Chilében a különbség meghaladja a 20 százalékpontot. 12 országból tizenegyben hasonló a helyzet, ahol a megkérdezettek legalább 15%-a protestánsnak, evangélikálisnak (konzervatív, fundamentalista kereszténynek) vagy csak "kereszténynek" vallja magát: A Z generáció tagjai átlagosan 11 százalékponttal kisebb valószínűséggel vallják magukat ilyennek, mint a felnőtt generáció. Svédországban és Ausztráliában a különbség meghaladja a 20 pontot. Ezzel szemben a Z generáció tagjai a 14 olyan ország mindegyikében, ahol a megkérdezett felnőttek legalább 2%-a vallja magát muszlimnak, nagyobb valószínűséggel vallják magukat muszlimnak, mint a középkorúak - átlagosan hét ponttal. Nagy-Britanniában, Svédországban és Belgiumban 10 pontos vagy annál is nagyobb különbségek tapasztalhatók.

A generációs különbségek eltérőek a vallástalanok, azaz ateistának, agnosztikusnak vagy a magukat csak "spirituálisnak" vallók esetében. Három országban a Z generáció tagjai legalább 10 ponttal kisebb valószínűséggel mondják azt, hogy nem vallásosak, mint a felnőtt nemzedék (köztük Svédországban és Németországban több mint 15 ponttal), de kilenc országban fordított a helyzet (köztük Dél-Koreában és Olaszországban több mint 20 ponttal).

Istenben vagy egy magasabb erőben való hit

A válaszadók átlagosan 40%-a mondja, hogy hisz Istenben "a szentírásokban leírtak szerint", 20% hisz "egy magasabb entitásban, de nem a szentírásokban leírtak szerint", további 21% sem Istenben, sem magasabb létezőben, 19% pedig nem tudja vagy nem akarja megmondani. Míg 11 országban a többség hisz a szentírásokban leírt Istenben - leginkább Brazíliában, Dél-Afrikában, Törökországban és Indiában -, addig Japánban, Dél-Koreában és a 10 vizsgált európai ország közül hétben többségben vannak azok, akik azt mondják, hogy nem hisznek sem Istenben, sem magasabb erőben vagy szellemben.

A 14 ország közül egy kivételével, ahol a felnőttek legalább egyharmada hisz a szentírásokban leírt Istenben, a Z generáció tagjai a nagykorúakhoz képest kisebb valószínűséggel hisznek Istenben - átlagosan 10 százalékponttal (Mexikóban 20 százalékponttal) -, mint a nagykorúak. A kevésbé vallásos országokban azonban a tendencia megfordul. Abban a 12 országban, ahol minden harmadik felnőttből kevesebb mint egy hisz a szentírásokban leírt Istenben, a Z generáció tagjai között átlagosan öt százalékponttal magasabb az ilyen vallásúak aránya, mint a nagykorúak körében. A legnagyobb különbség Svédországban tapasztalható (28 pont).

Kapcsolódó és egyéb hiedelmek

A mennyországban való hit átlagosan 52%, a természetfeletti lényekben (pl. angyalok, démonok, tündérek és szellemek) való hit pedig átlagosan 49%. A pokolba és az ördögbe vetett hit egyaránt átlagosan mintegy 10 százalékponttal alacsonyabb, mint a mennybe vetett hit. A mennyben, a szellemekben, a pokolban és az ördögben hívők aránya Belgiumban a legalacsonyabb, Törökországban, Brazíliában és Dél-Afrikában pedig 50-60 százalékponttal magasabb.

Minél fiatalabbak az emberek, annál valószínűbb, hogy hisznek a mennyországban, a pokolban, az ördögben és a természetfeletti lényekben - különösen azokban az országokban, ahol a felnőttek körében alacsony a hit. Sok ilyen országban, különösen Észak- és Nyugat-Európában, az ilyen hiedelmek elterjedtsége magasabb, a Z generáció tagjai között több mint 20 százalékponttal magasabb, mint a az idősebb nemzedékben.

Vallási gyakorlat

Nem meglepő, hogy mind a rendszeres istentiszteleti hely látogatása, mind az otthoni imádkozás a legelterjedtebb az alábbi országokban, ahol a többség hisz Istenben vagy egy felsőbb entitásban. Indiában 10-ből több mint hét, Dél-Afrikában, Thaiföldön, Brazíliában és Törökországban pedig körülbelül a fele vallja azt, hogy legalább havonta egyszer elmegy egy istentiszteleti helyre (pl. templomba, szentélybe vagy mecsetbe), szemben a következő országokkal: Japánban csak minden 20., Belgiumban és Magyarországon körülbelül minden 10. Franciaországban, Svédországban, Hollandiában, Németországban, Nagy-Britanniában, Spanyolországban és Kanadában átlagosan 15 százalék azok aránya, akik havonta legalább egyszer imádkoznak imahelyen kívül. Több mint 25 százalékponttal magasabb ez az arány Kolumbiában, Chilében, Törökországban, Brazíliában, Peruban, Dél-Afrikában és az Egyesült Államokban.

Azokban az országokban, ahol a vallásgyakorlás magas, az idősebb felnőttek általában többet foglalkoznak vele, mint a fiatal felnőttek, míg azokban az országokban, ahol a vallásgyakorlás alacsony, a fiatalok körében nagyobb a vallásgyakorlás iránti elkötelezettség. Egy kivételével mind a 15 országban, ahol a felnőttek legalább egyharmada imádkozik istentiszteleti helyen kívül legalább havonta egyszer, a Z generáció tagjai átlagosan 15 százalékponttal kisebb valószínűséggel teszik ezt, mint az idősebb nemzedék. Brazíliában 23, Kolumbiában 27, Chilében pedig 40 ponttal. Ezzel szemben abban a 11 országban, ahol a felnőttek kevesebb mint egyharmada imádkozik legalább egyszer istentiszteleten kívül, a Z generáció tagjai nagyobb valószínűséggel tesznek így, átlagosan hét ponttal, ebből 23 pont Svédországban és 28 pont Németországban.

Hasonlóképpen, abban a 11 országban, ahol a felnőttek legalább egynegyede jár vallási intézménybe a Z generáció tagjai átlagosan két százalékponttal kisebb valószínűséggel járnak templomba, mint a nagykorúak. (Kolumbiában pedig 15 ponttal). Ugyanakkor van 15 olyan ország, ahol a Z generáció tagjai átlagosan 11 ponttal nagyobb valószínűséggel számolnak be erről (beleértve 28 pontos Németországot és a 34 pontos Svédországot).

Vallási tolerancia

A megkérdezett felnőttek azon aránya, akik szerint jól érzik magukat a különböző vallási meggyőződésű emberek között átlagosan 76% a 26 országban. A más vallásúakkal szembeni komfortérzet a vallási nézetekkel jelen van Dél-Afrikában, Szingapúrban, Ausztráliában, Kanadában, Nagy-Britanniában, Kanadában, Szingapúrban, Ausztráliában, Kanadában, Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban, míg Dél-Koreában csak a válaszadók fele nyilatkozott így.

Az Ipsos Global Advisor 2023-as felméréseit összehasonlítva a 2017-ben végzett felméréseinek eredményeivel az derül ki, hogy a vallási tolerancia jelentősen nőtt Svédországban, Brazíliában, Belgiumban, Mexikóban és Lengyelországban, míg Dél-Koreában és Németországban csökkent.

Átlagosan közel fele (47%) szerint a vallás több kárt okoz a világban, mint amennyi hasznot jelent. India után ez Nyugat-Európában és Japánban a legelterjedtebb; a legkevésbé Latin-Amerikában, Dél-Amerikában, Dél-Amerikában és Japánban. Afrikában, Törökországban és Délkelet-Ázsiában, Nyugat-Európa nagy részén (Olaszország figyelemre méltó kivételével), a fiatalabb felnőttek körében is kevésbé elterjedt, mint az idősebbek között.

Japán és Svédország az egyetlen két olyan ország, ahol a 2017-es felmérés szerint a vallásról alkotott negatív vélemények jelentősen erősödtek. Ezzel szemben jelentősen csökkentek Argentínában, Magyarországon, Németországban, Ausztráliában, Spanyolországban, Lengyelországban és Peruban.

Vallás és identitás

A kutatásban megkérdezett válaszadók átlagosan 42%-a mondja, hogy vallása határozza meg személyiségét. 2017 óta jelentősen nőtt az ezen állítással való egyetértés Japánban, Svédországban, Mexikóban, Franciaországban és Mexikóban, Ausztráliában, Spanyolországban és Brazíliában, ám jelentős a csökkenés Magyarországon, Lengyelországban és az Egyesült Államokban.

Több európai országban a fiatalok sokkal nagyobb valószínűséggel tekintik a vallást identitásforrásnak, mint az idősebb felnőttek. A különbségek meghaladják a 15 pontot Svédországban, Nagy-Britanniában, Németországban és Franciaországban, ahol a fiatalok nagyobb valószínűséggel vallják magukat muszlimnak is. Más országok azonban - Olaszország, Lengyelország, Chile, Kolumbia, Szingapúr és Dél-Korea - ellentétes tendenciák mutatkoznak.

Vallás és erkölcs

Átlagosan 54% egyetért azzal, hogy a vallási gyakorlatok fontos tényezőt jelentenek a polgárok erkölcsi életében, 37% egyetért azzal, hogy a vallásos emberek jobb állampolgárok, és 20% szerint a vallásos emberek elveszítik mások tiszteletét a ha megtudják, hogy az illető nem vallásos.

Mindhárom esetben az arányok 50-60 százalékpontos eltérést mutatnak a magas vallásossággal és az alacsony vallásosságú országok között.

A fiatalok az idősebbeknél nagyobb valószínűséggel társítják a vallást az erkölcsösséggel azokban az országokban, ahol a fiatalok az idősebbeknél lényegesen nagyobb valószínűséggel vallják magukat muszlimnak.

Isten vagy egy magasabb entitás szerepe

Négyből három ember, aki hisz Istenben vagy egy felsőbb hatalomban vagy lényben, azt mondja, hogy ez segít neki a személyes válságok leküzdésében, értelmet ad az életüknek, és az átlagosnál boldogabbá teszi őket. Minél magasabb a vallásos hívők aránya egy országban, annál valószínűbb, hogy a hívők úgy érzik, hasznukra válik a hitük.

A legtöbb országban az összes megkérdezett felnőtt százalékos aránya, akik szerint a vallásos hitű embere boldogabbak, általában megegyezik azok arányával, akik azt állítják, hogy rendszeresen járnak vallási közösségekbe, intézményekbe.

Subscribe now

Share Tükör által...

Az amerikai külügyminisztérium rendszeresen, évente értékeli a vallásszabadság helyzetét a világ 199 országában, egyben vizsgálja a vallási véleménynyilvánítást "kriminalizáló" politikákat, beleértve a kimondatlan, avagy kimondottan teokratikus államokban az „istenkáromlással” és a „hitehagyással” kapcsolatos törvényeket is.

Mit is vizsgálunk:

a vallást..

A vallást mi most itt olyan életfelfogásként értelmezzük, amely az élet eredetét, annak értelmét, (célját, végkifejletét) transzcendens (az embertől független, ám az ember számára értelmet, irányítást is adó teremtő) identitás összefüggésben képzeli el, és ezen meggyőződés erkölcsi gyakorlásához az ember egy megfelelő keretet (a vallás gyakorlásának megfelelő intézményes formát, a világvallások esetében vallási intézményt, intézményeket, kifejezetten keresztény értelmezésben: egyházat) alakít ki.

… a vallásszabadságot

A vallásszabadságon pedig itt most a következőket értjük:

1. a fent megfogalmazott elképzelés, meggyőződés elfogadásának, illetve elutasításának szabadságát,

2. az egyes vallások és intézményrendszerük önkorlátozását saját nézeteik kizárólagossági érvényességének követelésében, avagy erőszakos érvényesítésében,

3. a bármikori politikai-, államhatalom önkorlátozását bármely vallás és annak intézményrendszere előnyben részesítése (az adott status quo politikai értékrendjének önkényes besorolása) terén,

4. a bármikori politikai-, államhatalom önkorlátozását bármely vallás és annak intézményrendszere – a többiek rovására történő – előnyben részesítése terén,

5. a bármikori politikai-, államhatalom önkorlátozását bármely vallás és annak intézményrendszere hátrányos megkülönböztetése, illetve tiltása vagy éppen üldözése terén.

Perifériális ügy lenne?

A vallásszabadság kérdésköre talán kevésbé tűnik érdekesnek olyan társadalmakban, államokban, amelyek a közfelfogás szerint már kevésbé „vallásosak”, sokkal inkább – formálisan – vallási intézményektől (pl. a nyugati kultúrkörben a keresztény egyházaktól) szétválasztva élik életüket, ún. szekularizált közegben élnek. Ilyen

a mi magyarországi társadalmunk is, amely, annak ellenére, hogy a napi politika minden erővel igyekszik hazánk lakosságát vallásosnak deklarálni, konkrétan „keresztény Magyarország”-nak nevezi hazánkat, ezt az állítást azonban sem a legfrissebb népszámlálási adatok, sem az egyházak belső felmérései, sem a hétköznapi tapasztalatok nem igazolják sem a dolog statisztikai, sem a vallásosság feltételezett meglétéből fakadó erkölcsiség átható, társadalomformáló jelenléte tekintetében.

Mindazonáltal ez a szétválasztottság a világ más tájain koránt sem olyan egyértelmű. Sőt, mivel a „vallásosság” a világ számos táján és országaiban mind a mai napig meghatározó jelleggel van jelen, annak szabadsága – ez persze a szekularizált társadalmakra vonatkoztatva is igaz - egyben az adott társadalom kiegyensúlyozott működésének egyik alapfeltétele is. Legyen az a mi „nyugati” észjárásunk és értékrendünk szerinti „demokratikus”, avagy még ködösebben: „fejlett” országnak, társadalomnak besorolva.

Mindezeket egybevetve mondhatjuk, hogy igen, a vallásszabadság problémaköre rendkívül összetett:

• Van, ahol az adott állam (politikai felfogás) eleve ellenségesen áll a „vallásosság” bármiféle (egyéni vagy közösségileg szervezett) megjelenéséhez, mint például Kína.

• Van, ahol (mondhatjuk történelmi politikai örökségként) eleve averzióval viszonyulnak a „vallásosság”-hoz, azonban nemzeti (politikai) alapon kiemelnek egy-egy vallásfelekezetet (a többiek rovására), mint például Oroszországban.

• Aztán vannak olyan országok, amelyek bár nem deklaráltan egy vallás(felekezetet) emelnek be a politikai hatalom érvényesítésébe, tiltva-irtva minden egyéb más vallást (felekezetet), mint például Afganisztánban a tálibok.

• De van olyan állam is, amely már a nevében is deklaráltan teokratikus államalakulat, mint például az Iráni Iszlám Köztársaság, amely egyértelműen egy vallási legfelsőbb testület irányításával, saját vallásuk (a síita iszlám) értékrendje szerint hozzák törvényeiket és alkalmazzák azokat.

• És van olyan is, amely országban bár minden (azaz: nyugati) tekintetben demokratikus államalakulat, ugyanakkor napi életét át meg átszövi egy sajátos történelmi-vallási háttértudat, amelynek radikálisabb (ortodox) képviselői meglehetősen erős kizárólagossági igénnyel rendelkeznek más vallásokkal, vallásfelekezetekkel szemben, mint például Izraelben.

Visszatérve az amerikai külügyminisztérium 2023. május 15-én közzétett jelentésére (ezzel több közleményében is foglalkozik a religionnews.com), az amerikaiak továbbra is rámutatnak az Oroszországban, Kínában és Afganisztánban elkövetett vallásszabadsággal kapcsolatos atrocitásokra.

„Továbbra is túl sok kormány veszi célba szabadon a vallási közösségek tagjait” - mondta Rashad Hussain, a nemzetközi vallásszabadságért felelős megbízott nagykövet hétfőn (2023. május 15-én) Antony Blinken külügyminiszterrel közösen tartott rendezvényen, amelyen a 2022-es nemzetközi vallásszabadságról szóló jelentést tették közzé.

"Ugyancsak aggasztó az a növekvő tendencia, miszerint a vallási szent helyekhez és imahelyekhez való hozzáférést több helyen kormányzati intézkedésekkel korlátozzák” – világít rá a jelentés.

Rashad Hussain kiemelten is foglalkozott az ukrajnai orosz háború egyik mélyen tragikus következményével, a vallási helyek, templomok pusztulásával. Ugyancsak külön kiemelte a kínai hatóságok felelősségét az iszlám és buddhista szent helyek pusztulásáért az ország területén.

"Mindannyian láttuk az Oroszország brutális agressziós háborúja által lerombolt gyönyörű és történelmi jelentőségű ukrán templomokat”- mondta. "Az ujgurok pedig tétlenül kellett hogy nézzék, hogy a Kínai Népköztársaság kormánya hogyan rombolja le vagy építi át mecseteiket, temetőiket. A kínai hatóságok a tibeti buddhisták kolostorait sem kímélték már kezdettől fogva, lerombolva azokat,  elűzve a szerzeteseket".

Hussain arról is beszélt, hogy Afganisztánban, akik "nem tartják be a tálibok beszűkült, fundamentalista teológiai felfogását", menekülniük kell vagy el kell titkolniuk vallási identitásukat.

A jelentés, amely 199 országnak a vallásszabadsággal kapcsolatos körülményeit értékeli, olyan politikai gyakorlatokat és törvényeket is vizsgál, köztük az „istenkáromlással” és a „hitehagyással” kapcsolatosakat, amelyek "kriminalizálják a vallás szabad megélését”, súlyos, hátrányos diszkriminációt alkalmaznak azokkal szemben, akik eltérnek az adott állam által elfogadott teológiai elvektől, vallási életformától.

"A jelentés felhívja a figyelmet a világ számos pontján társadalmi szinten növekvő vallási türelmetlenségre" - mondta Rashad Hussain, aki megjegyezte, hogy "az antiszemitizmus, a muszlimellenes gyűlölet és az idegengyűlölet folyamatos és mély megjelenése legtöbb esetben a vallási közösségeken csattan.”

Az amerikai külügyminisztériumnak a vallásszabadságról szóló törvény 25. évfordulója alkalmából - amely előírja az éves jelentést és létrehozta a különleges, megbízott nagyköveti pozíciót – kiadott jelentése azt is megjegyzi, hogy

egyes országokban előrelépés történt a vallási jogok terén.

"Belgium hivatalosan elismerte buddhista kisebbségét, ami feljogosítja a buddhista vallási szervezeteket, hogy állami iskolákban tanítsák hitüket, és végül szövetségi finanszírozás elnyerésére pályázhassanak ehhez" - mondta Blinken külügyminiszter.

"Brazíliában a törvényhozók országszerte önkormányzati és állami szinten kodifikálták a vallásszabadság garanciáit az afro-brazil őslakos közösségek számára. Emellett olyan törvényt is elfogadtak, amely bűncselekménynek minősíti bármely vallási gyakorlat elleni diszkriminatív cselekményt".

Olyan szervezetek, mint az Amerikai-Iszlám Kapcsolatok Tanácsa és az Egyesült Államok Nemzetközi Vallásszabadság Bizottság elismeréssel fogadta a külügyminisztérium jelentését. "Üdvözöljük ezt a legújabb jelentést, amely rávilágít a muszlimokat, keresztényeket és más vallási kisebbségi közösségeket célzó, mélyen aggasztó üldöztetésre és erőszakra Indiában és Kínában" - mondta Corey Saylor, a CAIR kutatási és érdekvédelmi igazgatója.

Mind a CAIR, mind a USCIRF sürgette a Biden-kormányzatot, hogy vegye fel Indiát a vallásszabadság szempontjából különösen aggályos országok listájára, a USCIRF pedig saját friss jelentésében további négy országot javasolt: Afganisztánt, Nigériát, Szíriát és Vietnamot.

Már szerepelnek az úgynevezett CPC-ként a következő országok: Mianmar (amelyet a minisztérium és az USCIRF Burmának nevez), Kína, Kuba, Eritrea, Irán, Nicaragua, Észak-Korea, Pakisztán, Oroszország, Szaúd-Arábia, Tádzsikisztán és Türkmenisztán.

Antony Blinken külügyminiszter várhatóan az év végéig bejelenti a minisztérium által a CPC-kre vonatkozó meghatározásokat és a „különleges megfigyelési listát”.

Az USCIRF tisztviselői – amely szervezetet szintén negyedszázaddal ezelőtt hagytak jóvá - a jelentésre reagálva ismételten azt kérték, hogy

a kormányzat és a kongresszus „kézzelfogható következményekkel” büntesse azokat az országokat, amelyekről ismert, hogy kirívó jogsértéseket követnek el a vallásszabadsággal szemben. "Világszerte milliók tapasztalnak diszkriminációt, zaklatást, bebörtönzést, erőszakot és más súlyos emberi jogi jogsértéseket azért, mert békésen gyakorolják vallás- vagy hitük szabadságát"

- mondta Nury Turkel, az USCIRF elnöke. "A nemzetközi vallásszabadságról szóló jelentés felbecsülhetetlen értékű eszköz a jogsértők felelősségre vonásáért és a vallásszabadság globális feltételeinek javításáért folytatott küzdelemben."

„Létfontosságú külpolitikai prioritásnak” nevezte már a tavalyi, 2022-es jelentésben Antony Blinken külügyminiszter a vallásszabadságot.

A külügyminiszter egyebek mellette már akkor elmondta, hogy a vallásszabadság ügyében a haladás jelei közé tartozik, hogy Marokkó 2021-ben elindította azt a kezdeményezést, amely a zsidó történelmet szerepelteti az állami iskolai tantervben, valamint felújítja a zsinagógákat, temetőket és más kulturális örökségi helyszíneket. Felhívta a figyelmet Ferenc pápa akkori iraki útjára, az első ottani pápai látogatásra is.

A külügyminiszter 2022-ben jelezte: a több mint 2000 oldalas jelentés számos olyan konkrét helyzetet jelöl meg, amelyekben a vallásszabadságot javítani kell: „Jehova Tanúi Oroszországban; zsidók Európában; bahá'ik Iránban; keresztények Észak-Koreában, Nigériában és Szaúd-Arábiában; muszlimok Burmában és Kínában; katolikusok Nicaraguában; valamint az ateisták és humanisták szerte a világon”.

A jelentés egyben aggasztónak tartotta az antiszemitizmus és a muszlimellenes gyűlölet fokozódását számos országban, köztük az Egyesült Államokban is.

A minisztérium már 2022-ben is „különösen aggodalomra okot adó országként” jelölte meg a vallásszabadság legdurvább megsértőiként Oroszországot

(amely az Ukrajna ellen indított háborúja óta „inkább megkettőzte a vallásszabadság megsértését, semmint megfordította az irányt”), Mianmart, Kínát, Eritreát, Iránt, Észak-Koreát, Pakisztánt, Szaúd-Arábiát, Tádzsikisztán és Türkmenisztánt.

„Putyin évek óta egy kulturális háborút is vív, ahol stratégiailag a frontvonal élére helyezte magát. Ez nem azért van, mert az általa képviselt keresztény értékek feltétlenül fontosak lennének számára... Nem igen hihető, hogy a vallásos hívők (a Bibiából ismert felsorolásban) a Szentlélek gyümölcseként tudnák felfedezni a politikai kritikusok megmérgezését, megölését. Ezeket a kegyetlenségeket azzal próbálta elfedni, hogy a devianciák elleni erkölcsi védőbástyaként állította be magát...” - fogalmaz Billy Binion a “Nem, Putyin nem a "keresztény értékek" védelmezője. Az ország a vallásszabadság egyik legdurvább megsértője a világon című írásában.

„Vlagyimir Putyin elnök a nácimentesítés nyilvánvalóan hamis ürügyén próbálta igazolni Ukrajna provokálatlan és indokolatlan invázióját” – mondta Rashad Hussain. 

„A világ egyértelműen átlát ezen a hazugságon, és ehelyett Oroszország brutális elnyomásának lehet szemtanúja, beleértve a vallási vezetők elnyomását és a vallási helyszínek elképesztő lerombolását.”

"Az orosz kormány évek óta tisztogatást folytat a "nem hagyományos" vallások ellen, gyakran "szélsőségesnek" bélyegezve és bebörtönözve a békés Jehova tanúit, valamint a mérsékelt iszlám teológus, Said Nursi olvasóit" - áll az USCIRF novemberi tényfeltárásában. "Az orosz bíróságok továbbra is egyre szigorúbb és egyre több börtönbüntetést szabnak ki a hitüket gyakorolni kívánó Jehova Tanúira".

Antony Blinken még tavaly megjegyezte, hogy amikor a külügyminisztérium elkészítette első jelentését 1998-ban, a vallásszabadsági hivatal volt az egyetlen kormányzati szerv, amely ilyen megfigyelésre összpontosított. Elmondta, hogy ma már 35 kormánynak és szervezetnek van hasonló hivatala a vallásszabadságért.

„Továbbra is együtt fogunk dolgozni más kormánnyal, multilaterális szervezetekkel és civil társadalommal ennek érdekében, beleértve a következő hónapban az Egyesült Királyság vallásszabadság előmozdítását célzó miniszteri ülést is” – mondta Rashad Hussain.

"A világ túl sok pontján továbbra is azt látjuk, hogy a kormányok zaklatnak, letartóztatnak, fenyegetnek, börtönbe zárnak és megölnek embereket, csak azért, mert hitüknek megfelelően akarják élni az életüket"

- mondta már 2021-es jelentésük bemutatásának alkalmával Antony Blinken külügyminiszter. "Amerikának ez a kormányzata elkötelezett amellett, hogy támogassa minden egyén vallás- és meggyőződésszabadsághoz való jogát, egyebek között azáltal, hogy szembeszáll eme emberi jog megsértőivel és visszaélőivel, és felveszi velük a harcot"."

Antony Blinken ezeket a militáns csoportokat is „különös aggodalomra okot adó szervezetekként” jelölte meg: al-Shabab; Boko Haram; Hayat Tahrir al-Sham; a Houthik; az Iszlám Állam csoport vagy ISIS; ISIS-Nagy-Szahara; ISIS-Nyugat-Afrika; Jamaat Nasr al-Islam wal Muslimin; és a Tálibán.

KÜLÖNÓRA

Vallásnak azt a – megismerésben, gondolkodásban, érzésben, akaratban és cselekvésben kifejeződő – meggyőződést nevezzük, amely szerint személyes vagy személytelen transzcendens erők vannak működésben.

Az etikailag fejlett vallások ezt a meggyőződést a világ erkölcsi rendjébe vetett hittel kapcsolják össze; ez a hit a cselekedetekért való erkölcsi felelősségnek, az egész magatartás igazságos megítélésének és a tökéletesség legmagasabb fokára való eljutás lehetőségének elképzelésében jut kifejezésre.

Ma legalább kilenc etikailag fejlett világvallást ismerünk: a hinduizmust, a dzsainizmust, a buddhizmust, a kínai univerzalizmust, a szikhizmust, a zoroasztrizmust, a judaizmust, a kereszténységet és az iszlámot. Ezek a vallások két nagy csoportra oszthatók: azokra, amelyek a Hindukustól keletre és azokra, amelyek ettől nyugatra keletkeztek:

1. a keletiek „az örök világtörvény vallásaiként” jellemezhetők, mivel e vallások szerint a világ örökkévaló, nincs őskezdete és meghatározott vége, a benne végbemenő valamennyi történést önmaga szabályozza és minden létezés legfőbb elvét személytelen világtörvény képviseli.

2. a „történeti istenkinyilatkoztatás” nyugati (ábrahámi) vallásai mindennek a létezését egy, a világtól elkülönült, annál végtelenül hatalmasabb személyes Istentől eredeztetik, aki mindent a semmiből hozott létre, autonóm módon uralkodik mindenek felett. A kereszténységben a Föld teremtése és vége közötti időszak egyszeri és megismételhetetlen.

3. Természetesen létrejöttek olyan vallások is, amelyek a két, alapvetően ellentétes felfogás között különböző átmeneteket képeztek.

(Forrás: wikipédia)