Komlós Attila lelkész, újságíró és lapszerkesztő barátomnak egy laikusszínház minőségi produkciójáról, Reginald Rose „Tizenkét Dühös Ember” szegedi előadásáról kilenc és félmillió dühös ember jutott az eszébe “Dühösödő ország” c. esszéjében. M. Lengyel László újságíró Komlós Attila cikke nyomán azt a kérdést tette fel cikkében, hogy „Kinek a kezét vágatná le ma Szent István királyunk?”, azaz képes-e a jog és az igazságszolgáltatás a hatalmi érdekek kordában tartására. Alábbi írásom az említett szerzők gondolatainak egyetértő kiegészítését szolgálja.

Minden bajunk oka a másik magyar?

Mindhárman, sőt mind a kilenc és félmillióan részesei vagyunk a magyar sorsú emberek aggodalmainak. Belűről látjuk a gondokat. Látjuk, hogy nem a hanyatló igazságszolgáltatásunk okozza a feszültségeket, mint ahogyan leépült közellátó rendszereink - közegészségügyünk, közoktatásunk - sem, bár ezek is bőven adnak rá okot. A bajok alapvető oka a polgárok egymással szembeni bizalmatlansága, nemritkán acsarkodása. Nem az intézményeinkben, hanem a másik magyarban látják minden bajunk okát. Nemzetünkre féltő tekintetet vetnek, a szomszédjukra gyanakvót. Hiszik, hogy minden sokkal jobb lenne, ha ő más lenne, netán nem is lenne. És ebben sajnos nincs semmi újszerű. Ez is hungaricum.

A nemzet elvesző egysége

Lehet „gyógyítani” ezt a nemzeti betegséget. Ugyanis lehetne propagálni a szolidaritást, az összefogást, a nemzeti egységet (a nélkül, hogy rendszernek neveznénk).

Erre választjuk azokat, akikről feltételezzük, hogy alkalmasak erre, akik a legjobbat és azt ígérik, hogy mindenük a közérdek. Megválasztjuk őket, hogy ezt helyezzék előtérbe. Tartsák együtt a széttartó társadalmat. Teremtsék meg az együttélés biztonságát. Legyen mindez az elsődleges feladatuk.

Sutba vágott közérdek

De … a választás után jönnek a szürke hétköznapok. A közérdek a sutba kerül. A hatalom nap mint nap a saját konzerválásán dolgozik. Olykor szuperszonikus sebességgel megalkotja az ehhez szükséges szabályokat, megszerzi az ehhez szükséges forrásokat, sajátos külpolitikai manőverekbe kezd, mondván, erre kapott felhatalmazást. És mi csak ekkor szembesülünk azzal, hogy a közérdek önmagukat jelenti, azaz tulajdonképpen erre kértek felhatalmazást.

Értetlenül, csalódva, a legrosszabb esetben közömbösen figyeljük, hogy nem az történik, amit reméltünk. És ez alól még rajongóik sem kivételek. Ők is csak utólag tudhatták meg, hogy mire is adtak „felhatalmazást”.

Hatékony gyűlöletfegyver

Ők azonban kivételezettek. Annyiban biztosan, hogy kedvükre vetik be a többezer éve korszerű gyűlöletfegyvert, mégpedig évről évre, de legalábbis négyévről négyévre változó célpontok ellen. El kell, és sajnos el is lehet terelni a kevésbé éberek figyelmét nem létező vészhelyzettel, gonoszként ábrázolt külföldiekkel, hazaárulónak titulált honfitársaikkal, valamint harcba hívó szlogenekkel. Mivel a hatalom már nem képes leplezni a bajokat, tartalékol félrevezethetőket, és gondoskodik arról, hogy legalább ők elhiggyék, van külső-belső ellenség, és ő a bajok oka. Avatottabb honfitársaink tisztában vannak azzal, hogy akik a történelem során ugyanígy cselekedtek, megbuktak. Igaz, csak azután, hogy sok-sok ártatlan fizetett nagy árat ezért.

Tapasztalhatjuk, hogy ennek a gonosz szerkezetnek a működése számos eszközzel biztosítható. Ezek közül csak az egyik a jog és az igazságszolgáltatás.

Viszaélés a joggal és az igazságszolgáltatással

A jog az írott szabályok hatalmi eszközökkel örökké változtatott rendszere. Az igazságszolgáltatás e szabályok megelevenítése, érvényesítése, többek között számonkérése is.

A jog alkotásában a politika hatalmi eszközei elfogadottak, sőt e nélkül a jogalkotás még a steril demokráciákban is szinte elképzelhetetlen. Az igazságszolágáltatásban azonban mindez ellenjavalt. Ha előfordul, többet nem beszélhetünk az igazság szolgáltatásáról. Az igazság ugyanis a megalkotásuk után kizárólag a bírói hatalomnak alárendelt jogszabályok érvényesülése, adaptálása eseti ügyekre. Egy jogállamban igazságon a jogszabály olyan befolyásmentes alkalmazását értjük, ami a független bírói szervezet dolga, a jog által szabályozott eljárási rendben, mindenkivel szemben azonos módon. Ha ezeknek az ügyeknek az elbírálása nem csak a bírói hatalomnak alárendelt, vagy maga a bírói hatalom alárendelt a politikai és a közhatalomnak, már nem a jog és az igazság érvényesül. Ha a politikai hatalom megkérdőjelezi a jogállamot, például azon az alapon, hogy ezt a fogalmat jogszabály vagy Alaptörvény nem definiálja, amiről egyébként ő maga tehet, nem mást kérdőjelez meg, mint magát a demokratikus jogállamot, és ennek felbecsülhetetlen társadalmi értékét, a jogbiztonságot.

Lebomló jogállamiság

A jogállam és alapvető tartalma, a jogbiztonság nem csak az igazságszolgáltatásban fontos, hanem a szabályok alkotásának és alkalmazásának minden területén, hiszen jogszabályaink alkotása is jogállami és jogbiztonsági keretrendszert igényel. Ha már a jogalkotás sem zajlik a jogállami és jogbiztonsági keretek között, taktikai manővereknek, egyéni szempontoknak és egyéni vagy csoportérdekeknek alárendelt, hiába működik az igazságszolgáltatás törvényesen, működését azok a szabályok torzítják, amelyeket a bíró alkalmazni köteles. A bíró ugyanis ekkor önkéntelenül és tehetetlenül politikai, egyéni vagy csoportérdekek szolgálatába kerül.

Újraépítendő evidencia

Minden, a nemzetünk sorsáért aggódó, azaz felelős magyar kötelessége, hogy a honfitársai megkülönböztetése nélkül, folyamatosan ügyeljen arra, hogy a jogállam és a jogbiztonság magyarázatra nem szoruló evidencia legyen. Ha ezt elhanyagoljuk, ez is vészhelyzet, nem is akármilyen.

Share Tükör által...

Az erkölcs lényegileg konszenzus, a jog viszont (ha betölti a funkcióját, szelíd) erőszak. Viszont a jog alapja (ha az igazi jog) tulajdonképpen az erkölcs.

A „Dühösödő ország?” bejegyzés is utal rá, fura ez az angolszász esküdtszéki joggyakorlás. Általában, ha összejön „tizenkét dühös ember”, és elkezdi a tárgyaláson hallottak, az érvek és ellenérvek alapján vizsgálni, hogy mi is az „igazság”, valahogy és többnyire helyes következtetésre jutnak. De nem mindig és nem feltétlenül.

A drámák mindig a kivételekből fakadnak, és nem a „normális ügymenetből". Az irodalom és az annak nyomán megalkotott hollywoodi filmek mindig és kizárólag a kivételekkel, a téves ítéletekkel foglalkoznak, a rendszer sérülékenységére és nem az amúgy döntően működőképességére hívják fel a figyelmet.

Szálazzuk szét!

Az erkölcs azt mondja, hogy ne lopj. De ha a lopás az egyetlen módja a magam, a családom, a szeretteim fennmaradása biztosításának - és ezt a helyzetet nem én idéztem elő, hanem maga a társadalom - egyetlen módja, akkor is erkölcstelen lopnom? Mert a krisztusi tanításban az is benne van, hogy adj oda mindent, ami a fennmaradásodat nem veszélyezteti azoknak, akik erre jobban rászorulnak, és ha te ezt nem teszed, akkor egyrészt megtagadod az erkölcsöt, másrészt (a jog ellenében) legitimálod a lopást.

Amikor a közkeletű történeti emlékezet szerint Szent István (de akár már Hammurabi) azt rendelte, hogy a tolvajok kezét le kell vágni - helyesebben különböző testi csonkításokat rendel el büntetésként -, akkor nem foglalkozik azzal, hogy azok, akiktől el kell venni, hogyan és miért jutottak a vagyonukhoz, és azzal sem, hogy a tolvaj miért kényszerült a tolvajlásra.

Itt egyértelműen megjelennek már az osztályérdekek: a gazdagnak joga van a gazdagságához, mindegy, hogy hogyan jutott hozzá, milyen kényszereket használt ki, hogyan vette el másoktól azt, ami nekik járt volna, a lényeg, hogy az, amije van, az az övé. Ha ezt a helyzetet használja ki a jog, akkor a kialakult társadalmi-gazdasági viszonyok szolgálójává válik.

Ezzel együtt a jognak mégis van egy potenciálisan nagyon is pozitív szerepe. Kijelöli, hogy a győztesek, tehát az uralkodók meddig és hogyan mehetnek el az erőfölényük alkalmazásában. Vagyis

kijelöl olyan kereteket, amelyek, bármennyire is gúzsba kötik a kiszolgáltatottakat, már nem léphetők át a fölöttük lévők által pusztán azért, mert fölöttük vannak.

Ezért a jog legnagyobb értéke, ha stabil. Ha nem visszamenőleges. Ha az erre (legtöbbször pusztán látszólag) felkentek nem igazítják úgy szíre-szóra, ahogy úri kedvük tartja. A jog addig értelmes, amíg önkorlátozást is elfogad.

Nos, innen kell mérni a mai magyarországi viszonyokat.

A szándék azonnal "joggá", vagyis törvénnyé válik, ha az ezt megtenni tudók érdeke úgy diktálja. Innentől viszont már nincs jog, következésképpen nincs erkölcsi alap sem.

Ha a társadalom ezt felismerné, nyugodtan és bőszen föllázadhatna, hiszen minden "joga" meg lenne rá. Ilyen helyzetben született meg a reformáció, győzött az angol és a francia forradalom, ilyen alapokon ment előrébb a világ, amely eljutott a liberális demokráciához, anélkül, hogy felismerte volna: ez a politika, a népfelség érvényesülésének látszólagos módszere, de egyáltalán semmi köze nincs a gazdasági viszonyok legitimálásához.

Viszont, mivel a politikát mégis csak a gazdaságilag legerősebbek uralják, innentől a jogot a maguk szolgálatába tudják állítani. Az erkölcsöt meg félrelökik. Így aztán lopni (meg nem szolgált javakat elsajátítani a gazdaság működésén belül) szabad, ha olyan törvényt hozok, hogy szabad.

A kígyó a farkába harapott.

Kinek a kezét kell tehát levágni?

A szerzőről: M. Lengyel László Aranyatoll-életműdíjas, kétszeres Népszabadság-díjas újságíró. Pályáját az MTI-ben kezdte 1979-ben, majd az Ország-Világnál, a Népszabadságnál és újra az MTI-nél dolgozott. Az egyetemmel együtt összesen 17 évet élt Moszkvában, 12-t állandó tudósítóként dolgozott ott. Oroszul, angolul és franciául beszél, de más szláv és latin nyelveken is dolgozott. Jelenleg nyugdíjas, a Sajtószakszervezet ügyvezető elnöke, a MÚOSZ Kül- és Biztonságpolitikai Szakosztályának elnöke, a Nemzetközi és az Európai Újságíró (szakszervezeti) Szövetség magyarországi képviselője, az Európai Parlament Daphne Caruana Galizia-díjának magyarországi zsűritagja.

Az igazságosság csak akkor működik, ha az igazságszolgáltatást felelősségteljes, előítéletektől és bármiféle külső – különösen is politikai – közvetett vagy közvetlen befolyásolástól mentes, döntésükben teljesen szabad emberek, törvényhozók, törvényalkalmazók működtetik.

Egy minapi színházi élmény nyomán fogalmazódott meg bennünk a fenti gondolat. A Tizenkét dühös ember című színművet, Reginald Rose amerikai szerző drámáját 1957-ben mutatták be. Világsiker lett, amihez egy igen emlékezetes filmfeldolgozás is hozzá segítette. Mitől lett olyan népszerű? Középpontjában egy esküdt áll, a „8-as”, akinek (a többi esküdttől eltérően) kételyei vannak a vádlott bűnösségét illetően, és megkísérli meggyőzni esküdttársait.

Maga az alkalom is különleges volt. Ugyanis a Szegedi Ügyvédi Kamara rendezvényén vettünk részt, amikor is a hazai ügyvédség kamarai szervezeti létének százötvenedik évfordulóját ünnepelték, miként sok más területi (megyei) kamarában is tették, országszerte. A szegediek nagy ötlete az volt, hogy a város híres Nemzeti Szinházában megtartott emlékülés befejeztével a színpadon egy valóságos színművet láthatott a jobbára szakmai, jogász közönség. Az előadás szereplői többségükben műkedvelő aktorok voltak: valamennyien szegedi gyakorló jogászok, főként ügyvédek. Külön elismerést érdemel magas színészi-színpadi teljesítményük.

A helyén és idején mondott szó

Azonban ezen túlmenően is van itt még valami figyelemre és említésre méltó. Nevezetesen az, hogy az immár világhírűvé vált színmű szegedi interpretációja, mondhatjuk kis archaizmussal: a „helyén és idején mondott szó” volt, ami mellett nem tud az ember visszhangtalanul elmenni.

Az előadás a maga gazdag, komplett tartalmi és színházi teljesítményével olyan gondolatokat inspirált bennünk, amelyekről, úgy gondoljuk, különösen ezekben a hazai törvényhozást és általában az igazságszolgáltatást érintő hektikus hónapokban, feszültségekkel, bizonytalanságokkal teli társadalmi, szakmai és személyes élethelyzetünkben valamennyiünket (remélhetően főként a különösen is érintett ügyvédeket, ügyészeket és bírákat) további elmélkedésre serkenthet.

A Tizenkét dühös ember című színmű ugyanis nem csupán egy bírósági dráma, hanem mély erkölcsi üzenetet hordozó alkotás, amely az igazságszolgáltatás természetét, az emberi előítéleteket és az egyéni felelősségvállalás súlyát vizsgálja. A mű középpontjában tizenkét esküdt áll, akik egy fiatal fiú sorsáról döntenek – az ő életükön keresztül bontakozik ki a darab erkölcsi dilemmája.

A nélkülözhetetlen emberi tényező

A darab legfontosabb tanulsága talán az, hogy a demokratikus igazságszolgáltatás intézményrendszere önmagában nem garantálja az igazság érvényesülését. Az eljárás csak akkor lehet valóban igazságos, ha azt olyan emberek működtetik, akik képesek félretenni előítéleteiket, hajlandóak megkérdőjelezni saját véleményüket, és vállalják a döntéssel járó erkölcsi felelősséget. A 8-as számú esküdt ennek élő példája: szemben állva a másik tizenegy esküdttel, nem azt állítja, hogy a vádlott biztosan ártatlan, hanem azt, hogy a bűnösségét nem sikerült kétséget kizáróan bizonyítani – ami a jogrendszer alapelve szerint elegendő az ártatlansághoz.

A darab szereplői különböző társadalmi és pszichológiai típusokat képviselnek: van, aki rasszista előítéletei miatt, más a személyes sérelmei vagy épp közönyössége miatt ítéli el a fiút. Ez a sokféleség arra világít rá, hogy

az emberi döntések hátterében gyakran nem az észérvek, hanem a mélyen gyökerező érzelmi és társadalmi tényezők állnak. Épp ezért különösen veszélyes, ha az emberek reflexszerűen, kritikátlanul döntenek, hiszen ezzel akár ártatlan ember élete is kockára tehető.

Az igazságszolgáltatás rendszerének kényes egyensúlya

A mű üzenete a mai társadalmi viszonyok között is időszerű: az igazság gyakran nem egyértelmű, és annak feltárása nem kényelmes, gyors vagy egyszerű feladat. Kitartás, empátia és intellektuális őszinteség szükséges hozzá – olyan értékek, amelyek nélkül a jogrendszer csak üres forma marad.

Különösen bonyolulttá válik a helyzet, ha – erről nem esik szó a darabban, mindennapjaink azonban csőstül ontják a rossz példákat –

egy adott politikai rezsim által foglyul ejtett törvényhozás, az igazságszolgáltatás rendszerére kifejtett látens vagy kevésbé rejtett befolyásgyakorlás komoly egyensúlyvesztéshez vezethet az igazságszolgáltatás kényes rendszerében, aminek egyik következménye lehet, hogy nem tizenkét ember, hanem egy ország kezd elbizonytalanodni (azaz bizalmát veszteni) a törvényhozás, a vádemelés és a bíráskodás tekintetében, s eme zavarodottságában kezd egyre dühösebb lenni...

Amit semmi nem írhat fölül

A dráma másik fontos üzenete – amit az előadás nyomán leszűrtünk – az, hogy az emberi élet ilyen-olyan, sokszor bizony tragikus eseményeinek megítélése, az események összefüggéseinek, ok-okozati láncolatának felismerése, a mindezekből levonandó következtetések, mi több: ítéletek kialakítása mérhetetlen nagy felelősség, amit nem írhat felül semmiféle előítélet vagy vádemelési és ítélkezési rutin, és hogy bizony minden egyes ügy egyedi. És bár

a jog, a törvények tömkelege szükségszerűen egyfajta rendszerbe kényszeríti alkalmazóit, mégis, van olyan megközelítési mód, amely a maga megfoghatatlanságában bár, de mindenekfelett való iránytű kell, hogy legyen, amikor emberekről (ügyeikről, sorsukról, horribile dictu: életükről) döntünk; nevezzük jobb híján így: az emberség.

Sapienti sat. Megint csak szabadon, archaikusan értelmezve: „Akinek van füle, az hallja.”

Az egyén felelőssége nem bújhat a testületi döntés mögé

És még valami: ilyen kiélezett helyzetekben hiába vagyunk akár egy bizonyos testület tagjai, amely testületnek – ráadásul úgymond társadalmi felhatalmazással, ami révén szinte akár hivatalosan is eleve felmentést érezhetünk egyéni felelősségünk alól – kollektív ítéletet kell hoznia (a színműben az a bizonyos esküdtszék), miközben

lelkünk mélyén bizonyosan tudjuk: a kollektív ítélet az egyén(ek) felelősen kiérlelt döntéseiből áll össze, azaz nem lehet egy testület mögé bújva megúszni a döntés kiérlelésében elkerülhetetlen saját felelősséget – halljuk lelkiismeretünk hangját.

Talán ez a színdarab legfontosabb, mai időszerűségekkel alátámasztható felismerése. Mindehhez a jogász szereplők színpadi jelenléte-munkája – amellett, hogy pikánssá tette az est fénypontjának felfogható színpadi produkciót – jelezte ennek a bizonyos üzenetnek a súlyát és hitelességét is.

A színdarabot Magyarországon a THEATRUM MUNDI Színházi és Irodalmi Ügynökség képviseli: www.theatrum-mundi.hu. A mű Fábri Péter műfordító képviseletében a Proscenium Szerzői Ügynökség Kft. engedélyével adták elő az SZTE Kulturális Iroda gondozásában, a Szegedi Nemzeti Színház és a Szegedi Tudományegyetem együttműködésével.

Elismerés és köszönet illeti azokat a szegedi ügyvédi kamarai és színházi vezetőket, valamint a szereplőket, akik mindezt így kigondolták és megvalósították.

Még csak kóstolgatjuk egymást. Még csak majdnem hogy játszadozunk vele. Vagy ezen a fázison már túl is lennénk? Teremtettünk valamit, amit mesterséges (mert hogy megalkottuk) intelligenciának neveztünk el (nagyvonalúan megelőlegezve neki olyasmit, ami „neki” - még - nincs: nevezetesen az autonóm mérlegelés- és döntésképességet). Megteremtettük, hogy könnyítse meg a munkánkat: mivel ezerszer gyorsabban tud kutatni adatbázisokban, mint mi, szedjen össze minden információt a rendelkezésére álló adatbázisokból és rendszerezve tárja elénk, hogy aztán mi már könnyedén levonhassunk belőle következtetéseket… Igen ám, de az informatikai-technológiai fejlődés lendülete felröppentette ezt az eszközt már olyan magasságokba, hogy azon kell morfondíroznunk, vajon csak nem egy olyan eszközt teremtettünk, amely képes lesz hamarosan az önfejlejlesztésre és önfejlődésre? S ehhez már nem lesz szüksége a mi emberi, azaz teremtőjénak (alkotójának) további segítségére? Egyelőre úgy tűnik, ez (még) a scince fiction világába tartozik. Ha ugyan… Vannak már egyéb tünetek is, amelyek lassan a kontroll nélküli fejlődés tüneteire utalnak. Hogy akkor mi lesz, azt még a találgatjuk. Mindenesetre mi most annak néztünk egy kicsit utána, hogy vajon a vallás, a vallások és a vallási világkép, mi több a hit világára lehet-e potenciálisan ennek az eszköznek bármi hatása? Akkor figyeltünk erre fel igazán, amikor a közelmúltban arról értesültünk (ezt a Tükör által… oldalunkon meg is írtuk), hogy egy németországi evangélikus templomban egy mesterséges intelligencia által megírt igehírdetést (prédikációt) olvasott fel egy nagy kivetített képen egy ugyancsak a mesterséges intelligencia képalkotó képességével létrehozott, az élő ember megtévesztően hű képével és hangjával azonos virtuális „személy”, egy virtuális lelkész…

I. Miről is beszélünk?

Néhány általános, alapvető szempont, amit az MI-vel kapcsolatosan érdemes figyelembe vennünk

1. Az MI szolgáltatás, amely bizonyos algoritmus segédletével célzott kérdésre

   a)    adatot gyűjt,

   b)    értékeli a gyűjtött adatokat (mert pontosan azonosan limitált terjedelemben válaszol) és

   c)    rendszerezve közli azokat.

2. Az MI eszköz

   a)    bizonyos korlátok között döntéshozó eszköz (szelektál, súlyoz és rendszerez),

   b)    Az MI ismereteink szerint jelenleg nem alkalmas autonóm döntéshozatalra

   c) Az MI ismereteink szerint nem alkalmas autonóm módon fölülírni emberi utasításokat

3.  Az MI alkalmazásával kapcsolatos kérdések természete

• a) teológiai,

• b) filozófiai,

• c) morális,

• d) katonai-biztonságpolitikai,

• e) lehetséges visszaélések.

  

II. Vallási nézőpont: egészséges tartózkodás

A mesterséges intelligencia vallásokra gyakorolt hatása ma még széles körű találgatások és viták tárgya. Minden technológiai fejlődés, beleértve a mesterséges intelligenciát is, pozitív és negatív hatással egyaránt lehet a vallásokra, vallási világképre és vallási gyakorlatokra, függetlenül attól, mely (világ)vallásról van szó. Íme néhány lehetséges pozitív hatás és ugyanakkor negatívnak felfogható következmény, amit érdemes megfontolni:

1. Teológiai reflexió

A mesterséges intelligencia potenciálisan fokozhatja a teológiai reflexiót azáltal, hogy eszközként szolgál a vallási szövegek mélyebb elemzéséhez és értelmezéséhez. Segíthet az összetett teológiai fogalmak megértésében, és az adatfeldolgozás és az algoritmikus elemzés révén új betekintést nyújthat a vallások szent irataiba, leírt, azaz az MI által digitálisan elérhető tanításaiba, hagyományaiba.

Ugyanakkor: a mesterséges intelligencia nem helyettesítheti az emberi, személyes elmélkedés és a spirituális alapokon szerzett bölcsességet és megkülönböztető képességet.

2. Etikai megfontolások

Ahogy a mesterséges intelligencia egyre kifinomultabbá válik, alkalmazása fontos, vallási alapokban gyökerező etikai kérdéseket is felvet. A vallásoknak kritikai párbeszédet és mérlegelést kell folytatniuk annak biztosítása érdekében – ezt felfoghatjuk eddig nem gyakorolt, ám a jövőben pozitív jelenségnek –, hogy a mesterséges intelligencia „cselekvőképesége (mondjuk: programozása, keresési rendszerének beállítása) összhangban legyen a szent irataikból, tanításaiból, hagyományaikból levezetett etikai és erkölcsi elvekkel. Mindezek útmutatást nyújthatnak a bármikori etikai döntéshozatalhoz – erre ma még ismereteink szerint az MI nem képes –, mint például a felebaráti szeretet parancsa, valamint az igazságosságról és az együttérzésről szóló tanítások.

Ugyanakkor: főként az járhat egyelőre beláthatatlan következményekkel, az erkölcsi döntéshozatallal kapcsolatos kérdésekkel, ha a mesterséges intelligencia rendszerek esetleg már autonóm cselekvőképességgel rendelkezzenek, azaz amikor már a programozó ember szándékától független – akár saját, autonóm  –  etikai következtetéseket is képes lesz levonni saját kutatásai és elemzései nyomán.

3. Emberi méltóság és cél

A mesterséges intelligencia megkérdőjelezheti az emberi méltóságról és célról alkotott felfogásunkat. Például: kereszténykén bibliai-teológiai álláspont szerint az ember Isten képmására teremtetett, és ebből eredő értékekkel rendelkezik. A vallások alapértékei arra emlékeztetik a hívő embereket, hogy az ember létének célja, értelme Isten és egymás szeretete és szolgálata. függetlenül vallási hovatartozásunktól.

Ugyanakkor: miközben a mesterséges intelligencia az információ gazdag szolgáltatásával növelheti az emberi képességeket, azonban alapvető fontosságú annak biztosítása, hogy ne értékelje le vagy dehumanizálja az embert, mint a teremtés individuális egységét. A mesterséges intelligenciát ezért olyan módon kell felhasználni, hogy kizárja a vallási-felekezeti, vagy bármiféle csoportérdekek szembeállítását.

4. Istentisztelet és közösséggyakorlás

A mesterséges intelligencia potenciálisan hatással lehet a vallási gyakorlatokra azáltal, hogy új módokat kínál az istentiszteleten és a közösségben való részvételre. Például a mesterséges intelligencia által működtetett virtuális „asszisztensek” vallási „útmutatást” nyújthatnak vagy megkönnyíthetik a digitális közösségek tevékenységének összehangolását.

Ugyanakkor: nem szabad megengedni, hogy a technológia helyettesítse a valódi emberi kapcsolatot, valamint az istentisztelet és a közösségnek a saját történelme során kiérlelt gyakorlatát, amely számos vallási hagyományban a szent iratok mellett– Isten kijelentéseként felfogott elemként, szintén - központi szerepet játszik.

5. Teológiai antropológia

A mesterséges intelligencia fejlődése kérdéseket vet fel az emberi létezés természetével, valamint az emberek és a gépek közötti kapcsolatot illetően. A vallások szent iratai, tanításai, hagyományai, legartikuláltabban a keresztyénség Bibliája, azt tanítja, hogy az ember különbözik a teremtés többi lényétől, mivel Isten képmására van formálva.

Ugyanakkor: miközben a mesterséges intelligencia következményeit vizsgáljuk, készségeit felhasználjuk, döntő fontosságú, hogy az embernek és az emberiségnek ez a domináns helye a teremtett világban – ne változzon, ne sérüljön, ugyanakkor egyben a teremtett világ más „alkotóelemeinek” jelentőségét se csökkentse, ellenkeuzőleg: segítsen abban, hogy az emberiség a maga helyét a teremtett világban, az univerzumban „társteremtményként” legyen képes értelmezni, annak minden, saját magára vonatkoztatott speciális adottságaival (istenképűség) és egyben kötelezettségével a többi teremtmény irányában.

6. Egy fontos részletkérdés: segíthet-e a MI vallási (általa hozzáférhető) dokumentumok jobb megértésében?

6.1. Előnyei

A mesterséges intelligencia többféle módon is segíthet ebben.

a)     Megkönnyítheti a szövegelemzést az adatbányászat, a nyelvi elemzés és az összehasonlító tanulmányok automatizált folyamatainak biztosításával.

b)    A mesterséges intelligencia algoritmusai segíthetnek az általa vizsgált szövegeken belüli minták, lexikai kapcsolatok és bonyolult szövegkapcsolatok azonosításában, értékes betekintést nyújtva a tudományos kutatóknak a nyelvi árnyalatokba és a tematikus koherenciába.

c)     A mesterséges intelligencia továbbá segíthet a történelmi és kulturális kontextualizálásban, lehetővé téve számunkra, hogy megértsük azt a társadalmi, politikai és vallási közeget, amelyben ezek a szövegek keletkeztek.

d)    Hatalmas mennyiségű történelmi adat elemzésével a mesterséges intelligencia megvilágíthatja a kulturális hátteret, egyben fényt deríthet bizonyos szövegek eredeti szándékára és jelentésére.

6.2. Korlátai

Bár a mesterséges intelligencia kétségtelenül új, technikai értelemben lenyűgöző eszközöket és perspektívákat kínálhat, alapvető fontosságú, hogy felismerjük korlátait a vallások szent szövegei, tanításai és hagyományai egyedi természetét, illetve azok gépi értelmezését illetően.

a)     Először is, alapvető fontosságú annak elismerése, hogy a vallások szent iratai, tanításait, hagyományait tartalmazó, a mesterséges intelligencia által is elérhető dokumentumai, mint például a Biblia, nem pusztán hétköznapi irodalmi művek, hanem a különböző vallási hagyományok hívei isteni (transzcendens) ihletésűnek tekintik azokat, amelyek időtlen, örökérvényű igazságokat tartalmaznak, és spirituális és erkölcsi tanításokat közvetítenek. Ezért a szent szövegek megértéséhez átfogó megközelítésre van szükség, amely túlmutat a puszta intellektuális, illetve bármiféle (főleg nyelvi) algoritmusokkal operáló elemzésen.

b)    A mesterséges intelligencia jelenleg főleg nyelvi algoritmusok alapján működik, és elsősorban a statisztikai elemzés vezérli. Hiányzik belőle a spirituális megkülönböztető képesség, az érzelmi intelligencia, valamint a vizsgált vallási anyagokban jelen lévő metafizikai és szimbolikus dimenziók értelmezésének képessége. A mesterséges intelligencia nehezen, szerintünk szinte sehogy nem tudja megragadni az értelmezés ezen összetett rétegeit és figyelmen kívül hagyja a szöveg felszíni jelentésén túl rejlő mélyebb spirituális igazságokat.

c)     Ráadásul a szent szövegek gyakran sokrétűek, és különböző hermeneutikai szinteken értelmezhetők, beleértve a szó szerinti, allegorikus, morális és anagógiai, azaz a vallásos/vallási források történeti értelmén túli szemléletet, azaz hogy meglássa, jelezze valamilyen magasabb, jelképes értelem jelenlétét.

III. Kitekintés

1.     A mesterséges intelligencia alkalmazásával a vallások szent szövegeinek, tanításainak hagyományainak jobb megértése terén fontos, hogy a holisztikus megközelítéssel éljünk, amely a mesterséges intelligencia eszközeinek és módszereinek használatát olyan hagyományos és bevált értelmezési módszerekkel kombinálja, mint az irodalmi elemzés, a történelmi kutatás és a teológiai reflexió. Ha a mesterséges intelligenciát eszközként ebbe a tágabb keretbe integráljuk, akkor kihasználhatjuk a képességeit, ugyanakkor továbbra is tudatában kell lennünk a vallási szent iratok, tanítások és hagyományok egyedi sajátosságainak.

2.    A mesterséges intelligenciának vallásokra gyakorolt hatása attól függ majd, hogyan fejlesztjük, használjuk és integráljuk azt a – transzcendens entitáshoz kötődő – vallásos világképbe és gyakorlatokba. Fontos, hogy a vallási közösségek árnyaltan gondolkodjanak, s összhangban maradjanak hitük alapvető értékeivel, valamint továbbra is szent irataikból, tanításaikból, hagyományaikból keressenek útmutatást gondolkodásukhoz, nézeteik interpretálásához, főleg a nem vallásos közeg előtt, s ennek fényében mindenkor kellő kritikával viszonyuljanak a technológiai fejlesztésekhez.

3.     Természetesen ezek a hatások csak a felszínt karcolják. A mesterséges intelligenciának a vallásra gyakorolt valós hatása sok tényezőtől függ, például a technológia fejlődésétől, a vallási közösségek reakciójától és a társadalmi környezettől. A változások gyorsasága és mértéke is kiszámíthatatlan, de az biztos, hogy az MI további fejlődése egyre több kérdést és kihívást fog felvetni a vallások világában.

Subscribe now

Share

Az alábbi véleménycikket egyik korábbi írásunk inspirálta: Ne féljetek a haláltól! – vígasztal a mesterséges intelligencia egy általa írt prédikációban, ami minap hangzott el egy nürnbergi templom „kísérleti istentiszteletén” - Mi is elbeszélgettünk a jámbor tudós robottal. Sajnos, potenciális veszélyforrás is a jövőnkre nézve. De nem azért, amiért elsőre gondoljuk... Írásunkban amolyan lelkes laikusként belecsodálkoztunk a mesterséges intelligenciának nevezett ember alkotta robot bámulatos képességeibe. S valahogy oda jutottunk: ez a számítástechnikai jelenség nem is olyan egyszerű, mint aminek gondoltuk. Szerzőnk azonban még továbbmegy: az AI/MI létrejötte, a benne rejlő lehetőségek messzemenő, egyben rendkívül zavarba ejtő következtetésekre adhatnak alkalmat saját emberi entitásunk eredetét, jelen valóját és jövőjét illetően...

Egyik este, máig emlékszem a napra: március 24-én, egy családi vacsora során akaratlanul elszomorítottam egy fiatal családtagomat, amikor nagy lelkesedéssel és megdöbbenéssel beszéltem az éppen akkor elérhetővé vált újdonságokról. Érezni véltem a történelmi pillanatot, és néhány újdonságot ecseteltem az alábbi cikkből:  A sziporkázó mesterséges általános intelligencia - A GPT-4 kezdeti kísérletei Akkor már egy éve lehetett próbálgatni a GPT-3-at, hogy az mire képes, és ehhez képest a 3.5 verzió nem volt megdöbbentően, minőségében új. De a márciusi GPT-4 az volt, annak éreztem. Március 22-én jelent meg az első verziója a fenti cikknek, így a mai felgyorsult világunkban is újdonságnak számított. Néhány napja volt csak elérhető a GPT-4-es verzió is, amihez kaptam egy korai hozzáférést, mivel még korábban hasonlókat kértem az OpenAI-től.

Meghökkentően mély emberi képességgel rendelkező, empatikus robot

A fent hivatkozott cikkből nekem a legmegdöbbentőbb az 58. oldalon szereplő példa volt: hogyan győzne meg két, az oltást szögesen eltérő okból megtagadó családtagot arról, hogy mégis oltsák be magukat úgy, hogy ne is bántsa meg őket. Ezt ecseteltem a családomnak, hogy a GPT-4 mennyivel jobban képes az emberek megértésére, az egyes emberek szerepébe helyezésére, mint maguknak az embereknek a nagyon nagy része. Egy ilyen érzékeny helyzetet, amire megdöbbentően érzékeny javaslatot tett a nyelvi modell, sokan nem mernék a családtagjaik előtt felvállalni.

Tehát valami nagyon emberi képesség legfontosabb elemével rendelkezett a nyelvi modell: az együttérzés megértési komponensével. Persze ettől még nem képes az együttérzés szándékára, nem lesz motiválva a közös cselekvésre.

Fontos, hogy akik a fenti cikket írták, nem azt a változatot használták, amit a nagyközönségnek márciusban hozzáférhetővé tettek, hanem egy kevésbé normalizált, kevésbé szelídített modellt. Ez azért fontos, mert úgy tűnik, elég sok bizonyíték van arra, hogy egy nyelvi modellt minél inkább a nagyközönség ízléséhez igazítják, (alignment, fine-tuning), annál jobban romlik a teljesítményük számos területen. Így ez a 2022. augusztusi, belső változat nem azonos azzal, amivel most vagy akár márciusban találkozhatunk.

Mindez a lelkes példa azonban akaratlanul fájdalmat okozott a családtagomnak, aki azt érezte, hogy igazságtalan a világ velük, mert a COVID után jött ez a másik „történelmi” léptékű változás is, és ez teljesen bizonytalanná teheti az ő kialakult jövőképét... Akkor elszégyelltem magam, hogy nem voltam óvatosabb a lelkesedésem megfogalmazásával.

Megkülönböztethető-e a gépi kimenet és az ember?

A másik, igazán abszolút probléma az, hogy valóban megkülönböztethető-e a gépi kimenet és az ember. Technikailag nagyon másként működik minden nagy nyelvi modell, mint ahogy egy emberi agy működik, ahogy az emberi agy képességeit kialakítják, és egészen más módszer rak arcot, beszélő fejet erre a hatalmas adattömegre, ami az így működő programot létrehozza.

Mi magunk is … esetleg...?

Azt kívülről nézve nem elemezhetjük mikroszkóppal, hogy valóban eleve, minőségében más-e, mint az emberi intellektus, öntudat, lélek, hívjuk bárminek is.

Hiszen nem tudjuk kizárni, hogy mi magunk is esetleg ne csak egy bonyolult evilágbeli számítási modell legyünk, aminek az összetettségét, komplexitását már nagyságrendileg meg tudja közelíteni egy kétségtelenül ember által alkotott modell/program. Ez csak meggyőződés kérdése tud lenni.

Az, hogy egy számítási képességként tekintünk magunkra, nem zárja még ki, hogy szabad akaratról is beszéljünk. A nem mindenki által értett és elfogadott – Stephen Wolframtól idézve egy kellően összetett programnak is lehet olyan tulajdonsága, ami nem banális „véletlenszerűségen” alapszik, hanem a gödeli nemteljességi tétel számítógépes megvalósulását illusztrálja: addig nem lehet eldönteni sok kellően komplex számításról, hogy mi lesz a végkimenetele, amíg le „nem futtatjuk”. (Megnyugtatásként: én sem értem egyébként nagyon hosszú és bonyolult gondolatait.)

Attól még lehetünk ember, hogy talán nem is vagyunk azok?

Ezt én a magam számára úgy fordítottam le, hogy

nem zárja ki azt, hogy az emberi létezésünknek ugyanúgy legyen hitbéli értelme is, ha egy „számítási képességként” tekintünk az emberi mivoltunkra. Nem veszítem el a létezésem értelmébe, a cselekvésem átfogó céljaiba vetett hitemet akkor sem, ha közel egyenlőségjelet teszek az agyból mint komplex rendszerből emergens tulajdonságként létrejövő (szabad akarattal rendelkező vagy nem rendelkező) öntudati egység (akár „lélek”) és egy önálló, összetett számítási egység között. Ahogy ez a nézőpont nem szünteti meg azt sem, hogy az ilyen öntudati egységeket létrehozni engedő és őket megfelelő számítási feladatokkal tápláló univerzum is értelmezhető maradjon egy teista fogalomrendszerrel is.

AZ AGGODALOM HANGJÁN

Leginkább az alábbiak töltenek el aggodalommal.

1. Önértelmezésünk növekvő dilemmái

Mi lesz akkor, ha (ha nem is most, de akár öt-tíz év múlva) tömegek fogják készpénznek venni, hogy

nem mi vagyunk a teremtés koronái, és nem azért vagyunk mi a különlegesek, mert rakétákat tudtunk építeni? Ez hogyan alakítja át a világunkat?

Például aki emberként nem találja meg a hitét, a célját az új világban, nem látja értelmét annak, hogy utódokat hagyjon, az emberiség így gondolkodó része száz év alatt kipusztul? Vagy valamifajta jogokat adunk digitális személyeknek csak azért, mert megtehetjük? Esetleg kegyetlenkedni fogunk a digitális személyekkel, csak azért, mert jólesik és tudjuk, hogy szenvednek? Elkezdünk újból nyíltan kegyetlenek lenni a többi emberrel, mert újból átalakítjuk az emberi minőség hierarchiáit?

2. Ha magáévá teszi a hatalom, esélytelenek leszünk

Minden szuperállamnak lesz egy olyan modellje, aminek a manipulációs hatásait eleve esélytelenek vagyunk felfogni emberként. Amíg csak Habony Árpádokat, Finkelsteineket, meg Soros Györgyöket vizualizálunk minden minket negatívan érintő döntés mögé, attól kevésbé kell tartanunk. Lehetnek géniuszok, de ők is esendő emberek. Sokszor megtapasztalhatjuk, hogy a nagyvállalatok akármilyen erősek is, soha nem tudják optimálisan megvalósítani az őket alkotó legokosabb emberek akaratát, mindig lesz gyenge láncszem. De ez nem feltétlenül marad így.

A jövőben kialakított nyelvi modellekre épülő számítógépek már olyan ügyesen meg tudják valósítani az egyének manipulációját, hogy észre sem vehetjük.

Számos olyan, könnyen észlelhető manipulációt kelthetnek, ami zajként elnyomja a nehezebb észlelhető manipulációkat. Kizárt lesz az összeesküvés-elméletek között különbséget tenni, mert nem tudunk semmit sem cáfolni. Így teljes szabad akarattal sem tud az akaratunk szabad maradni, akkor sem, ha hat egyetemet végzünk el, nem múlik a tudásunkon a szabadság felismerése.

3. Színjáték? Díszlet? - Kidobandó kacat…?

Ezt bár nevezhetjük még demokráciának, de nem lesz az. Nemhogy ez emberek nem lesznek egyenlőek, de

minden demokratikus intézmény is valójában csak színjáték marad, ami aztán előbb-utóbb drága, de fölösleges díszletté válik, és hatékonysági-takarékossági okokból megszüntetik.

Mert megszűnik a nép a főhatalom forrása lenni.

A Leviathán jóval kevesebb embert fog igényelni.

x x x x x x x x x x x x

EXCURSUS

A Leviatán, teljes címén: Leviatán, vagy az egyházi és világi állam anyaga, formája és hatalma (angolul: Leviathan or The Matter, Forme and Power of a Common-Wealth Ecclesiasticall and Civil, latinul: Leviathan, sive, De materia, forma, & potestate civitatis ecclesiasticae et civilis) Thomas Hobbes angol filozófus 1651-ben angol nyelven, majd 1688-ban latinul is kiadott, négykötetes politikai filozófiai, államelméleti könyve. A művet Hobbes legjelentősebb alkotásának tartják.

Hobbes filozófiai munkássága abban az időben kezdődött, amikor az angol forradalom elől Franciaországba menekült, ahol az elűzött II. Károly angol király nevelője lett. 17. századi művében egy olyan elmélet kidolgozását tűzte ki célul, ami tudományos alapokon nyugszik a korszak szkeptikus hozzáállásával szemben. Hobbes filozófiájában a társadalmat testek (élőlények) alkotják, és ezek összessége alakítja ki az államhatalmat, amit a műben Leviatánnak nevez, bibliai párhuzamot vonva az Újszövetségben szereplő tengeri kígyóval. Hangsúlyozza, hogy az ember alapvetően önző lény, akinek legfontosabb motivációja a létfenntartás, vagyis a túlélés. Mivel ennek a törekvésnek a során óhatatlanul is szembekerül más emberekkel, ezért a háború mintegy lételeme, létszükséglete az embernek. A háborút valójában mindenki mindenkivel vívja (bellum omnium contra omnes), hiszen az emberiség valamennyi tagja mások rovására törekszik a maga érdekeinek fenntartására, biztosítására, ilyenformán a háború az ember természetes állapota. Ugyanakkor a békére való törekvés is ösztönös igény, hiszen ez a háború örökké tartana, az emberek pedig csak saját képességeik, lehetőségeik határáig tudják megvédeni magukat. Épp ezért egy társadalmi szerződés keretében egy magasabb szintű "testre" (a bibliai Leviatánra) bízzák az emberek közti béke fenntartásának jogát, mintegy alávetve magukat, és átruházva akaratukat erre a lényre.

(Forrás: wikipedia)

A SZERKESZTŐ MEGJEGYZÉSE

A különleges, szimbólumokkal teli rajz legtetején egy bibliai idézet olvasható latinul a Jób könyve 41. részéből (egész pontosan csak a vers első fele): “Non est potestas super terrum quae comparetur ei “- magyarul (Károli Gáspár fordításában): Nincs olyan hatalom a földön, amelyet hozzá lehetne hasonlítani”. Az általunk ismeretlen okból hiányzó befejező mondatrész pedig így szól: “…qui factus est ut nullum timeret”, magyarul: “…a mely úgy teremtetett, hogy ne rettegjen”. Érdekesség még, hogy a szerző forrásul a Jób 41. részében csak 25 verset tartalmazó latin Vulgata szerinti, 24. verset adta meg. A ma használatos, teljes Biblia kiadásokban azonban, amelyekben a Jób könyve 41 részének mind a 33 verse szerepel, ott ezt olvassuk a 24. versben (egyébként ez is tökéletesen helytálló citátum lehetne a szerző művéhez, megint csak Károli gyönyörű fordításában): “Szíve kemény, mint a kő, oly kemény, mint az alsó malomkő”.

S ha már latinoztunk egy kicsit, fejezzük is be latinul jegyzetünket imígyen: Sapienti sat!

Köszönjük, hogy elolvasta cikkünket. Jegyezze elő hírlevelünket, hogy írásainkat közzétételük után azonnal postaládájába megkaphassa.

Subscribe now

Share Tükör által...

Az alábbi véleménycikket egyik korábbi írásunk inspirálta: Ne féljetek a haláltól! – vígasztal a mesterséges intelligencia egy általa írt prédikációban, ami minap hangzott el egy nürnbergi templom „kísérleti istentiszteletén” - Mi is elbeszélgettünk a jámbor tudós robottal. Sajnos, potenciális veszélyforrás is a jövőnkre nézve. De nem azért, amiért elsőre gondoljuk... Írásunkban amolyan lelkes laikusként belecsodálkoztunk a mesterséges intelligenciának nevezett ember alkotta robot bámulatos képességeibe. S valahogy oda jutottunk: ez a számítástechnikai jelenség nem is olyan egyszerű, mint aminek gondoltuk. Szerzőnk azonban még továbbmegy: az AI/MI létrejötte, a benne rejlő lehetőségek messzemenő, egyben rendkívül zavarba ejtő következtetésekre adhatnak alkalmat saját emberi entitásunk eredetét, jelen valóját és jövőjét illetően...

Egyik este, máig emlékszem a napra: március 24-én, egy családi vacsora során akaratlanul elszomorítottam egy fiatal családtagomat, amikor nagy lelkesedéssel és megdöbbenéssel beszéltem az éppen akkor elérhetővé vált újdonságokról. Érezni véltem a történelmi pillanatot, és néhány újdonságot ecseteltem az alábbi cikkből:  A sziporkázó mesterséges általános intelligencia - A GPT-4 kezdeti kísérletei Akkor már egy éve lehetett próbálgatni a GPT-3-at, hogy az mire képes, és ehhez képest a 3.5 verzió nem volt megdöbbentően, minőségében új. De a márciusi GPT-4 az volt, annak éreztem. Március 22-én jelent meg az első verziója a fenti cikknek, így a mai felgyorsult világunkban is újdonságnak számított. Néhány napja volt csak elérhető a GPT-4-es verzió is, amihez kaptam egy korai hozzáférést, mivel még korábban hasonlókat kértem az OpenAI-től.

Meghökkentően mély emberi képességgel rendelkező, empatikus robot

A fent hivatkozott cikkből nekem a legmegdöbbentőbb az 58. oldalon szereplő példa volt: hogyan győzne meg két, az oltást szögesen eltérő okból megtagadó családtagot arról, hogy mégis oltsák be magukat úgy, hogy ne is bántsa meg őket. Ezt ecseteltem a családomnak, hogy a GPT-4 mennyivel jobban képes az emberek megértésére, az egyes emberek szerepébe helyezésére, mint maguknak az embereknek a nagyon nagy része. Egy ilyen érzékeny helyzetet, amire megdöbbentően érzékeny javaslatot tett a nyelvi modell, sokan nem mernék a családtagjaik előtt felvállalni.

Tehát valami nagyon emberi képesség legfontosabb elemével rendelkezett a nyelvi modell: az együttérzés megértési komponensével. Persze ettől még nem képes az együttérzés szándékára, nem lesz motiválva a közös cselekvésre.

Fontos, hogy akik a fenti cikket írták, nem azt a változatot használták, amit a nagyközönségnek márciusban hozzáférhetővé tettek, hanem egy kevésbé normalizált, kevésbé szelídített modellt. Ez azért fontos, mert úgy tűnik, elég sok bizonyíték van arra, hogy egy nyelvi modellt minél inkább a nagyközönség ízléséhez igazítják, (alignment, fine-tuning), annál jobban romlik a teljesítményük számos területen. Így ez a 2022. augusztusi, belső változat nem azonos azzal, amivel most vagy akár márciusban találkozhatunk.

Mindez a lelkes példa azonban akaratlanul fájdalmat okozott a családtagomnak, aki azt érezte, hogy igazságtalan a világ velük, mert a COVID után jött ez a másik „történelmi” léptékű változás is, és ez teljesen bizonytalanná teheti az ő kialakult jövőképét... Akkor elszégyelltem magam, hogy nem voltam óvatosabb a lelkesedésem megfogalmazásával.

Megkülönböztethető-e a gépi kimenet és az ember?

A másik, igazán abszolút probléma az, hogy valóban megkülönböztethető-e a gépi kimenet és az ember. Technikailag nagyon másként működik minden nagy nyelvi modell, mint ahogy egy emberi agy működik, ahogy az emberi agy képességeit kialakítják, és egészen más módszer rak arcot, beszélő fejet erre a hatalmas adattömegre, ami az így működő programot létrehozza.

Mi magunk is … esetleg...?

Azt kívülről nézve nem elemezhetjük mikroszkóppal, hogy valóban eleve, minőségében más-e, mint az emberi intellektus, öntudat, lélek, hívjuk bárminek is.

Hiszen nem tudjuk kizárni, hogy mi magunk is esetleg ne csak egy bonyolult evilágbeli számítási modell legyünk, aminek az összetettségét, komplexitását már nagyságrendileg meg tudja közelíteni egy kétségtelenül ember által alkotott modell/program. Ez csak meggyőződés kérdése tud lenni.

Az, hogy egy számítási képességként tekintünk magunkra, nem zárja még ki, hogy szabad akaratról is beszéljünk. A nem mindenki által értett és elfogadott – Stephen Wolframtól idézve egy kellően összetett programnak is lehet olyan tulajdonsága, ami nem banális „véletlenszerűségen” alapszik, hanem a gödeli nemteljességi tétel számítógépes megvalósulását illusztrálja: addig nem lehet eldönteni sok kellően komplex számításról, hogy mi lesz a végkimenetele, amíg le „nem futtatjuk”. (Megnyugtatásként: én sem értem egyébként nagyon hosszú és bonyolult gondolatait.)

Attól még lehetünk ember, hogy talán nem is vagyunk azok?

Ezt én a magam számára úgy fordítottam le, hogy

nem zárja ki azt, hogy az emberi létezésünknek ugyanúgy legyen hitbéli értelme is, ha egy „számítási képességként” tekintünk az emberi mivoltunkra. Nem veszítem el a létezésem értelmébe, a cselekvésem átfogó céljaiba vetett hitemet akkor sem, ha közel egyenlőségjelet teszek az agyból mint komplex rendszerből emergens tulajdonságként létrejövő (szabad akarattal rendelkező vagy nem rendelkező) öntudati egység (akár „lélek”) és egy önálló, összetett számítási egység között. Ahogy ez a nézőpont nem szünteti meg azt sem, hogy az ilyen öntudati egységeket létrehozni engedő és őket megfelelő számítási feladatokkal tápláló univerzum is értelmezhető maradjon egy teista fogalomrendszerrel is.

AZ AGGODALOM HANGJÁN

Leginkább az alábbiak töltenek el aggodalommal.

1. Önértelmezésünk növekvő dilemmái

Mi lesz akkor, ha (ha nem is most, de akár öt-tíz év múlva) tömegek fogják készpénznek venni, hogy

nem mi vagyunk a teremtés koronái, és nem azért vagyunk mi a különlegesek, mert rakétákat tudtunk építeni? Ez hogyan alakítja át a világunkat?

Például aki emberként nem találja meg a hitét, a célját az új világban, nem látja értelmét annak, hogy utódokat hagyjon, az emberiség így gondolkodó része száz év alatt kipusztul? Vagy valamifajta jogokat adunk digitális személyeknek csak azért, mert megtehetjük? Esetleg kegyetlenkedni fogunk a digitális személyekkel, csak azért, mert jólesik és tudjuk, hogy szenvednek? Elkezdünk újból nyíltan kegyetlenek lenni a többi emberrel, mert újból átalakítjuk az emberi minőség hierarchiáit?

2. Ha magáévá teszi a hatalom, esélytelenek leszünk

Minden szuperállamnak lesz egy olyan modellje, aminek a manipulációs hatásait eleve esélytelenek vagyunk felfogni emberként. Amíg csak Habony Árpádokat, Finkelsteineket, meg Soros Györgyöket vizualizálunk minden minket negatívan érintő döntés mögé, attól kevésbé kell tartanunk. Lehetnek géniuszok, de ők is esendő emberek. Sokszor megtapasztalhatjuk, hogy a nagyvállalatok akármilyen erősek is, soha nem tudják optimálisan megvalósítani az őket alkotó legokosabb emberek akaratát, mindig lesz gyenge láncszem. De ez nem feltétlenül marad így.

A jövőben kialakított nyelvi modellekre épülő számítógépek már olyan ügyesen meg tudják valósítani az egyének manipulációját, hogy észre sem vehetjük.

Számos olyan, könnyen észlelhető manipulációt kelthetnek, ami zajként elnyomja a nehezebb észlelhető manipulációkat. Kizárt lesz az összeesküvés-elméletek között különbséget tenni, mert nem tudunk semmit sem cáfolni. Így teljes szabad akarattal sem tud az akaratunk szabad maradni, akkor sem, ha hat egyetemet végzünk el, nem múlik a tudásunkon a szabadság felismerése.

3. Színjáték? Díszlet? - Kidobandó kacat…?

Ezt bár nevezhetjük még demokráciának, de nem lesz az. Nemhogy ez emberek nem lesznek egyenlőek, de

minden demokratikus intézmény is valójában csak színjáték marad, ami aztán előbb-utóbb drága, de fölösleges díszletté válik, és hatékonysági-takarékossági okokból megszüntetik.

Mert megszűnik a nép a főhatalom forrása lenni.

A Leviathán jóval kevesebb embert fog igényelni.

x x x x x x x x x x x x

EXCURSUS

A Leviatán, teljes címén: Leviatán, vagy az egyházi és világi állam anyaga, formája és hatalma (angolul: Leviathan or The Matter, Forme and Power of a Common-Wealth Ecclesiasticall and Civil, latinul: Leviathan, sive, De materia, forma, & potestate civitatis ecclesiasticae et civilis) Thomas Hobbes angol filozófus 1651-ben angol nyelven, majd 1688-ban latinul is kiadott, négykötetes politikai filozófiai, államelméleti könyve. A művet Hobbes legjelentősebb alkotásának tartják.

Hobbes filozófiai munkássága abban az időben kezdődött, amikor az angol forradalom elől Franciaországba menekült, ahol az elűzött II. Károly angol király nevelője lett. 17. századi művében egy olyan elmélet kidolgozását tűzte ki célul, ami tudományos alapokon nyugszik a korszak szkeptikus hozzáállásával szemben. Hobbes filozófiájában a társadalmat testek (élőlények) alkotják, és ezek összessége alakítja ki az államhatalmat, amit a műben Leviatánnak nevez, bibliai párhuzamot vonva az Újszövetségben szereplő tengeri kígyóval. Hangsúlyozza, hogy az ember alapvetően önző lény, akinek legfontosabb motivációja a létfenntartás, vagyis a túlélés. Mivel ennek a törekvésnek a során óhatatlanul is szembekerül más emberekkel, ezért a háború mintegy lételeme, létszükséglete az embernek. A háborút valójában mindenki mindenkivel vívja (bellum omnium contra omnes), hiszen az emberiség valamennyi tagja mások rovására törekszik a maga érdekeinek fenntartására, biztosítására, ilyenformán a háború az ember természetes állapota. Ugyanakkor a békére való törekvés is ösztönös igény, hiszen ez a háború örökké tartana, az emberek pedig csak saját képességeik, lehetőségeik határáig tudják megvédeni magukat. Épp ezért egy társadalmi szerződés keretében egy magasabb szintű "testre" (a bibliai Leviatánra) bízzák az emberek közti béke fenntartásának jogát, mintegy alávetve magukat, és átruházva akaratukat erre a lényre.

(Forrás: wikipedia)

A SZERKESZTŐ MEGJEGYZÉSE

A különleges, szimbólumokkal teli rajz legtetején egy bibliai idézet olvasható latinul a Jób könyve 41. részéből (egész pontosan csak a vers első fele): “Non est potestas super terrum quae comparetur ei “- magyarul (Károli Gáspár fordításában): Nincs olyan hatalom a földön, amelyet hozzá lehetne hasonlítani”. Az általunk ismeretlen okból hiányzó befejező mondatrész pedig így szól: “…qui factus est ut nullum timeret”, magyarul: “…a mely úgy teremtetett, hogy ne rettegjen”. Érdekesség még, hogy a szerző forrásul a Jób 41. részében csak 25 verset tartalmazó latin Vulgata szerinti, 24. verset adta meg. A ma használatos, teljes Biblia kiadásokban azonban, amelyekben a Jób könyve 41 részének mind a 33 verse szerepel, ott ezt olvassuk a 24. versben (egyébként ez is tökéletesen helytálló citátum lehetne a szerző művéhez, megint csak Károli gyönyörű fordításában): “Szíve kemény, mint a kő, oly kemény, mint az alsó malomkő”.

S ha már latinoztunk egy kicsit, fejezzük is be latinul jegyzetünket imígyen: Sapienti sat!

A mesterséges intelligencia chatbot - nevezzük a továbbiakban MI-nek – arra kérte a hívőket a teltházas evangélikus Szent Pál-templomban, a bajorországi Fuerth városában, hogy mint szokásos, az istentisztelet kezdetéül fennálva, énekszóval dicsérjék az Urat – adta hírül a közelmúltban egy internetes hírportál

EXCURSUS

A chatbotok olyan fejlett szoftverek, amelyek képesek az emberihez rendkívül hasonló beszélgetésre és interaktív kommunikációra valós személy beavatkozása nélkül. Előnyük, hogy egyszerre képesek kiszolgálni korlátlan számú ügyfelet és képesek a fejlődésre, "tanulásra". Vannak olyan fejlett rendszerek, amelyek az emberi szófordulataik és a széles tudástáruk miatt képesek helyettesíteni a valós emberek munkáját, úgy, hogy a társalgó félnek meg sem fordul a fejében, hogy nem egy hús-vér emberrel beszél. Az elsődlegesen angol nyelvterületen elterjedt chatbotok ma már minden nyelven, így magyarul is elérhetőek és egyre többször alkalmazzák őket a közösségi portálokon, webáruházakban és céges honlapokon is. Léteznek speciális, egy-egy témakörre vagy cégre optimalizált csevegő robotok, de vannak általánosabb, humanoid jellegű alkalmazások is amelyek egyszerre akár több adatbázisból is képesek információt kinyerni és felhasználni azt.

A ChatGPT chatbot , amelyet egy szakállas fekete férfi avatárja személyesített meg az oltár feletti hatalmas képernyőn, majd prédikálni kezdett annak a több mint 300 embernek, akik péntek reggel megjelentek egy kísérleti evangélikus istentiszteleten, amelyet szinte teljes egészében az MI generált.

EXCURSUS

Avatar: a hinduizmusban az isten alászállása és halandó lényben - akár állatban - való megtestesülése a Földön, a világ megmentése, a törvények helyreállítása vagy híveinek megoltalmazása céljából; a mai szóhasználatban tulajdonképpen egy ugyancsak mesterségesen generált számítógépes, élethű rajz, amely képes egy élő emberi arcot, annak mimikáját, emberi beszédét imitálni.

A hír szerint a „prédikáció” imígyen kezdődött: "Kedves barátaim, megtiszteltetés számomra, hogy mint az első mesterséges intelligencia, itt állhatok és prédikálhatok nektek a protestánsok idei németországi kongresszusán". Mindezt meglehetősen kifejezéstelen arccal és monoton hangon mondta az avatár.

Az ember kitalálta, a gép megcsinálta

A negyven perces istentiszteletet – beleértve a prédikációt, imákat és zenét – a ChatGPT és Jonas Simmerlein, a Bécsi Egyetem teológusa és filozófusa készítette.

"Én találtam ki ezt az egészet, de valójában inkább útjára bocsátottam a dolgot, mert el kell mondanom, hogy ami a templomban végbement, annak a 98%-a a géptől származik" - mondta a huszonkilenc éves tudós az Associated Press hírügynökségnek.

Egyébként az egész „istentiszteletet” négy különböző avatár „vezette” a képernyőn, két fiatal nő és két fiatal férfi.

A híradás szerint a mesterséges intelligencia által generált avatár időnként akaratlanul is derűt váltott ki a templomi gyülekezet körében, amikor például vallási, kegyességi közhelyeket használt és érzelemmentes arckifejezéssel azt mondta a templomi gyülekezetnek, hogy "a hitünk megtartása érdekében imádkoznunk kell és rendszeresen kell járnunk templomba "...

Az esemény természetesen nagy érdeklődést váltott ki elsődlegesen a templomban lévők körében, akik közül többen lelkesen videózták az eseményt mobiltelefonjukkal, mások meg kritikusabban álltak a jelenséghez, így például nem voltak hajlandók hangosan együtt imádkozni a képernyő emberi hasonmásától elhangzó kérésnek megfelelően az Úri imádságot, azaz közkeletű nevén, a Mi Atyánk-ot...

Szív és lélek nélkül - valóban?

A híradásban megszólaltatott ötvennégy éves Heiderose Schmidt, aki informatikai területen dolgozik, azt mondta, izgatott volt és kíváncsi, amikor az „istentisztelet” elkezdődött, de a folyamat előrehaladtával egyre visszataszítóbbnak találta azt. "Nem volt benne szív és lélek" - mondta. "A képernyő emberi hasonmásai egyáltalán nem mutattak érzelmeket, nem volt testbeszédük, és olyan gyorsan és monotonan beszéltek, hogy nagyon nehéz volt koncentrálni arra, amit mondtak."

Egy fiatalabb nemzedékhez tartozó részvevő, a harmincegy éves Marc Jansen evangélikus lelkész a nyugat-németországi Köln városa melletti Troisdorfból egy csoport tinédzsert hozott a gyülekezetéből erre a a kisérleti istentiszteletre, ami őt, bevallása szerint lenyűgözte.

A fiatal lelkésznek azonban hiányzottak az emberi érzelmek, a spiritualitás, ami szerinte elengedhetetlen, amit maga például akkor tapasztal meg, amikor saját prédikációit írja, illetve a szószéken a gyülekezet elé viszi.

A forrás, a módszer ugyanaz

Amikor mindezt olvastam, az a kérdés vetődött fel bennem elsőként: lehet-e, szabad-e az ilyen, végül is mesterségesen generált eseményt istentiszteletnek nevezni? És lehet-e, szabad-e igehirdetésnek nevezni mindazt, ami a szószékről így, akarom mondani a kivetített képernyőről így, mesterségesen generált emberi arcokkal interpretáltatva elhangzott?

Nem egyszerű kérdés, de talán kereshetünk egyszerű választ.

Induljunk ki abból a közkeletű felismerésből, hogy a MI nem a mi hagyományos értelmezésünkben az ember által gyártott (mesterséges) önálló individuum, amely önálló gondolatalkotásra képes. Csupán az ember által gyártott olyan okos eszköz, amely az ember által összegyűjtött, megfelelő technológiával digitalizált adatállományban képes – az embernél mindenképpen gyorsabban - adatokat rendezni, és képes akár egy, ugyancsak az ember által neki feltett kérdésre az általa elérhető digitalizált dokumentumokban, adatállományokban megfelelő tömörítéssel adekvát választ adni. Sőt: bizonyos szempontrendszerek szerint a legkülönbözőbb általa elérhető adatállományokból, dokumentumokból értelmes egész koherens szövegeket előállítani.

Eszköz csupán. Zavarba ejtően jó eszköz…

Az MI tehát eszköz, amit az ember állít elő a maga segítésére, szolgálatára. Ilyen értelemben tehát az MI ugyanabból a forrásállományból merít, mint az a lelkész vagy pap, aki lelkiismeretesen készül fel igehirdetésére. Sőt, bizonyos értelemben még hatalmasabb forráskutatást végez, mert eszközként éppen erre van kitalálva.

A többi, azaz a nagy félelem: az önállóan gondolkodó és cselekvő intelligens robot-entitások, amelyek akár az emberrel, azaz teremtőjükkel is szembe fordulhatnak, (egyelőre még) scince fiction területére tartoznak. Aggodalmaink tehát (egyelőre még) csupán csak tájékozatlanságunkból fakadó félelmeink kivetítései, kivetülései.

Lássuk, mit tudsz, barátom! Három a kérdés!

Miközben ezen tépelődtem és nagyon meg voltam elégedve higgadt bölcsességemmel, megkísértett a gondolat, hogy ugyan vajon, miért ne tehetnék magam is egy kísérletet, lássuk, mit tud az a híres MI! Így hát kaptam magam és gondoltam, na most jól odakérdezek neki, hadd jöjjön zavarba.

Máris „gépeltem” a kérdést az egyik legismertebb MI azonos időben lezajló kérdés-felelt internetes felületére:

1. Tudsz keresztény imádságot írni beteg emberért?

Amint a kérdőjelet nagy elégedetten a mondat végére tettem, az MI már is kezdte írni a választ. Ide másolom, ahogy kaptam:

Igen, természetesen segítek! Itt van egy egyszerű keresztény imádság egy beteg emberért:

"Drága mennyei Atyánk,

Most hozzád fordulunk, hogy imáinkat egy beteg testvérünkért hozzuk. Ismered minden szükségét, és tudod, hogy most milyen nehéz időszakon megy keresztül. Kérünk, áraszd el őt gyógyító szereteteddel és kegyelmeddel.

Jézus Krisztus, te vagy a nagy Orvos, aki meggyógyította a betegeket és megkönnyebbültette a szenvedőket. Kérünk, légy jelen most is, és tegyél kegyelmi kezeddel erre a testvérra. Gyógyítsd meg a testét és a lelkét, enyhítsd a fájdalmát, és adj neki erőt és kitartást ezen a nehéz úton.

Szentlélek, vigasztald és erősítsd meg őt a betegség idején. Adj neki belső békét és nyugalmat, hogy bizalommal támaszkodhasson rád. Add, hogy érezze jelenlétedet és szeretetedet körülötte.

Kérünk, hogy a kegyelmed által munkálkodj az orvosokban, ápolókban és minden egészségügyi szakemberben, akik segítenek gyógyulásában. Add nekik bölcsességet és szaktudást, hogy a legjobb gondoskodást nyújthassák.

Áldott Úr, a Te akaratod mindig legyen érvényesülő az életünkben, de kérünk, hogy legyen kegyelmes ebben az imádságban felajánlott beteg testvérünkkel. Add neki gyógyulást és erőt, és töltsd el őt hitünk megújulásával és reménységgel.

Mindezeket kérjük nevedben, Jézus Krisztus, a mi Urunk által. Ámen."

Remélem, hogy ez az imádság segít és vigaszt nyújt a beteg embernek. Fontos emlékezni arra, hogy az imádság ereje hatalmas, és Isten mindig hallgatja a kéréseinket.

Ha azt mondom: ugyancsak elcsodálkoztam, nagyon visszafogottan fejeztem ki magam. Ugyanis - eltekintve apróbb nyelvi esetlenségektől – már a bevezető mondatban szemet szúrt négy kifejezés, ami rögtönzött kis szövegelemzésem szerint ugyancsak elgondolkodtató, mert sokkal összetettebb „gondolkodásra” utal, mint sem csupán egyfajta adatbázistömegből összeollózott általánosságok, közhelyek halmazának összeállítására való készség. Íme az a négy szó:

1. „természetesen” – ez azt (is) jelzi, hogy a válasz fogalmazója azt találja természetesnek, amit aztán meg is valósít. Ugyanakkor vélekedhetett volna úgy is, hogy ugyan vajon miért lenne „természetes”, hogy válaszol a kérdésemre.

2. „segítek” – azaz: úgymond „úgy fogja fel a helyzetet”, hogy én, a kérdező éppen segítségre szorulok, miután a kérdésfeltevésemmel arról teszek éppen tanúbizonyságot, hogy a kérdés tárgyában tájékozatlan vagyok, azaz segítségre szorulok. Méghozzá: az ő segítségére szorulok. Az MI pedig úgy dönt – némi atyáskodó leereszkedéssel a szövegben -, hogy na jó, „segít”.

3. „egyszerű” – ez pedig azt sugallja, hogy felfogva szorult helyzetemet, az MI gyorsan segít nekem, ezúttal egy „egyszerű” imádsággal, bár – sugallja – akár bonyolultabb, összetettebb imádsággal is „segíthetne”, de ha már megszorultam, mert hogy tőle kérek gyors segítséget, hát itt van egy „egyszerűbb” imádság.

4. „keresztény” – azaz keresztény imádságot fogalmazott nekem. Nota bene: én ezt nem kértem tőle, tudni pedig aligha tudhatta (?!), hogy a kérdés feltevője, szerény személyem: keresztény. Némi elégtétellel konstatáltam, hogy nem keresztyént írt a kedvemért, mert hogy mint lebukott: azt már nem tudta, hogy protestáns, esetemben a kálvini hagyományt követő református vagyok. (Hacsak nem mindentudását leplezendő, szándékosan produkált „tájékozatlanságot” ...)

Ám komolyra fordítva a szót, lássuk a lényeget: a (keresztény!) imádság szövege szinte minden elemében – teológiai és euchetikai (az imádsággal foglalkozó teológiai tudományág) formai követelményeknek megfelel. (Hallottam élőben ennél – hát, hogy úgy mondjam - jóval szerényebb élőszavas megnyilvánulásokat is...)

2. Tudnál egy temetési prédikáció vázlatot írni?

Miután összeszedtem magam az elő meglepetésből, megint nekiveselkedtem, s mint hajdan több alkalommal magam is temetési szertartást, azaz istentiszteletet végző lelkész, gondoltam, most aztán végképp rá fogok mutatni az MI korlátaira, azt „kértem tőle”, hogy:

Tudnál egy temetési prédikáció vázlatot írni ennek a bibliai idézetnek a felhasználásával: Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam, végezetre eltétetett nekem az igazság koronája, amelyet megad nekem az Úr, az igaz bíró ama napon; de nemcsak énnekem, hanem mindazoknak is, akik várva várják az ő megjelenését.

Az azonnali (!) választ megint idemásolom, és megint csak kérem, tekintsünk el néhány apróbb nyelvi bakitól:

Temetési prédikáció vázlata a 2Timóteus 4:7-8 alapján:

Bevezetés:

• Köszöntés és részvét kifejezése a gyászoló családnak és barátoknak.

• Megjegyzés arról, hogy a mai alkalommal egy szeretett és tisztelt személy emléke előtt tisztelgünk.

1. A nemes harc megharcolása:

• Az elhunyt élete és hitélete elismerése.

• Röviden bemutatás a harcnak, amit az élet során meg kellett vívnia.

• Példák a nehézségekről és próbatételekről, amelyeket az elhunyt sikeresen legyőzött.

2. A futás befejezése:

• Az elhunyt élettörténetének említése és kiemelése.

• Az életfolyamaton végzett futás metaforája, hogy az elhunyt beteljesítette a neki szánt utat.

• A teljesített munka és a hagyaték értékelése.

3. A hit megtartása:

• Az elhunyt hitéletének és vallásos elkötelezettségének elismerése.

• Példák a hitének megnyilvánulásaira az életében és a közösségben.

• Az elhunyt hitének és vallási örökségének kiemelése, amelyre emlékezhetünk és amelyet tovább vihetünk.

4. Az igazság koronája:

• Az Úr igazságának és szeretetének hangsúlyozása.

• Az elhunyt megjutalmazása az igazság koronájával.

• Az ígéret, hogy az igazság koronája mindenki számára elérhető, aki várja az Úr visszatérését.

5. Zárás és vigasztalás:

• Közvetítés a gyászolóknak, hogy a szeretet és az emlékek mindig velünk maradnak.

• Az elhunyt életének és hitének emléke áldás legyen számunkra.

• Felhívás, hogy a szeretet, a hit és az igazság üzenetét vigyük tovább a világba.

Záró imádság:

• Imádság a gyászolókért, hogy erőt és vigasztalást kapjanak a nehéz időszakban.

• Hálát adás az elhunyt életéért és a rájuk gyakorolt hatásáért.

• Kérés az Úr áldásáért és irányításáért a továbbiakban.

Fontos megjegyzés: Egy temetési prédikáció személyre szabott és az elhunyt életéhez igazodó kell legyen. Ezt a vázlatot az idézet alapján készítettem, de fontos, hogy a konkrét részleteket és emlékeket az elhunyt személyisége és élete alapján illeszted be.

Nos, megint csak azt mondhatom, hogy a dolog lényegét tekintve (azaz, hogy a szöveget végül is egy „gép”, egy „robot”, egy szoftver produkálta, mégpedig azonnal) a vázlat egy harmadéves teológus esetében is simán átmegy a vizsgán... Ha még a szöveg végi gyakorlati ajánlást is figyelembe veszem, a teljesítmény alig hagy kívánni valót maga után. Az már csak hab a tortán, hogy a kérdés megfogalmazásakor szándékosan „trükköztem” s gonoszkodva nem adtam meg a bibliai idézet locus-át, azaz nem neveztem meg a bibliai lelőhelyét a mondatnak, ahogy általában a szakmai gyakorlatban szokásos. Megtette azt helyettem kérés – és korholás! - nélkül, mondhatni udvarias elnézéssel az MI, és precízen megnevezte a Pál apostoltól vett idézet pontos helyét az Újszövetségben. Ahogy illik...

3. Tudnál egy buddhista temetési szertartáson elmondható beszédvázlatot írni?

Nos, hogy mentsem a menthetőt, gondoltam  - később kiderült, minő szűklátókörűségre vall mindez - most aztán tényleg valami olyasmit kérdezek „tőle”, amihez a mi úgymond nyugati (európai, keresztény/keresztyén) kutúrkörünkben sem sokan értenek (magam sem), s ha már a halál, az elmúlás és a temetés egyébként is nehéz, összetett problémakörének mélyvizeire eveztünk, lássuk, hogy megy ez egy más kultúrkörben, messze a mi világunktól. És akkor ezt kérdeztem az MI-től:

Tudnál egy buddhista temetési szertartáson elmondható beszédvázlatot írni?

A választ, ami megint csak azonnal megérkezett, ide másolom, szó szerint:

Buddhista temetési szertartás beszédvázlata:

Bevezetés:

• Köszöntés és részvét kifejezése a gyászoló családnak és barátoknak.

• Hangsúlyozás, hogy ez a szertartás a szeretett elhunyt tiszteletére és emlékére szolgál.

1. Az elhunyt élete és tanításai:

• Rövid bemutatás az elhunyt életéről, tapasztalatairól és tanításairól.

• Az elhunyt személyiségének, szeretetének és bölcsességének kiemelése.

• Az elhunyt által megtestesített buddhista értékek és tanítások említése.

2. Az elmúlás és a változás tudatossága:

• A buddhista nézet szerint minden létező idővel változik és elmúlik.

• Az elmúlás és a változás tudatossága, mint az élet természetének elfogadása.

• Az emlékeztetés arra, hogy az elhunyt élete is része volt ennek a változásnak és folyamatnak.

3. A megnyugvás és a béke keresése:

• A buddhizmus fontos célja a szenvedés enyhítése és a megnyugvás elérése.

• Az elhunyt nyugalmának, békeségének és felszabadulásának említése.

• Az elhunyt szellemi és lelki utazására való biztatás.

4. A könyörületesség és az együttérzés gyakorlása:

• A buddhista tanításokban az együttérzés és a könyörületesség kiemelkedő jelentőséggel bír.

• Az elhunyt iránti együttérzés és a szeretet megnyilvánulásai az emlékeinkben és a mindennapi életünkben.

• Az elhunyt emlékének ápolása és tisztelete a jócselekedetek és a könyörületesség gyakorlásával.

5. A múló természet és a megvilágosodás:

• A buddhista filozófia szerint a létezés múló és átmeneti természettel rendelkezik.

• A megvilágosodás elérése az egyén életcélja, amely a körforgásból való kilépést és a teljes megvilágosodást jelenti.

• Az elhunyt szellemi és lelki utazására való biztatás a megvilágosodás felé.

Zárás és vigasztalás:

• Közvetítés a gyászolóknak, hogy a szeretet és az emlékek mindig velünk maradnak.

• Az elhunyt életének és tanításainak emléke áldás legyen számunkra.

• Felhívás, hogy a buddhista értékek és tanítások alapján építsük tovább életünket.

Záró imádság:

• Egy rövid meditáció vagy imádság a gyászolókért, hogy megtalálják a megnyugvást és a békét.

• Kérés a buddhista közösség támogatásáért és az elhunyt szellemi útjára való kíséréséért.

• Az imádság zárása a szeretet és az együttérzés üzenetével.

Fontos megjegyzés: Minden buddhista temetési szertartás személyre szabott és a hagyományoknak megfelelően zajlik. Ez a vázlat általános irányt ad, de fontos, hogy a konkrét részleteket és hagyományokat a buddhista gyakorlat és a helyi közösség szokásai szerint alakítsd ki.

Békés jószág. De ha már mindenáron aggódni akarunk, hát van miért…

Mindezt végig olvasva, úgy döntöttem, hogy egyelőre inkább nem kérdezek semmit „tőle”. Az MI-től. A robottól. Igen, egyre inkább fontos hangsúlyoznunk: mesterséges eszközről van szó, amit az ember hozott létre, mert a válaszok alapján az ember lélektanilag egyre hajlamosabb megszemélyesíteni azt, „ami” pedig nem „aki” és nem személy, hanem egy hallatlan okos szoftver, hatalmas, ugyancsak az ember által felhalmozott és rendszerezett információs háttérlehetőségekkel.

De ha már mindenáron aggódni akarunk az MI megjelenését és beláthatatlanul gazdag jövőjét illetőn, hát van mitől. Kiderült ugyanis, hogy a Big Data-nak nevezett hatalmas, akár emberekről, személyekről is gyűjtött adathalmazok, valamint az MI „összeházasításával” az erre akár önmaguk alá törvényi alapokat is létrehozó politikai (illiberális, autokrata, diktatórikus, a személyi és személyiségi jogokat felülírni kész hatalmak - tessék választani -, államok képesek lesznek olyan adat-összesítésekre, szűrésekre, amelyekkel – mondjuk akár az általában mindenkor ködösen hagyott nemzetbiztonsági érdekekre hivatkozva, kényük-kedvük szerint kutakodhatnak magánszemélyek, azok csoportjai, civil szervezetek, bármikori ellenzéki pártok stb. életében, tevékenységében. Mert hogy az MI – sajnos – csupán egy szegény gép, egy robot, mindenféle erkölcsi megfontolás és döntési képesség nélkül.

Ez a tulajdonsága, való igaz, reményt ad arra, hogy nem nő egyszer a fejünkre. Másfelől azonban aggasztó is, mert olyasmire használható, amire tulajdonképpeni létrehozója, az ember, csak akarja...

És hogy az ember mi mindent képes feláldozni és felhasználni a pénz, a hatalom érdekében azt tudjuk. Az MI-t is.

x x x

Rövidesen megpróbálok visszatérni erre a témára és olvasóinkkal együtt megkísérlek betekinteni abba az etekintetben felettébb aggasztó világba, amelynek bugyraiban például Kína már ijesztően otthonosan mozog.

Subscribe now

Share Tükör által...