(SZERKESZTŐSÉGI KÖZLEMÉNY: Első szövegváltozatunkban több elírási hibát észleltünk. Ezeket kijavítottuk. Ezt a frissített változatot tekintjük hitelesnek.)

x x x

A Hamász-mészárlás drasztikus esemény volt az egész judaizmus számára. A diaszpórában egyre nehezebb az élet, Izraelben pedig az ultraortodox, ortodox és a liberális zsidók között eltolódik az egyensúly. Az Izraelben élő zsidók sincsenek biztonságban az iszlamista terrortól, de tudják, hogy ha valamely állam meg tudja és meg akarja akarja védeni zsidó állampolgárait, az csak Izrael állam lehet. Az az állam, amely jelen, 75 éves formájában a palesztin együttélés ezer gondja-bajával megterhelt nehéz múlttal, hihetetlen nagy munkával és szorgalommal, rendkívül nehéz bel-, regionális és nemzetközi összefüggések közepette próbálja megtalálni helyét újra őseinek földjén. S miközben ennek, elismert államként egy alig megfogható, irreguláris terrorszervezet mindenre kész vérszomjas, Izraelt a föld színéről eltüntetni akaró gyilkosaival (palesztin szemmel hős szabadságharcosokkal) szemben a legális módjait keresi, olyan infernális terrortámadásoknak van kitéve, amelyeket békésebb tájainkon nehéz felfognunk is. (Bár ami Oroszország nevéhez kötődik a szomszédos, szintén vérgőzös ukrajnai háborúban, ugyancsak elképesztő és sokkírozó.) S amikor jogos válaszcsapásként és túszul ejtett állampolgárai megmentésére reguláris haderejét Izrael mozgásba hozza, a fél világ a nyakába szakad emberi jogi, humanitárius és globálpolitikai zsibbasztó aggályok, egyetemi tüntetések, jobb és baloldali zavaros ideológiák és ásatag antiszemita felhangok bugyogásának közepette. Michael Wolffsohn, a Bundeswehr Müncheni Egyetemén az újkori történelem emeritus professzora is (a 2022-ben megjelent „Zsidó világtörténelem - másként” című könyve tette őt a nagyobb nyilvánosság előtt is ismertté) ezzel a bonyolult helyzettel foglalkozik abban a beszédében, amit a Liberális Judaizmus Szövetsége által alapított és idén neki odaítélt Israel Jacobson-díj átvételekor, november 19-én, Berlinben mondott el, s amit mi a Neue Zürcher Zeitungban fedeztünk fel. A történész azt állítja, hogy a zsidók sehol sincsenek biztonságban, és a jövőben sem lesznek biztonságban. Valóban ennyire végletes és végzetes lenne a helyzet? Talán mégsem, hiszen ő maga is felrajzol megoldási lehetőségeket.

Az élet több, mint a túlélés. Minden ember élni akar – mutat rá a történész-szakértő az emberi lét legalapvetőbb ösztönére. És a történész elemző szerint a zsidók 3000 éve csak hálásak lehetnek azért, hogy egyáltalán életben maradtak. Mi több – mondja keserűséggel, vállalva még az esetleges elfogultság vádját is - bárhol és bármikor, ha csak nem diszkriminálták, nem likvidálták őket, akkor „életükben valami elképesztően figyelemreméltó dolgot hoztak és hoznak létre az emberiség történetében maguk és mások számára: intellektuálisan és kulturálisan, tudományosan, gazdaságilag vagy társadalmilag”.

Ezt a „jelenséget” azzal magyarázza, hogy nem azért van így, mert intelligensebb génjeik vannak, mint más embereknek, hanem azért, mert tanulási, tanítási és nevelési hagyományaikat - kezdetben normatívan egyéni, majd közösségileg irányított módon - sokkal korábban és szélesebb körben teremtették meg és tartották fenn, mint a többségi társadalomban élő szomszédaik. 

Körülbelül 2500 éve minden zsidó közösségben népoktatás folyik – „ha egyáltalán megengedték nekik, hogy természetes halállal haljanak meg...” – teszi hozzá.  Úgy látja, hogy éppen a hosszabb, intenzívebb és széles spektrumú oktatási és teljesítmény-hagyományuknak köszönhetően sokszor sikeresebbek versenytársaiknál. Eben látja a gyökereit az őket körülvevő irigységnek, a gyűlölködésnek és végső soron a diszkriminációnak, s mindez együtt eljuthat egészen likvidálásukig is...

A történész professzor érvelése szerint mindebből először is az következik: a zsidók minden történelmi hányattatás mellett és ellenére, vagy tán éppen ezek miatt is igen erős életösztönnel rendelkeznek. Ennek legfrissebb bizonyítékát éppen a Hamász ez év október 7-i „düh-, vér- és gyilkossági orgiájában” látja. Ugyanakkor – érvel tovább elemzésében – Az ezt követő tovagyűrűző globális és életveszélyes hatások a diaszpórában élő zsidókra mindenki számára ismertek.

Hol voltak és vannak és lesznek biztonságban a zsidók ezen a világon? – teszi fel tehát a nyomasztó kérdést a történész professzor. Kemény választ talál, amikor azt állítja: a zsidók sehol sincsenek biztonságban, és a jövőben sem lesznek biztonságban. Szörnyű volt háromezer év alatt a zsidó lét minden gyötrelme. A legszörnyűbb dolgokat Berlinben eszelték ki és szervezték meg ellene a II. világháború idején. Ugyanakkor rámutat: minden borzalom elmúltával, bármennyire tragikusak is voltak azok, „kollektív feltámadás következett; tele életszeretettel, termékeny gondolatokkal és lélekkel”.

Ezerévek szétszórtságban

Figyelemreméltó és egyben sajátos érvelése szerint

„a diaszpóra-zsidók növekvő deizraelizációja az izraeli belső zsidó megosztottság következménye. Ez vonatkozik Izrael palesztin- és telepes-politikájára, a teokratizálásra, az orientalizációra és Izrael oroszosítására. Mindez együtt a politikai jobboldal irányába, a nacionalizmus és a vallás harcos megnyilvánulásai felé mozdította el Izrael társadalmát”.

Elemzése szerint ez a változás nem felel meg a zsidó diaszpóra szellemiségének. A diaszpóra zsidóság ma már nagyjából megbékélten él adott társadalmi környezetében, anélkül, hogy – akár vallási – identitását ezért fel kellene adnia, s az élet legszélesebb területén tapasztalható megnyilvánulásaiban, a nyugati államokban különösen is nyomon követhetően, inkább a nemzetek feletti korszellemet tükrözi.

Tekintettel azonban az újabban, már az október 7-i Hamász-vérfürdőt megelőzően többfelé erősödő globális klasszikus keresztény és posztkeresztény antijudaizmusra valamint az iszlám terorra és a nyugat-európai államok körében tapasztalt meglepő tehetetlenségére az egyébként valóban bonyolult helyzet kezelése terén, hogy ti. sikeresen megvédjék saját zsidó állampolgáraikat, érzékelhetően újra erősödött a „reizraelizáció”, illetve a zsidók Izraelbe való települése. Michael Wolffsohn szerint ez a folyamat az elkövetkező időkben nagymértékben erősödni fog.

De hát biztonságban vannak ott?  - teszi fel megint a nyugtalanító kérdést. Egyáltalán, kérdezhetnénk mi is:

hol vannak biztonságban a zsidók, ha még Izraelben sem, mint ahogy azt az október 7-i Hamász terror-borzalom nyilvánvalóvá tette. A professzor szerint azonban van egy alapvető különbség az Izraelben tapasztalható bizonytalanság és a diaszpórában élő zsidók bizonytalansága között: a diaszpórában a zsidókat mint zsidókat - függetlenül attól, hogy vallási vagy világi érvek-okok miatt - belföldön, míg Izraelben kívülről fenyegetik.

Az Izraelben élő zsidók sincsenek biztonságban az iszlám terrortól, de tudják, hogy ha egy állam, mint nemzetközileg is elismerten létező entitás, meg tudja és meg is akarja védeni zsidó állampolgárait, mert a társadalom jóváhagyja és elismeri annak erőszak-monopóliumát, ezzel egyben a rendőrséget és a katonaságot is saját állama szerves részének tekinti, nos, akkor az az állam elsősorban maga Izrael.

A zsidógyűlölet és a migráció

A zsidók „újraizraelizálása” a professzor elemzése szerint a világszerte növekvő militáns anticionizmusnak vagy Izrael-ellenességnek is a következménye. És ennek megjelenítői nem feltétlenül csak a muszlimok. 

Az anticionizmus - szögezi le a történész szakértő - sokkal több, mint csupán Izrael állam kritikája. Ez ugyan szerinte látszólag a jeruzsálemi kormány intézkedései ellen vagy éppen Izrael állami létjogosultsága ellen irányul, és látszólag csak az Izraelben élőkre vonatkozik, valójában azonban látensen a zsidóságra is értődik.

Ennek bizonyítékát az Európára és az USA-ra, valamint az ottani elit egyetemekre is tovagyűrűző hatásokban látja: az október 7-ét követő izraeli, a Gázát érintő ellencsapást követő, egyértelműen Izraellel szembeni elfogultság megjelenésében.

Az utolsó előtti exodus kezdete a Szovjetunió utolsó szakasza volt 1990/91 körül. Azóta hozzávetőleg egymillió zsidó özönlött Izraelbe az ortodox keresztény, a történész professzor megfogalmazásában „köztudottan zsidóellenes Oroszországból (valamint Ukrajnából, Fehéroroszországból és a FÁK-államokból)”.

Ehhez jön még az a különleges eseménysor – utal rá Michael Wolffsohn -, amikor az 1980-as évek óta csaknem 40 000 üldözött zsidót (falasát) mentettek ki a keresztény-muszlim Etiópiából. 2000 óta pedig az akkor 600 000 franciaországi zsidó közül mintegy 150 000 emigrált Franciaországból Izraelbe, „feltehetően válaszul az ottani iszlám erőszakra és az állami tehetetlenségre”. Csakúgy, mint Franciaországban, Németországban is

erősödött az iszlám erőszak fizikailag és verbálisan is. A történész utal arra, hogy 2014-ben – jóval 2023. október 7-e előtt – a baloldali (!) szélsőséges antiszemiták az iszlamistákkal együtt kiabálták: „Zsidókat a gázba!”. S hozzáteszi nyomatékkal, hogy figyelni kell a szóhasználatra: nem „csak” „izraelit”, hanem kifejezetten „zsidókat” kiabálnak. Az ártalmatlanabb kifejezés változatok – teszi hozzá szomorúan, október 7-e óta a múltéi...

Október 7-éig a világ különböző, főleg nyugat európai diaszpórában élő zsidók közösségei megosztottak voltak az iszlám és a tömeges migráció értelmezésében. Néhányan azt mondták: „Őseink is menekültek és migránsok voltak. Meg hogy a segítség emberi szükséglet.” Ugyanakkor mások pedig ennek ellentmondtak: „Ez igaz, de így önként fogadunk be potenciális zsidógyűlölőket?” A történész ennek kapcsán arra hívja fel a figyelmet, hogy az államok képviselői elítélik ugyan az antiszemitizmust, de relativizálják a zsidókban a valós, tapasztalati alapon kialakult félelmet a muszlimoktól. A valódi veszélyt gyakran vagy eltúlozták vagy egyenesen tagadták. Október 7. óta azonban egyértelműen drámaian csökkent a muszlim bevándorlást támogató zsidók száma. És tegyük hozzá: a nem zsidóké is.

Az antiszemitizmus világszerte erősödik

Nagy-Britannia már október 7-e előtt is a masszívan a fellegvára volt az anticionista BDS mozgalomnak, amely Michael Wolffsohn történész professzor szerint elkötelezett az Izrael elleni politikai és gazdasági harc mellett. Felmérések szerint a zsidók harmada már a Corbyn-korszakban szeretett volna kivándorolni. Hova is? Izraelbe. 

A zsidók elleni verbális és fizikai erőszak ma már a mindennapi tapasztalat a svédországi zsidó közösségekben, különösen Göteborgban és Malmöben. Az eredmény: ez a város mára szinte „zsidómentes”. A zsidóellenesség átszivárgott Svédországból Dániába, még 2023. október 7-e előtt.

Pittsburgh, USA, szombati istentisztelet a helyi zsidók zsinagógájában, 2018. október 27-én: tizenegy embert meglőttek, sokan súlyosan megsérültek. A gyilkos azt kiáltja: „Minden zsidónak meg kell halnia!” 

A holnap amerikai döntéshozói ma még egyetemeken tanulnak. Elemzésében a történész arra hívja fel a figyelmet, hogy egyre több fiatal egyetemista és oktató, valamint a Demokrata Párt balszárnya szimpatizált az Izrael-ellenes, zsidóellenes BDS mozgalommal már a Hamász október 7-i tömeggyilkossága előtt is. 

Ennek a csendesen csordogáló folyamatnak azonban a nagypolitikára nézve ​​hosszú távú következményei vannak, amelyek Michael Woffsohn szerint mindenki számára nyilvánvalóak. Még New Yorkban is, amely köztudottan már régóta az amerikai zsidók fellegvára, mindamellett, hogy a fiatal, képzett és gazdag amerikai zsidók egyre növekvő számban közömbösek a judaizmus és Izrael iránt.

Ám a 2010-es évek óta megerősödött vagy legalábbis aktívabbá és harcosabbá vált bal- és jobboldali antiszemitizmus már a Hamász megaterrorja előtt is fordulatot vett vagy legalábbis változásokat jelez. Az Amerikai Zsidó Bizottság 2021 őszi közvéleménykutatása szerint

az amerikai zsidók 90 százaléka valósnak tartja a hazai antiszemitizmust. Az általános népességben ez csak 60 százalék volt. Ugyanakkor az amerikai zsidók 91 százaléka antiszemita veszélynek tekintette a jobboldali szélsőségeseket (az iszlamistákra vonatkoztatva ezt 86 százalékuk gondolta). Több mint egy évvel korábban pedig a baloldali szélsőségesek növekvő veszélyét is látták: 61 százalékuk látta ezt a 2020-ban, 71 százalékuk pedig 2021-ben. A kép valószínűleg még borúsabb lesz 2023. október 7-e után.

Argentína ad otthont Latin-Amerika legnagyobb zsidó közösségének. A mai napig szinte minden politikus mindent megtett, hogy elrejtse az iráni kapcsolatot a Buenos Aires-i Zsidó Közösségi Központ elleni 1994 júliusi terrortámadás kapcsán, amikor is 87 embert meggyilkoltak és több mint 100-at megsebesítettek.

Ausztráliában jelenleg 120 000 zsidó él. Voltak ott is iszlamista verbális és zsidó célpontok elleni fizikai támadások.

Zsidó jövő

Mit jelent a globális forgatókönyv a diaszpórabeli zsidók számára ma és holnap? – teszi fel a kérdést tanulmánya harmadik fejezetében Michael Woffsohn professzor. Elsőként a belső okokat vizsgálva megállapítja, hogy

míg Izraelben a zsidók mintegy 30 százaléka vallási követelmények szerint életvitelt folytat – és a tendencia a magas születési ráta miatt emelkedik – ezzel ellentétben a diaszpórában a vallásos zsidók aránya nem haladja meg a 10 százalékot. Itt a zsinagógák még a nagy ünnepeken (újév és jom kippur) is ritkán telnek meg.

Különösen a németországi zsidó közösségek visszafogottak a valláshoz való kapcsolatukat illetően - kivéve kisebb haszid csoportokat. 

Ez azt jelenti: a zsidó szellemiség és a zsidó önazonosság a diaszpórában élő zsidók túlnyomó többsége számára már nem élvez élet-prioritást. Zsidóságukat mások határozzák meg – a kereszténység és főleg a politikai jobb- és baloldal, valamint a kívülről jövő iszlám veszélyek függvényében. A professzor szerint a diaszpóra zsidóságának a zsidó jövőt mégis egyfelől az ortodoxok másfelől pedig a reformjudaizmus biztosítja.

Ugyanakkor azt is figyelembe kell venni, hogy a liberális judaizmust a diaszpórában és Izraelben egyaránt szerkezetileg is gyengíti a belső zsidó demográfia. Például az USA-ban, ahol az amerikai zsidók túlnyomó többsége még mindig a liberális judaizmushoz tartozik, az ortodoxok több gyereket szülnek. Hogy ez mit jelent a diaszpóra vallási irányultsága szempontjából - vonja le az érdekes következtetést Michael Wolffsohn - az magától értetődő: x ideig a liberális és az ortodox judaizmus még egyformán erős, ám hosszú távon az ortodoxia lesz az erősebb.

A zsidók körülbelül 65 százaléka él jelenleg diaszpórában. Aki szórvány-zsidóként Izrael felé orientálódik, az cionistának tekinti magát és az “izraelizmust” gyakorolja. De ez a fajta Izraelen kívüli izraelizmus fura állapot és ezért „abszurd színház”.

Aki diaszpóra-zsidóként sem vallásilag, sem kulturálisan, sem tudatos izraelita, hagyománytisztelő módon él, annak csak egyfajta halvány „zsidó ráérzése” van bármiféle valódi zsidó tartalom nélkül. 

Erre a rétegre igen erős negatív befolyással van a klasszikus, leginkább az ultra ortodox vallási, vagy éppen a jobb- és baloldali ideológia, valamint - még jobban, mint 2023. október 7-e előtt - a zsidókkal szembeni iszlám ellenségeskedés. Vagyis a mások erősen artikulált negatív (elő)ítéletei.

Izrael jövője

A izraeli zsidók 30-40 százaléka, mutatótól függően akár 50 százaléka vallásos vagy ortodox, illetve ultra ortodox vallási elveket vall, követ. Ez azt jelenti, hogy ami a zsidó tartalmat, öntudatot-önazonosságot illeti, Izrael két táborra oszlik. E megosztottság bizonyos fokig már az ellenségesség érzelmét, sőt az ellenségeskedést is magával hozza. Innen nézve milyen a jövő? – teszi fel a kérdést a történész elemző.

Az ortodox zsidók demográfiai dinamikus mutatói világosan igazolják a Talmudban, az Mózes első könyvének 9. fejezetébe található bibliai parancsolat komolyan vételét: „Legyetek termékenyek és sokasodjatok!” Az északi féltekén élő emberek többségével ellentétben az ortodox zsidók engedelmesen teljesítik az isteni elvárást.

Azonban, ha az Izraelben élő nem vallásos zsidók nem csak frázisokkal, hanem valós tartalommal akarják megtölteni a zsidó állam önértelmezését, és ugyanakkor fel akarják venni a versenyt az (ultra)ortodox zsidók többfelől megmutatkozó monopol helyzetével, egyetlen lehetőségük van: a liberális judaizmus karakteres, tartalmilag is értelmezhető megjelenítése...

Ez annál is inkább igaz, mivel az ortodox zsidók - a történész professzor megfogalmazásában - többnyire csak a „saját köldöküket” nézik. Tehát van egy - bár bizonyos értelmezésben rendkívül partikuláris - zárt, de “tisztán zsidó”, azaz történetesen a vallási kötődés által legitimált világnézetük. Az Izraelben és a diaszpórában élő világi - mondhatnánk: nem vallásos - zsidók világképe azonban teljesen más. Meglehetősen nyitott és univerzális, így összekapcsolja a „zsidó dolgokat” a nagy, széles világgal. Életét nem csak Izrael népével és Izrael népeként, hanem az emberiség részeként éli meg.

A Hamász 2023. október 7-i vérfürdője után sok világi zsidó Izraelben és a diaszpórában egyaránt minden bizonnyal szorosabb közelséget keres a zsidósága megéléséhez, a zsidó önazonossághoz. Ez, mindent figyelembe véve és hosszabb távon a liberális judaizmus számára kézenfekvő , valamint a legjobb megoldás, mert talán az egyetlen járható híd lehet Izrael, a diaszpóra zsidók és a nem-zsidó világ között. Reménysugár ez a zsidók és nem zsidók számára, szerte a világon. Főleg ebben a világban, amely 2023. október 7-e után olyan sötét lett - vonja le a következtetést elemzésében Michael Wolffsohn történész.

Mindazonáltal úgy tűnik, a kérdés továbbra is válaszra vár: addig is, hol vannak biztonságban a zsidók? Akár az ortodox vallási, akár liberális közösség tagjai?

Share Tükör által...

Share

Thanks for reading Tükör által...! Subscribe for free to receive new posts and support my work.

Subscribed

(SZERKESZTŐSÉGI KÖZLEMÉNY: Első szövegváltozatunkban több elírási hibát észleltünk. Ezeket kijavítottuk. Ezt a frissített változatot tekintjük hitelesnek.)

A Hamász-mészárlás drasztikus esemény volt az egész judaizmus számára. A diaszpórában egyre nehezebb az élet, Izraelben pedig az ultraortodox, ortodox és a liberális zsidók között eltolódik az egyensúly. Az Izraelben élő zsidók sincsenek biztonságban az iszlamista terrortól, de tudják, hogy ha valamely állam meg tudja és meg akarja akarja védeni zsidó állampolgárait, az csak Izrael állam lehet. Az az állam, amely jelen, 75 éves formájában a palesztin együttélés ezer gondja-bajával megterhelt nehéz múlttal, hihetetlen nagy munkával és szorgalommal, rendkívül nehéz bel-, regionális és nemzetközi összefüggések közepette próbálja megtalálni helyét újra őseinek földjén. S miközben ennek, elismert államként egy alig megfogható, irreguláris terrorszervezet mindenre kész vérszomjas, Izraelt a föld színéről eltüntetni akaró gyilkosaival (palesztin szemmel hős szabadságharcosokkal) szemben a legális módjait keresi, olyan infernális terrortámadásoknak van kitéve, amelyeket békésebb tájainkon nehéz felfognunk is. (Bár ami Oroszország nevéhez kötődik a szomszédos, szintén vérgőzös ukrajnai háborúban, ugyancsak elképesztő és sokkírozó.) S amikor jogos válaszcsapásként és túszul ejtett állampolgárai megmentésére reguláris haderejét Izrael mozgásba hozza, a fél világ a nyakába szakad emberi jogi, humanitárius és globálpolitikai zsibbasztó aggályok, egyetemi tüntetések, jobb és baloldali zavaros ideológiák és ásatag antiszemita felhangok bugyogásának közepette. Michael Wolffsohn, a Bundeswehr Müncheni Egyetemén az újkori történelem emeritus professzora is (a 2022-ben megjelent „Zsidó világtörténelem - másként” című könyve tette őt a nagyobb nyilvánosság előtt is ismertté) ezzel a bonyolult helyzettel foglalkozik abban a beszédében, amit a Liberális Judaizmus Szövetsége által alapított és idén neki odaítélt Israel Jacobson-díj átvételekor, november 19-én, Berlinben mondott el, s amit mi a Neue Zürcher Zeitungban fedeztünk fel. A történész azt állítja, hogy a zsidók sehol sincsenek biztonságban, és a jövőben sem lesznek biztonságban. Valóban ennyire végletes és végzetes lenne a helyzet? Talán mégsem, hiszen ő maga is felrajzol megoldási lehetőségeket.

Az élet több, mint a túlélés. Minden ember élni akar – mutat rá a történész-szakértő az emberi lét legalapvetőbb ösztönére. És a történész elemző szerint a zsidók 3000 éve csak hálásak lehetnek azért, hogy egyáltalán életben maradtak. Mi több – mondja keserűséggel, vállalva még az esetleges elfogultság vádját is - bárhol és bármikor, ha csak nem diszkriminálták, nem likvidálták őket, akkor „életükben valami elképesztően figyelemreméltó dolgot hoztak és hoznak létre az emberiség történetében maguk és mások számára: intellektuálisan és kulturálisan, tudományosan, gazdaságilag vagy társadalmilag”.

Ezt a „jelenséget” azzal magyarázza, hogy nem azért van így, mert intelligensebb génjeik vannak, mint más embereknek, hanem azért, mert tanulási, tanítási és nevelési hagyományaikat - kezdetben normatívan egyéni, majd közösségileg irányított módon - sokkal korábban és szélesebb körben teremtették meg és tartották fenn, mint a többségi társadalomban élő szomszédaik. 

Körülbelül 2500 éve minden zsidó közösségben népoktatás folyik – „ha egyáltalán megengedték nekik, hogy természetes halállal haljanak meg...” – teszi hozzá.  Úgy látja, hogy éppen a hosszabb, intenzívebb és széles spektrumú oktatási és teljesítmény-hagyományuknak köszönhetően sokszor sikeresebbek versenytársaiknál. Eben látja a gyökereit az őket körülvevő irigységnek, a gyűlölködésnek és végső soron a diszkriminációnak, s mindez együtt eljuthat egészen likvidálásukig is...

A történész professzor érvelése szerint mindebből először is az következik: a zsidók minden történelmi hányattatás mellett és ellenére, vagy tán éppen ezek miatt is igen erős életösztönnel rendelkeznek. Ennek legfrissebb bizonyítékát éppen a Hamász ez év október 7-i „düh-, vér- és gyilkossági orgiájában” látja. Ugyanakkor – érvel tovább elemzésében – Az ezt követő tovagyűrűző globális és életveszélyes hatások a diaszpórában élő zsidókra mindenki számára ismertek.

Hol voltak és vannak és lesznek biztonságban a zsidók ezen a világon? – teszi fel tehát a nyomasztó kérdést a történész professzor. Kemény választ talál, amikor azt állítja: a zsidók sehol sincsenek biztonságban, és a jövőben sem lesznek biztonságban. Szörnyű volt háromezer év alatt a zsidó lét minden gyötrelme. A legszörnyűbb dolgokat Berlinben eszelték ki és szervezték meg ellene a II. világháború idején. Ugyanakkor rámutat: minden borzalom elmúltával, bármennyire tragikusak is voltak azok, „kollektív feltámadás következett; tele életszeretettel, termékeny gondolatokkal és lélekkel”.

Ezerévek szétszórtságban

Figyelemreméltó és egyben sajátos érvelése szerint

„a diaszpóra-zsidók növekvő deizraelizációja az izraeli belső zsidó megosztottság következménye. Ez vonatkozik Izrael palesztin- és telepes-politikájára, a teokratizálásra, az orientalizációra és Izrael oroszosítására. Mindez együtt a politikai jobboldal irányába, a nacionalizmus és a vallás harcos megnyilvánulásai felé mozdította el Izrael társadalmát”.

Elemzése szerint ez a változás nem felel meg a zsidó diaszpóra szellemiségének. A diaszpóra zsidóság ma már nagyjából megbékélten él adott társadalmi környezetében, anélkül, hogy – akár vallási – identitását ezért fel kellene adnia, s az élet legszélesebb területén tapasztalható megnyilvánulásaiban, a nyugati államokban különösen is nyomon követhetően, inkább a nemzetek feletti korszellemet tükrözi.

Tekintettel azonban az újabban, már az október 7-i Hamász-vérfürdőt megelőzően többfelé erősödő globális klasszikus keresztény és posztkeresztény antijudaizmusra valamint az iszlám terorra és a nyugat-európai államok körében tapasztalt meglepő tehetetlenségére az egyébként valóban bonyolult helyzet kezelése terén, hogy ti. sikeresen megvédjék saját zsidó állampolgáraikat, érzékelhetően újra erősödött a „reizraelizáció”, illetve a zsidók Izraelbe való települése. Michael Wolffsohn szerint ez a folyamat az elkövetkező időkben nagymértékben erősödni fog.

De hát biztonságban vannak ott?  - teszi fel megint a nyugtalanító kérdést. Egyáltalán, kérdezhetnénk mi is:

hol vannak biztonságban a zsidók, ha még Izraelben sem, mint ahogy azt az október 7-i Hamász terror-borzalom nyilvánvalóvá tette. A professzor szerint azonban van egy alapvető különbség az Izraelben tapasztalható bizonytalanság és a diaszpórában élő zsidók bizonytalansága között: a diaszpórában a zsidókat mint zsidókat - függetlenül attól, hogy vallási vagy világi érvek-okok miatt - belföldön, míg Izraelben kívülről fenyegetik.

Az Izraelben élő zsidók sincsenek biztonságban az iszlám terrortól, de tudják, hogy ha egy állam, mint nemzetközileg is elismerten létező entitás, meg tudja és meg is akarja védeni zsidó állampolgárait, mert a társadalom jóváhagyja és elismeri annak erőszak-monopóliumát, ezzel egyben a rendőrséget és a katonaságot is saját állama szerves részének tekinti, nos, akkor az az állam elsősorban maga Izrael.

A zsidógyűlölet és a migráció

A zsidók „újraizraelizálása” a professzor elemzése szerint a világszerte növekvő militáns anticionizmusnak vagy Izrael-ellenességnek is a következménye. És ennek megjelenítői nem feltétlenül csak a muszlimok. 

Az anticionizmus - szögezi le a történész szakértő - sokkal több, mint csupán Izrael állam kritikája. Ez ugyan szerinte látszólag a jeruzsálemi kormány intézkedései ellen vagy éppen Izrael állami létjogosultsága ellen irányul, és látszólag csak az Izraelben élőkre vonatkozik, valójában azonban látensen a zsidóságra is értődik.

Ennek bizonyítékát az Európára és az USA-ra, valamint az ottani elit egyetemekre is tovagyűrűző hatásokban látja: az október 7-ét követő izraeli, a Gázát érintő ellencsapást követő, egyértelműen Izraellel szembeni elfogultság megjelenésében.

Az utolsó előtti exodus kezdete a Szovjetunió utolsó szakasza volt 1990/91 körül. Azóta hozzávetőleg egymillió zsidó özönlött Izraelbe az ortodox keresztény, a történész professzor megfogalmazásában „köztudottan zsidóellenes Oroszországból (valamint Ukrajnából, Fehéroroszországból és a FÁK-államokból)”.

Ehhez jön még az a különleges eseménysor – utal rá Michael Wolffsohn -, amikor az 1980-as évek óta csaknem 40 000 üldözött zsidót (falasát) mentettek ki a keresztény-muszlim Etiópiából. 2000 óta pedig az akkor 600 000 franciaországi zsidó közül mintegy 150 000 emigrált Franciaországból Izraelbe, „feltehetően válaszul az ottani iszlám erőszakra és az állami tehetetlenségre”. Csakúgy, mint Franciaországban, Németországban is

erősödött az iszlám erőszak fizikailag és verbálisan is. A történész utal arra, hogy 2014-ben – jóval 2023. október 7-e előtt – a baloldali (!) szélsőséges antiszemiták az iszlamistákkal együtt kiabálták: „Zsidókat a gázba!”. S hozzáteszi nyomatékkal, hogy figyelni kell a szóhasználatra: nem „csak” „izraelit”, hanem kifejezetten „zsidókat” kiabálnak. Az ártalmatlanabb kifejezés változatok – teszi hozzá szomorúan, október 7-e óta a múltéi...

Október 7-ig a világ különböző, főleg nyugat európai diaszpórában élő zsidók közösségei megosztottak voltak az iszlám és a tömeges migráció értelmezésében. Néhányan azt mondták: „Őseink is menekültek és migránsok voltak. Meg hogy a segítség emberi szükséglet.” Ugyanakkor mások pedig ennek ellentmondtak: „Ez igaz, de így önként fogadunk be potenciális zsidógyűlölőket?” A történész ennek kapcsán arra hívja fel a figyelmet, hogy az államok képviselői elítélik ugyan az antiszemitizmust, de relativizálják a zsidókban valós, tapasztalati alapon kialakult félelmét a muszlimoktól. A valódi veszélyt gyakran vagy eltúlozták vagy egyenesen tagadták. Október 7. óta azonban egyértelműen drámaian csökkent a muszlim bevándorlást támogató zsidók száma. És tegyük hozzá: a nem zsidóké is.

Az antiszemitizmus világszerte erősödik

Nagy-Britannia már október 7-e előtt is a masszívan a fellegvára volt az anticionista BDS mozgalomnak, amely Michael Wolffsohn történész professzor szerint elkötelezett az Izrael elleni politikai és gazdasági harc mellett. Felmérések szerint a zsidók harmada már a Corbyn-korszakban szeretett volna kivándorolni. Hova is? Izraelbe. 

A zsidók elleni verbális és fizikai erőszak ma már a mindennapi tapasztalat a svédországi zsidó közösségekben, különösen Göteborgban és Malmöben. Az eredmény: ez a város mára szinte „zsidómentes”. A zsidóellenesség átszivárgott Svédországból Dániába, még 2023. október 7. előtt.

Pittsburgh, USA, szombati istentisztelet a helyi zsidók zsinagógájában, 2018. október 27-én: tizenegy embert meglőttek, sokan súlyosan megsérültek. A gyilkos azt kiáltja: „Minden zsidónak meg kell halnia!” 

A holnap amerikai döntéshozói ma még egyetemeken tanulnak. Elemzésében a történész arra hívja fel a figyelmet, hogy egyre több fiatal egyetemista és oktató, valamint a Demokrata Párt balszárnya szimpatizált az Izrael-ellenes, zsidóellenes BDS mozgalommal már a Hamász október 7-i tömeggyilkossága előtt is. 

Ennek a csendesen csordogáló folyamatnak azonban a nagypolitikára nézve ​​hosszú távú következményei vannak, amelyek Michael Woffsohn szerint mindenki számára nyilvánvalóak. Még New Yorkban is, amely köztudottan már régóta az amerikai zsidók fellegvára, mindamellett, hogy a fiatal, képzett és gazdag amerikai zsidók egyre növekvő számban közömbösek a judaizmus és Izrael iránt.

Ám a 2010-es évek óta megerősödött vagy legalábbis aktívabbá és harcosabbá vált bal- és jobboldali antiszemitizmus már a Hamász megaterrorja előtt is fordulatot vett vagy legalábbis változásokat jelez. Az Amerikai Zsidó Bizottság 2021 őszi közvéleménykutatása szerint

az amerikai zsidók 90 százaléka valósnak tartja a hazai antiszemitizmust. Az általános népességben ez csak 60 százalék volt. Ugyanakkor az amerikai zsidók 91 százaléka antiszemita veszélynek tekintette a jobboldali szélsőségeseket (az iszlamistákra vonatkoztatva ezt 86 százalékuk gondolta). Több mint egy évvel korábban pedig a baloldali szélsőségesek növekvő veszélyét is látták: 61 százalékuk látta ezt a 2020-ban, 71 százalékuk pedig 2021-ben. A kép valószínűleg még borúsabb lesz 2023. október 7-e után.

Argentína ad otthont Latin-Amerika legnagyobb zsidó közösségének. A mai napig szinte minden politikus mindent megtett, hogy elrejtse az iráni kapcsolatot a Buenos Aires-i Zsidó Közösségi Központ elleni 1994 júliusi terrortámadás kapcsán, amikor is 87 embert meggyilkoltak és több mint 100-at megsebesítettek.

Ausztráliában jelenleg 120 000 zsidó él. Voltak ott is iszlamista verbális és zsidó célpontok elleni fizikai támadások.

Zsidó jövő

Mit jelent a globális forgatókönyv a diaszpórabeli zsidók számára ma és holnap? – teszi fel a kérdést tanulmánya harmadik fejezetében Michael Woffsohn professzor. Elsőként a belső okokat vizsgálva megállapítja, hogy

míg Izraelben a zsidók mintegy 30 százaléka vallási követelmények szerint életvitelt folytat – és a tendencia a magas születési ráta miatt emelkedik – ezzel ellentétben a diaszpórában a vallásos zsidók aránya nem haladja meg a 10 százalékot. Itt a zsinagógák még a nagy ünnepeken (újév és jom kippur) is ritkán telnek meg.

Különösen a németországi zsidó közösségek visszafogottak a vallássahoz való kapcsolatukat illetően - kivéve kisebb haszid csoportokat. 

Ez azt jelenti: a zsidó szellemiség és a zsidó önazonosság a diaszpórában élő zsidók túlnyomó többsége számára már nem élvez élet-prioritást. Zsidóságukat mások határozzák meg – a kereszténység és főleg a politikai jobb- és baloldal, valamint a kívülről jövő iszlám veszélyek. A professzor szerint a zsidó jövőt a diaszpóra zsidóságának egyfelől az ortodoxok másfelől pedig a reformjudaizmus biztosítja.

A liberális judaizmust a diaszpórában és Izraelben egyaránt a belső zsidó demográfia szerkezetileg is gyengíti. Például az USA-ban, ahol az amerikai zsidók túlnyomó többsége még mindig a liberális judaizmushoz tartozik, az ortodoxok több gyereket szülnek. Hogy ez mit jelent a diaszpóra vallási irányultsága szempontjából - vonja le az érdekes következtetést Michael Wolffsohn - az magától értetődő: x időben a liberális és az ortodox judaizmus még egyformán erős, ám hosszú távon az ortodoxia lesz az erősebb.

A zsidók körülbelül 65 százaléka él jelenleg diaszpórában. Aki szórvány-zsidóként Izrael felé orientálódik, az cionistának tekinti magát és az “izraelizmust” gyakorolja. De ez a fajta Izraelen kívüli izraelizmus fura állapot és ezért „abszurd színház”.

Aki diaszpóra-zsidóként sem vallásilag, sem kulturálisan, sem tudatos izraelita, hagyománytisztelő módon él, annak csak egyfajta halvány „zsidó ráérzése” van bármiféle valódi zsidó tartalom nélkül. 

Erre a rétegre igen erős negatív befolyással van a klasszikus vallási, vagy éppen a jobb- és baloldali ideológia, valamint - még jobban, mint 2023. október 7-e előtt - a zsidókkal szembeni iszlám ellenségeskedés. Vagyis mások erősen artikulált negatív (elő)ítéletei.

Izrael jövője

A izraeli zsidók 30-40 százaléka, mutatótól függően akár 50 százaléka vallásos vagy ortodox, illetve ultraortodox vallási elveket vall, követ. Ez azt jelenti, hogy ami a zsidó tartalmat, öntudatot-önazonosságot illeti, Izrael két táborra oszlik. E megosztottság bizonyos fokig már az ellenségesség érzelmét is magával hozza. Innen nézve milyen a jövő? – teszi fel a kérdést a történész elemző.

Az ortodox zsidók demográfiai dinamikus mutatói világosan igazolják a Talmudban, az Mózes első könyvének 9. fejezetébe található bibliai parancsolat komolyan vételét: „Legyetek termékenyek és sokasodjatok!” Az északi féltekén élő emberek többségével ellentétben az ortodox zsidók engedelmesen teljesítik az isteni elvárást.

Azonban, ha az Izraelben élő nem vallásos zsidók nem csak frázisokkal, hanem valós tartalommal akarják megtölteni a zsidó állam önértelmezését, és ugyanakkor fel akarják venni a versenyt az (ultra)ortodox zsidók monopol helyzetével, egyetlen lehetőségük van: a liberális judaizmus karakteres, tartalmilag is értelmezhető megjelenítése...

Ez annál is inkább igaz, mivel az ortodox zsidók többnyire csak a „saját köldöküket” nézik. Tehát van egy - bár bizonyos értelmezésben rendkívül partikuláris - zárt, de “tisztán zsidó”, azaz a vallási kötődés által legitimált világnézetük. Az Izraelben és a diaszpórában élő világi - mondhatnánk: nem vallásos - zsidók világképe azonban teljesen más. Meglehetősen nyitott és univerzális, így összekapcsolja a „zsidó dolgokat” a nagy, széles világgal. Nem csak Izrael népével és Izrael népeként, hanem az emberiség részeként éli meg életét.

A Hamász 2023. október 7-i vérfürdője után sok világi zsidó Izraelben és a diaszpórában egyaránt minden bizonnyal szorosabb közelséget keres a zsidósága megéléséhez, a zsidó önazonossághoz. Ez, mindent figyelembe véve és hosszabb távon a liberális judaizmus számára kézenfekvő , valamint a legjobb megoldás, mert talán az egyetlen járható híd lehet Izrael, a diaszpóra zsidók és a nem-zsidó világ között. Reménysugár ez a zsidók és nem zsidók számára, szerte a világon. Főleg ebben a világban, amely 2023. október 7-e után olyan sötét lett - vonja le a következtetést elemzésében Michael Wolffsohn történész.

Mindazonáltal úgy tűnik, a kérdés továbbra is válaszra vár: addig is, hol vannak biztonságban a zsidók? Akár az ortodox vallási, akár liberális közösség tagjai?

Share Tükör által...

Share

Ömlenek a hírek a Hamasz palesztin iszlamista milícia által szombaton, október 7-én Izrael ellen indított háborús offenzívája és az izraeli ellencsapás következményeiről. Ezeket az eseményeket itt mi nem tudjuk nyomon kísérni, dokumentálni. Ugyanakkor: egyértelmű, hogy a Közel-Kelet eseményei, azon belül is főként Izrael legújabb kori történelme közvetett és esetenként – miként most, napjainkban is – közvetlen hatással lehet a világ egészének helyzetére, alakulására. Aztán van egy másik szempont is, ami különösen jelentőssé teszi az ottani eseményeket: a vallási nézőpont. És ezúttal nem feltételen csak a judaizmus és az iszlám szembenállásáról, nem is a mai zsidóság és a vele (kisebbségben) együtt élő palesztin arabok kibékíthetetlennek tűnő folyamatos politikai és vallásgyakorlási szembe feszüléseire gondolunk. Hanem arra a keresztény nézőpontra is, amely Izrael történetét biblikus teológiai alapokon a világ kikerülhetetlen – megoldandó – problémakörének tartja, még ha kritikus elemekkel is tarkítva, végkövetkeztetésként azonban egyértelmű Izrael-barát végkicsengéssel. (Lásd ezzel kapcsolatos korábbi elemzésünket: Karizmatikus keresztény kezdeményezés Izrael bibliai, prófétai szerepének betöltéséért.) Kerülve a részletekbe menő tudósítás kísértését, a következőkben mi most csak arra vállalkozunk, hogy a Hamasz által most kirobbantott brutális háborús offenzíva és az arra szinte azonnal megérkezett, Gázára irányuló izraeli válaszcsapás lényegét összegezzük előzményinek, hátterének, lehetséges kimenetelének s a már említett keresztény szempontnak a felvázolásával. Az előbbieket nagy nemzetközi hírügynökségek tudósításai, valamint a New York Times, a Jerusalem Post és a Neue Zürcher Zeitung napilapok elemzései alapján, az utóbbiakat főként amerikai és vatikáni, valamint a genfi Egyházak Világtanácsa keresztyén források alapján próbáljuk áttekinteni.

Vajon megint miért?

Ma, vasárnap esti helyzet: egész nap és este is zajlottak az izraeli légi- és tüzérségi támadások a gázai övezetben, az állam saját bevallása szerint több, mint 800 Hamász-célpontra mértek légicsapást. A légicsapások intenzitása az este folyamán ismét kiújult.

Mahmúd Abbász palesztin elnök azt mondta Antony Blinken amerikai külügyminiszternek, hogy a palesztinokkal szembeni "igazságtalanság" robbanásba viszi az Izraellel folytatott konfliktust - írja a Reuters hírügynökség.

Irán: “Halál Izraelre!”

Közben az iráni külügyminisztérium is megszólalt. Az MTI tudósítása szerint Irán - nemzetközi megítlés szerint Izrael legádázabb ellensége - úgy véli: az Izrael elleni támadás a palesztinok önvédelmi cselekedete, és felszólította a muzulmán országokat, hogy támogassák őket jogaik érvényesítésében. "Ez a művelet (...) Palesztina elnyomott népe ellenállási szervezeteinek spontán megmozdulása elidegeníthetetlen jogaik védelmében, és természetes reagálás a cionista háborús uszításra és provokatív politikákra" - idézte az iráni állami média Nászir Kanánit, a külügyminisztérium szóvivőjét. "Irán úgy ítéli meg, hogy a cionista megszálló rezsim és a jól ismert támogatói (...) a felelősök az erőszakért, a palesztinok elleni gyilkosságokért, és felszólítja az iszlám államokat, hogy támogassák (...) a palesztin nép jogait" - mondta Nászir Kanáni. Akbár Ali Velajati, Ali Hamenei ajatollahnak, Irán legfőbb vallási és politikai vezetőjének a főtanácsadója közleményében leszögezte: "Ez a győztes hadművelet minden bizonnyal siettetni fogja a cionista rezsim összeomlását, és küszöbönálló megsemmisítését ígéri" - jelentette a Farsz félhivatalos iráni hírügynökség.  Ali Bahadori-Dzsaromi kormányszóvivő az állami médiának azt mondta: a támadások "bebizonyították, hogy a cionista rezsim sérülékenyebb, mint valaha, és a kezdeményezés a palesztin fiatalok kezében van". Az állami televízióban bemutatott felvételeken látni lehetett, amint a teheráni Palesztina téren összegyűlt emberek üdvözlik a támadásról szóló hírt, "Halál Izraelre!" jelszót skandálnak és tűzijátékokat lődöznek. A televíziós felvételek szerint Irán-szerte számos városban ünnepelték az Izrael elleni Hamász-támadást.

Magyarországi álláspont

Magyarország a lehető leghatározottabban elítéli a brutális terrortámadást, elismeri Izrael önvédelemhez fűződő jogát, és őszinte együttérzését fejezi ki Izrael kormányának és az izraeli népnek az őket ért veszteségek miatt - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán.

A legfontosabb tudnivalók az Izrael elleni Hamasz-offenzívával kapcsolatban

Ötven évvel a jom kippuri háború után a palesztin Hamász milícia szombat reggel komoly támadást intézett Izrael ellen.  Rakétacsapások ezrei érték Izrael déli részét, a palesztin harcosok behatoltak izraeli telepekre és túszokat ejtettek. A támadás valószínűleg a legnagyobb az elmúlt évtizedekben.

Izraelben 700 embert öltek meg (vasárnap esti adat) a Gázai övezetből érkező támadások és 2243-an megsebesültek. A Gázai övezetben uralkodó iszlamista Hamász vasárnap estig 3255 rakétát lőtt ki Izraelre, ezek közül több elérte Jeruzsálemet is. Ugyanakkor a felfegyverzett palesztinok szárazföldön, tengeren és légi úton benyomultak Izraelbe. Legkevesebb száz civilt és katonát fogtak el és raboltak el, ejtettek túszul. Izrael hadiállapotot hirdetett, és válaszul a Hamász katonai célpontjaira lőtt Gázában. A palesztin áldozatok száma 3-400 főre tehető.

A Hamász vezetője, Iszmail Hanija a szombati támadást a jeruzsálemi Al-Aksza mecset elleni úgymond „folyamatos agresszióval” indokolta, amely véleménye szerint az elmúlt napokban érte el csúcspontját. Az offenzívával a Hamász „az Al-Aksza mecsetet, a szent helyeket és a foglyokat akarja megvédeni”. 

Radikális zsidó csoportok az utóbbi időben egyre gyakrabban keresték fel a Templom-hegyet, ahol jelenleg az iszlám világ szent helye, az Al-Aksza mecset és a Sziklakupola található.

Az Iszlám Dzsihád bejelentette, hogy csatlakozott a Hamasz offenzívájához. A libanoni Hezbollah milícia szerint, amely folyamatosan kapcsolatban áll a Hamasszal, a támadás egyértelmű üzenetet küldött azoknak az arab világban, akik az Izraellel való normalizálásra törekedtek.  Az iszlamista mozgalom ismereteink szerint nem avatkozott bele a konfliktusba. Egy kétfrontos háború a Hamásszal és a Hezbollah-hal abszolút rémálom lenne Izrael számára.

A Hamasz támadásra válaszul a palesztin Gázai övezet lakosságának hatalmas izraeli megtorló támadásokra kell felkészülnie, kell azt elszenvednie. A hadsereg már reggel bejelentette, hogy több tucat vadászgép bombázta a Hamasz célpontjait a Gázai övezetben. Az iszlamista Hamasz mozgalom 2007-es hatalomra kerülése óta szigorú blokád alatt álló, sűrűn lakott tengerparti sáv 2,3 millió lakosa az elmúlt 16 évben már négy háborút élt át.

Mi van a hátérben?

A támadás ötven évvel azután történt, hogy Egyiptom és Szíria Izraelt megtámadta a zsidóság legmagasabb ünnepén, 1973. október 6-án, Jom Kippurban. Azóta ez a legsúlyosabb offenzíva.

A támadással a Hamász valószínűleg meg akarja torpedózni Izrael azon törekvését, hogy normalizálja a kapcsolatokat Szaúd-Arábiával. A Közel-Kelet geopolitikája számára a két állam közeledése a században egyedülállóan fontos lenne. A Hamasz számára azonban ez minden remény végét jelentené. Izrael és Szaúd-Arábia – az összes arab ország közül a legerősebb és az iszlám legfontosabb szent helyeinek otthont adó állam – békemegállapodása következményeképpen valószínűleg véglegesen szertefoszlana a független palesztin állam realitása.

A Hamasz meg akarja állítani a Szaúd-Arábiával folytatott békefolyamatot, bármi áron.

A támadás formája és terjedelme már felülmúlja az összes korábbi Izrael és Hamasz közötti konfrontációt. A brutalitás ellenére ezek általában bizonyos szabályokat követtek, és valamennyire ellenőrizhetőnek tűntek. Ezúttal azonban minden más. A radikális palesztin szervezet úgy tűnik, mindent egy kártyára akar tenni. Úgyszólván totális háborút üzent Izraelnek.

Felvetődik tehát a kérdés: mi késztette a Hamaszt arra, hogy ilyen frontálisan és átfogóan megtámadja Izraelt? Hivatalosan szóvivőik az offenzívát a Templom-hegyi izraeli úgymond provokációkra, a telepépítésekre és a Ciszjordániában ismétlődő erőszakra adott válaszként írták le. De ezek a dolgok nem újak, és a múltban ritkán vezettek ilyen eszkalációhoz.

A válasz Rijádban rejlik. Egy izraeli miniszter várhatóan rövid időn belül másodszor látogat a szaúdi fővárosba a héten. Hetek óta terjednek a pletykák arról, hogy közeleg a megállapodás Izrael és a királyság között. A Közel-Kelet geopolitikája számára a kapcsolatok normalizálódása rendkívül fontos, távlatos esemény lenne – hangsúlyozza a Neue Zürcher Zeitung elemzése. Nem lényegtelen szempont: Mahmúd Abbászt, a Hamaszszal szembenálló palesztin elnököt is elárasztják az Öbölből származó pénzek.

Nem csoda, hogy a Hamasznak nagy érdeke fűződik a szaúdi-izraeli közeledés kisiklásához. Első pillantásra azonban az a mód, ahogyan ezt csinálja, inkább kollektív öngyilkos küldetésnek tűnik, semmint hűvös számításnak. A Hamász harcosoknak sikerült kemény csapást mérniük az izraeliekre. Ugyanakkor veszélyeztetik szervezetük létét, és halált és pusztítást hoznak Gázába.

Rijádban az emberek hitetlenkedve fogadták az eseményeket, és mindkét felet felszólították a harcok leállítására. A Szaúd-Arábiában hatalmon lévők jól tudják, hogy a béke Izraellel csak akkor lehetséges, ha nem eszkalálódik a konfliktus a palesztinokkal. Most éppen az ellenkezője történt. A Hamasznak az elemzések szerint éppen ez a szándéka.

Az iszlamista milícia azonban nyilván nagy kockázatot vállal. Noha sok arab szolidaritást mutat a palesztinokkal, nagyon kevesen akarnak háborúzni Gázáért. Ha a Hamasz, amelyet a legtöbb Öböl-menti államban egyértelműen elutasítanak, valóban regionális tűzvész létrehozására törekszik, az bumerángnak bizonyulhat, és akár az iszlamista párt bukását is beharangozza.

Az erőszak körforgásának veszélye

A Hamasz támadása példátlan volt, így Izrael válasza minden eddig látottat felülmúl. De ha palesztinok ezrei halnak meg Gázában, akkor Izrael és Szaúd-Arábia tervezett közeledése egyelőre lelassulhat, befagyhat. A Hamász – tegyük hozzá öngyilkos - stratégiája pedig úgy tűnik, éppen erre irányul. A Gázai övezet politikai megoldása nélkül tehát Izrael nem kerülheti el az erőszak körforgását.

Egy amerikai keresztyén hang

„Miközben a békéért imádkozunk, erkölcsi világosságra van szükségünk ezzel a háborúval kapcsolatban” – írja az egyik mértékadó amerikai keresztyén hírportál.

“Izraelnek joga és kötelessége, hogy megvédje magát”

“Az amerikaiak vasárnap reggel reggel a közel-keleti háborúról szóló hírekre ébredtek, mivel a Hamasz terrorcsoport kimondhatatlanul brutális módon megtámadta Izrael államot . Miközben képernyőink megtelnek az égből záporozó tűz képeivel, a szeretteik elrablása és meggyilkolása miatt gyászoló családok képeivel, tudjuk, hogy – akárcsak saját országunk számára a szeptember 11-i támadások után – ez a gonosz nap is csak a kezdete annak, ami jön. Miközben a háború kezdetén a békéért imádkozunk, az amerikai keresztényeknek ezt olyan erkölcsi tisztasággal kell megtenniük, hogy elismerjék Izrael jogát és kötelességét, hogy megvédje magát” – olvasható a határozott hangú vélemény.

Az írás arra a fontos mozzanatra is kitér, hogy sokan úgy tudják, hogy a neoprotestáns karizmatikus protestánsok automatikusan támogatják Izraelt az eszkatologikus nézetek alapján, amelyek kifejezetten már a modern Izrael államnak is bizonyos szerepet szánnak a bibliai próféciák beteljesülésében/beteljesítésében. (Lásd ezzel kapcsolatos korábbi elemzésünket: Karizmatikus keresztény kezdeményezés Izrael bibliai, prófétai szerepének betöltéséért.)

“Nem a Knesszet tévedhetetlenségében hiszünk…”

Vannak azonban olyan keresztyén elképzelések és egyházak, amelyek nem osztják ezt az elvet. „Hisszük, hogy Isten ígéretei Krisztusban teljesednek be, nem pedig az 1948-as izraeli Függetlenségi Nyilatkozatban – nyomatékosítja az állásfoglalás. Sokan közülünk kritikusan is tudunk Izraelre tekinteni, ha éppen úgy véljük, hogy helytelenül cselekszik. Nem hisszük, hogy az izraeli Knesszet valamiképpen tévedhetetlen.”

De még ezekkel a nézeteltérésekkel is, az amerikai keresztényeknek egységesen kell támogatniuk Izraelt, mivel támadás alatt áll – teszi egyértelművé a helyzetet az állásfoglalás.

“A jelen háború megítlésében nincs erkölcsi zavar”

Bizonyos keresztények pacifisták, akik minden katonai akciót helytelennek tartanak. A legtöbb keresztény az egyháztörténelem során azonban ragaszkodott az igazságos háború elméletének valamilyen formájához, amely szerint a háború mindig szörnyű, de – bizonyos, nagyon korlátozott körülmények között – erkölcsileg igazolható.

A Jézus kapcsolatba lépett a katonákkal (Mt 8:5–13), és felszólította őket, mint másokat, hogy bánják meg a bűnt – említ bibliai voanatkozásokat a cikk. Magáról a katonai szolgálatról azonban soha nem beszélt bűnként. Pál apostol az állam szerepéről írt, hogy „kardot viseljen” „a gonosztevővel” szemben (Róm. 13:1–4). Ez a tekintély aligha határtalan. Minden állam elszámoltatható Isten igazságossága előtt, és ha igazságtalanul cselekszik, Isten ítéletének van kitéve. Éppen azt a római kormányt, amelyről Pál írt, később a Szentírás egy „vadállat” állapotként ábrázolja, amellyel szembe kell nézni (Jel 13:1–18).

Ha azonban igazságosan cselekszik, az államnak nemcsak joga, hanem felelőssége is megvédeni magát és polgárai életét.

Néha, különösen a háború korai pillanataiban – irányítja rá a figyelmet az amerikai cikk - , bizonytalanok lehetünk afelől, hogy kinek van igaza és kinek nincs igaza. A jelen izrali-Hamasz háború esetében a cikk szerint nincs ilyen erkölcsi zavar. A Hamasz – és állami szponzorai – ártatlan embereket támadtak meg, ahogyan azt a múltban is többször megtették , ezúttal korábban nem látott erőt és brutalitást alkalmazva .

Bármely, az igazságosság mellett elkötelezett, állampolgáraiért felelős államtól elvárható, hogy megvédje önmagát, és ha kell, hogy erőszakkal válaszoljon egy olyan támadásra, mint amit Izrael elszenvedett – esetünkben különösen is mindazon egyedi körülmények figyelembevételével, amelyek a zsidó állam megalakulásához éppen 75 évvel ezelőtt vezettek. Már államiságának létrejötte során is Izraelnek állandó fenyegetésekkel kellett szembenéznie, gyakran a történelemből jól ismert súlyos és baljós antiszemita toposzokkal.

“Családunk egy tagját érte erőszakos támadás”

„Amerikaiként úgy látjuk: megtámadták Izraelt, amely egy liberális demokrácia, ráadásul egy egy olyan régióban, amelyet illiberális, tekintélyelvű rezsimek uralnak. Keresztényként különös figyelmet kell fordítanunk az Izrael elleni erőszakra – mivel a családunk egy tagját érte erőszakos támadás. Hiszen az Ábrahámnak tett ígéretre vagyunk beoltva (Róma 11:17). A mi Urunk, Jézus galileai zsidó ember. Szemünkben a zsidó nép elleni támadás, Jézus elleni támadás is. És mivel mi Jézus követői vagyunk, ez a támadás ellenünk is irányul” – vonja le a következtetést a szerző.

A határozott hangú, keresztény alapokon megnyilvánuló írás végül leszögezi: „a Hamasz indította háború a terrorizmust megnyilvánulása. El kell ismernünk az erre a terrorizmusra adott erőteljes válasz igazságosságát is. Bárhogyan is olvassuk a Biblia próféciáit, és bárhogyan is értékeljük a világpolitika eseményeit, az amerikai keresztyéneknek most Izrael mellé kell állniuk”.

Share

Subscribe now

A palesztin keresztények száma ötvenezer. Velük szeretné a kapcsolatot ápolni a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT). Mint azt az alábbiakban kérdéseinkre válaszolva dr. Fischl Vilmos, a MEÖT (a MEÖT egy olyan szervezet, melynek szinte valamennyi hazai keresztény egyház a tagja – a római katolikusok megfigyelő-együttműködő státuszban vannak) főtitkára elmondta: a MEÖT és a Palesztin Állam közötti hídépítést és ezzel Magyarország és a Palesztin Állam közötti kapcsolatot is szeretnék előre mozdítani, deklaráltan nem politikai, hanem úgymond egyházdiplomáciai megfontolásokból. Ezért a MEÖT elnöksége kezdeményezésére létrejött kapcsolatfelvételt követően a Palesztin Állam meghívására a MEÖT elnöksége Palesztinába látogatott május 15-18. között, A kapcsolatfelvétel eseményére a MEÖT főtitkára szerint véletlenszerűen éppen azokon a napokon került sor, amikor államiságának 75. évfordulóját ünnepelte Izrael, s amely dátumot pedig ezzel egyidejűleg népe „katasztrófanapja”-ként tartja számon a Palesztin Állam. Az alábbiakban közzé tesszük a MEÖT közleményét erről a sok tekintetben érdeklődésre számot tartó eseményről, azon válaszokkal együtt, amelyeket e-mailben elküldött szerkesztőségi kérdéseinkre a MEÖT főtitkárától kaptunk.

MEÖT közlemény

A Palesztin Egyházügyek Legfelsőbb Elnöki Bizottságának (PELEB) meghívására a Szentföldre látogatott május 15–18. között a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) elnöksége. A delegációt Kondor Péter evangélikus püspök vezette, a küldöttség tagjai voltak még Gér András református zsinati tanácsos, Papp János baptista egyházelnök, Khaled A. László metodista szuperintendens, Magyar Marius román ortodox esperes és Fischl Vilmos MEÖT-főtitkár is.

KÉRDÉSEK:

Mi volt a meghívás apropója?

FV: A MEÖT szerette volna a Palesztin Egyházak Ökumenikus Tanácsával fölvenni a kapcsolatot.

Mivolt a meghívás előzménye?

FV: Fontosnak tartotta a MEÖT, hogy a közel-keleti keresztényekkel, különösen is a Szentföldön élőkkel kapcsolatot tartson, hiszen Jézus is onnan származik.

Mi volt a meghívás célja?

FV: A meghívás célja az egyházi és állami vezetőkkel, egyházi intézményekkel való kapcsolatfelvétel, találkozás, tájékozódás.

Milyen kapcsolat volt korábban a MEÖT és a PELEB között?

FV: Semmilyen. A nullából vettük föl a kapcsolatot velük a budapesti palesztin nagykövet segítségével, a KKM és a Palesztin Külügyminisztérium támogatásával.

A látogatás során csak palesztin fennhatósági területeken jártak?

FV: Főként ott jártunk. Az egyetlen kivétel izraeli reptérre való érkezés és az onnan történő indulás, valamint Kelet-Jeruzsálem meglátogatása volt.

Szerepelt-e a programban találkozó izraeli állami egyházpolitikai személyiségekkel, továbbá keresztyén egyházi, illetve zsidó vallási személyiségekkel is?

FV: Nem szerepelt izraeli egyházpolitikai személyiségekkel vagy zsidó vallási személyiségekkel találkozó a programban, azonban találkoztunk III. Theophilosz pátriárkával Kelet-Jeruzsálemben.

A küldöttség megbeszélést folytatott Vendectos görög ortodox metropolitával, aki elmondta, milyen felelősség hárul a betlehemi születés templomát gondozó három felekezetre: az övékre, a katolikus és az örmény egyházra.

A MEÖT-delegáció tagjai találkoztak Hanna Hananiával, Betlehem város keresztyén polgármesterével is, aki elmondta, hogy bár Palesztina lakosságának csak egy százaléka keresztyén, egy elnöki döntés alapján tíz település polgármesterének és helyettesének keresztyénnek kell lennie. Betlehem is ezek közé a városok közé tartozik.

A városban egyébként a küldöttség meglátogatta az evangélikus fenntartású Dar Al-Kalima Egyetemet, ahol Mitri Raheb rektor megosztotta velük nehézségeiket és örömeiket, amelyekkel az egyetem az elmúlt időszakban szembenézett. A rektor megemlítette, hogy nyitottak testvéregyetemi kapcsolatok létesítésére magyarországi egyházi egyetemekkel.

KÉRDÉS: Mitri Raheb rektor hogyan értékelte a palesztinai keresztények helyzetét?

FV: A lakosság 1%-a (50 000 fő) keresztény. Kiemelte, hogy milyen figyelmes Palesztin Állam elnöke, mert bár a kereszténység kisebbségben van, mégis 10 város polgármestere kötelezően keresztény kell, hogy legyen, függetlenül attól, hogy ők kisebbségben vannak. Elindítottuk a Betlehemi Evangélikus Egyetem és a budapesti Károli Református Egyetem közötti kapcsolatfelvételt. Reménység szerint a két egyetem még idén aláírja a szerződést.

A magyar delegációt fogadta Mohammed Ishtayyeh palesztin miniszterelnök is. A kormányfő kifejtette, hogy nehéz a helyzetük az izraeli hatóságok állandó ellenőrzése miatt.

KÉRDÉS: A palesztin kormányfővel való találkozás során szóba kerültek vallási ügyek is? Ha igen, mik voltak ezek?

FV: Igen, a palesztin miniszterelnök megerősítette, hogy a kormány 10 településen keresztény polgármestert nevez ki (pl. Betlehem és Ramallah). Betlehemben a lakosság 22%-a keresztény, 78% muszlim, mégis keresztény polgármestere van Hanna Hanania személyében, mert őt nem választják, hanem az államfő jelöli ki. Őt is, a helyettesét is és a képviselőtestület 2/3-át.

A küldöttséget vezető Kondor Péter püspök elmondta, hogy hidakat építeni érkeztek, és szeretnék, ha a hagyományosan jó magyar–palesztin kapcsolat ismét megerősödne. A püspök Kölcsey Ferenc-emlékérmet adott át a miniszterelnöknek annak alkalmából, hogy idén ünnepeljük a magyar Himnusz 200 éves évfordulóját.

KÉRDÉS: A MEÖT mire gondol, amikor hídépítés szándékáról beszél? MEÖT-Palesztin Állam között? MEÖT- palesztinai kereszténység között?

FV: A MEÖT elsősorban a palesztin keresztényekkel szeretné a kapcsolatot ápolni, de természetesen, a MEÖT pozíciójában kifolyólag nem kerülheti meg, és nem is akarja megkerülni a MEÖT-Palesztin Állam közötti hídépítést sem. Ezzel szeretnénk természetszerűen Magyarország és a Palesztin Állam közötti kapcsolatot is előre mozdítani, segíteni.

KÉRDÉS: A magyar Himnusz 200 éves évfordulójára kiadott Kölcsey-emlékérem átadásával milyen szimbolikus üzenetet kívánt a magyar küldöttség a palesztinoknak jelezni?

FV: Kifejezésre juttattuk, hogy a Himnusz nekünk nemzeti imádság is és az imádság mindig erőt ad az embernek.

Hivatalos megbeszélést folytatott a magyar delegáció Munib Younan nyugalmazott evangélikus püspökkel, a Lutheránus Világszövetség korábbi elnökével és Mor Anthimos Jack Yakoub frissen kinevezett szír ortodox érsekkel, William Shomali római katolikus püspökkel és Ibrahim Faltas ferences szerzetessel, a Szentföldi Ferences Kusztódia helyettesével, valamint Mar Afram szír katolikus érsekkel. A Kondor Péter vezette küldöttséget fogadta III. Theophilos jeruzsálemi görög orthodox pátriárka is, aki szerint Magyarország azon kevés európai államok egyike, ahol a keresztyénség értékeire figyel a kormányzat.

KÉRDÉSEK:

Mi volt a hivatalos megbeszélések tárgya a nevezett keresztény egyházi vezetőkkel?

FV: Tájékozódás a kialakult helyzetről.

Kitért-e III. Theophilos konkrétumokra is, hogy tudniillik miként figyel a magyar állam különösképpen is a keresztény értékekre? Mely kevés országokra gondolt vajon, ahol a keresztény értékekre még olyannyira figyelmes az állam, mint Magyarországon?

FV: Igen, III. Teophilos kifejezetten megköszönte a Hungary Helps program segítségét és nagyra értékelte a magyar kormány ezirányú munkáját. Más keresztény országokat nem nevezett meg konkrétan.

A delegáció ott tartózkodása alatt volt a Nakba, amikor is arra emlékeztek Izraelben, hogy Izrael állam létrejött, ám ez a palesztinok számára gyásznap, hiszen sokan akkor veszítették el hazájukat és kényszerültek a menekültlétbe.

KÉRDÉS: A MEÖT látogatás erre az alkalomra – Nakba: palesztin értelmezésben a katasztrófa napja - volt időzítve a meghívó fél részéről?

FV: Nem, ez véletlenül alakult így, a több felajánlott időpontból az elfoglalt egyházi vezetők csak ekkor értek rá mind.

KÉRDÉS: Adott-e ki a MEÖT bármiféle nyilatkozatot Izrael államiságának 75. évfordulójára?

FV: Nem, nem politizálunk.

Összesen körülbelül ötvenezer keresztyén él Palesztinában, de kis számuk ellenére a palesztin önkormányzat többletjogokat biztosít nekik, így például a húsz miniszterből négy, a palesztin nagykövetek közül pedig közel harminc keresztyén. A viszonylag kis számú keresztyénség az arányaihoz képest sokszoros társadalmi jelenléttel bír, az iskolahálózat körülbelül negyven százaléka, de a szociális és egészségügyi ellátórendszer jelentős hányada is keresztyén fenntartásban működik.

KÉRDÉS: Összességében a palesztin állami meghívásra tett látogatásuknak

a) főként politikai jelleget tulajdonítanak? Ennek eredményeit, tanulságait miként foglalná össze? 

FV: Főként egyházdiplomáciai jelleget tulajdonítunk.

b) vallásközi jószolgálati jelentőségét hangsúlyoznák? Ez esetben ennek eredményeit, tanulságait miként foglalnák össze?

FV: Igen, az egyházdiplomácia még mindig képes arra, hogy a politika fölé emelkedjen, és fölülről szemlélje a dolgokat. Így tudunk segíteni másoknak.

Share Tükör által...

Subscribe now

Május 7-től pünkösdig világszerte mozgalom indult: imádkozni Izrael spirituális újjászületéséért és azért, hogy Isten minden nemzet előtt tegye egyértelművé Izrael iránti szeretetét.

A program Pál apostolt : "Testvéreim, szívem vágya és imája Istenhez Izraelért az, hogy üdvözüljenek." (Rómabéliekhez írott levél 10:1)

A kezdeményezések időzítése sem véletlen: közeledünk a keresztény pünkösd ünnepéhez, egyben kezdetét vette a zsidó vallás „hetek ünnepe” (héberül shavuot). Az International House of Prayer – az Imádság Nemzetközi Háza által vezetett mozgalom minden várakozást felülmúlva olyan nagy lendületet vett, hogy a világ minden tájáról milliók csatlakoztak néhány hét alatt, akik május 7-28. között böjtölésre és imádkozásra kötelezik el magukat a Biblia ószövetségi részét képező, Ézsaiás próféta könyvének 62. fejezetében olvasható próféciájára hivatkozva.

Fiatalok ünnepelik Izrael állam legújabbkori léte 75. éves függetlenségének napját.

Az International House of Prayer (IHOPKC) egy az Amerikai Egyesült Államok déli államaiban gyakori  karizmatikus evangéliumi keresztény közösségek egyik mozgalma és missziós szervezete, amelynek székhelye a Missouri állambeli Kansas Cityben található. Tevékenysége a szentírás tévedhetetlenségén és a bibliai fogantatású imádság folyamatos ébrentartásán alapszik. Az IHOPKC nagy jelentőséget tulajdonít a bibliatanulmányozás, az ima, az istentisztelet, a böjt és az igazságszolgáltatás gyakorlatának.

A Kansas City Nemzetközi Imaházát Mike Bickle alapította 1999. május 7-én. A szervezet egy kis imateremben indult, amelyet Jézushoz forduló éjjel-nappali, folyamatos imádság helyének szentelnek azóta is. 1999. szeptember 19. óta a hét minden napján, 24 órában ad otthont a folyamatos imádságnak, élő istentiszteleti alkalmakat közvetítve, amit egyidejűleg sugároznak saját internetes oldalukon és a YouTube-on:

https://www.youtube.com/live/Fgm9UAzdzQY?feature=share

Azóta az IHOPKC kinőtte magát és több különböző helyen elterjedt Missouri államban. Ma már több ezer állandó önkéntes munkatársa és alkalmazottja, és további több ezer fiatal diák kapcsolódik rendszeresen imaszolgálatuk szervezéséhez, folyamatban tartásához.

Az IHOPKC doktrinálisan neoprotestáns, ún. evangelikális (nem tévesztendő össze az evangélikus, azaz Luther Márton tanai nyomán keletkezett történelmi protestáns egyházzal) a történelmi keresztény egyház (és felekezetei) szemszögéből nézve fundamentalista és karizmatikus közösség. Ez a típusú keresztyén teológiai és értékszemlélet, bibliai látásmód igen sokrétű formában főként az őshonos Amerikai Egyesült államok déli államaiban lett népszerű. Komoly társadalmi, sőt, adott esetben politikai hatása is van, miután politikailag előszeretettel sorolják be őket az erősen konzervatív világlátású, egyben politikai felfogású emberek és csoportok közé.

Mától, május 7-től, és egészen a május 28-i pünkösdig (a hetek ünnepéig) hívők milliói imádkoznak és böjtölnek a világ minden tájáról Izrael ébredéséért. Ez egybeesik az „omer számlálásával”, mivel húsvéttól pünkösdig hét naptári hetet számolnak. Vallásos hívő emberek – természetesen Izrael népe körében, de jelentős nyugati keresztény közösségekben is – milliók úgy élik meg ezt az ünnepet, mint ami arra emlékeztet napnál világosabban, hogy milyen csodákat tett meg választott népével az Örökkévaló! Ezen szemlélet szerint már maga az a tény, hogy Izrael népét mintegy kétezer év szétszóratása után egyben tartotta, majd összegyűjtötte, nem utolsóm sorban az államiság ajándékával gazdagította, egyértelműen a folyamatban lévő üdvtörténet bizonyítéka s egyben csodálatos jele...

A közel-keleti híreket nyomon követő olvasók számára közismert: Izrael napjainkban (is) komoly belpolitikai válság időszakát éli meg. Az ország többévtizedes palesztin-izraeli szembenállás gyakori fegyveres és bonyolult politikai, háborús következmény közepette él, és saját belső elemzéseik szerint is: a lakosság mélyen megosztott. A hvg.hu elemzése szerint: válaszúton a 75 éves Izrael. Vajon maradhat-e demokratikus és zsidó egyszerre? Lesz-e alkotmány?

 „Körös-körül komoly bajok vannak a háború és az erőszak állandó fenyegetése miatt, de saját társadalmunkon belül is nagy problémákkal kell szembenéznünk. Ahogy láttuk, hogy Isten olyan erőteljesen munkálkodott a világjárványon keresztül, és sokan mélyebben elgondolkodtak az életről, a halálról és a spiritualitásról, úgy hisszük, hogy most is csodákat fog tenni közöttünk” – fogalmaz az Izrael helyzetét bizakodó keresztény szemszögből nyomon követő és azt biblikus testvéri hozzáállással támogató hírforrásunk.

Sok keresztény hívő van szerte a világon, akik azon a véleményen vannak, hogy Jézus Krisztus messiási küldetésének beteljesülésével, az immáron a világon bárhol, bármely nemzet gyermekeivel kötött új szövetség révén Izrael küldetése is beteljesedett.  Az ima-közbenjárást meghirdető szervezet egyik fontos célja éppen az, hogy emlékeztessen mindenkit Istennek Izraellel kapcsolatos céljaira, és hogy – bibliai-teológiai értelmezésük szerint – a történelem Ura terveiben még sok minden vár Izraelre, ami az egész világra is kihatással lesz.

A CBN (Christian Broadcasting Network) beszámolója szerint az imahívás május 7-én kezdődik és 28-ig tart, többek között a mozgalom egyik úttörője magyarázza el, miért választották az Ézsaiás könyvéből vett részt: "Nem ismerek olyan fejezetet, amely több információt tartalmaz Isten Jeruzsálemmel kapcsolatos szándékáról, mint Ézsaiás 62. fejezete...".

^{Izrael újraéledéséről szóló prófécia}

^{Ézsaiás próféta könyve 62. rész
1}Nem hallgathatok Sion miatt, nem nyughatom Jeruzsálem miatt, míg nem ragyog igazsága, mint a hajnalfény, és szabadulása, mint az égő fáklya. ²Látni fogják igazságodat a népek, dicsőségedet az összes királyok. Új nevet adnak neked, melyet az ÚR maga határoz meg. ³Ékes korona leszel az ÚR kezében, királyi fejdísz Istened tenyerén. ⁴Nem mondanak többé elhagyottnak, országodat sem mondják pusztaságnak, hanem úgy hívnak, hogy gyönyörűségem, országodat pedig úgy, hogy férjnél van. Mert gyönyörködik majd benned az ÚR, és országodnak ő lesz a férje. ⁵Mert ahogy az ifjú elveszi a hajadont, úgy vesz el téged, aki felépít; ahogy a vőlegény örül menyasszonyának, úgy örül majd neked Istened. ⁶Falaidra, Jeruzsálem, őröket állítottam. Soha ne hallgassanak, se nappal, se éjjel! Ti, akik az URat emlékeztetitek, ne legyetek némák! ⁷Ne engedjétek, hogy néma maradjon, amíg helyre nem állítja, és dicséretének helyévé nem teszi Jeruzsálemet a földön. ⁸Az ÚR esküre emelte jobb kezét, erős karját: Nem adom többé gabonádat eledelül ellenségeidnek. Nem isszák többé idegenek mustodat, amelyért te fáradoztál, ⁹hanem azok élvezik, akik betakarítják, és dicsérik az URat: azok isszák meg szent udvaraimban, akik leszüretelik. ¹⁰Vonuljatok, vonuljatok ki a kapukon, készítsetek utat a népnek! Töltsétek, töltsétek föl az országutat, hányjátok le róla a köveket, állítsatok útjelzőket a népek között! ¹¹Hírül adta az ÚR a föld széléig: Mondjátok meg Sion leányának: Jön már Szabadítód, vele jön szerzeménye, előtte jön munkája eredménye. ¹²Szent népnek nevezik őket, az ÚR megváltottainak, téged pedig sokat látogatott városnak hívnak, nem leszel elhagyatott! (Forrás: Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája, 1990)

Ahogyan Jézus utasította tanítványait a Máté 9:38-ban, imádkoznunk kell az aratás Urához, hogy küldjön munkásokat, imádkoznunk kell azért, hogy az Ő Szentlelke nyissa meg arab és zsidó testvéreink szívét az evangélium előtt, és imádkoznunk kell Jeruzsálem békéjéért - hirdeti meg imaszándékát egy másik különleges csoport, a Jézust messiásként elfogadó zsidóknak a világ több pontján (Izráelben is) élők közössége.

Céljuk, hogy imahálózatot építsenek ki szerte a világon.

Közre is adtak egy podcast-gyűjteményt, bizonyságtételeket, cikkeket és egy „Harmincegy nap ima” útmutatót, amely segít imádkozni és imacsoportokat vezetni az evangéliumi ébredés előmozdítása érdekében Izraelben. 

Mi is a hetek ünnepe?

A Sávuót – a Hetek ünnepe, a Sínai-hegyen történt törvényadás emléknapja, az új kenyér ünnepe. A keresztény kultúrában (más tartalommal) megfelelője a pünkösd.

A zsidó hagyomány szerint Isten ezen a napon nyilatkoztatta ki a tízparancsolatot, és ekkor adta át a Tórát, mely az írott és a szóbeli tant is magában foglalta.

Ez az ünnep egy hosszabb ünnepkör lezárása is egyben. Az egyiptomi szolgaságból való szabadulás (pészah) csak a lélek és szellem szabadságának elérkezésével válhatott teljessé. Ezen az ünnepen ezt a teljessé vált szabadságot is ünnepli a zsidóság. Tulajdonképpen a nép születésének is tartják az évfordulót, ugyanis a törvények tették néppé, sőt választott néppé a zsidóságot.

A pészah óta hét naptári hét leteltével jön (idén május 27-én) a sávuót. A pészahi fizikai szabadulást a sávuóti szellemi, lelki szabadulás követi. Az ünnep Izraelben egy napos, Izraelen kívül két napig tart.

A sávuót szó esküvéseket is jelent, ugyanis e napon két eskü is elhangzott el.

Az egyik a zsidó nép részéről: „Azután vevé a szövetség könyvét, és elolvasá a nép hallatára; azok pedig mondának: Mindent megteszünk, a mit az Úr parancsolt, és engedelmeskedünk.” (2 Mózes 24:7; Károli fordítás).

A másik Isten részéről: „És lesztek ti nékem papok birodalma és szent nép. Ezek azok az igék, amelyeket el kell mondanod Izrael fiainak.” (2 Mózes 19:6; Károli fordítás)

Ez az ünnep az új kenyér ünnepe is, pontos fordítás szerint ez a zsengék napja. Nevezik még aratási ünnepnek is. Amikor még állt a Jeruzsálemi templom, a szentélyben ezen az ünnepen mutatták be az új kenyeret (számos termény társaságában: búza, árpa, szőlő, füge, gránátalma, olajbogyó és datolya), és ekkor ettek először belőle. Az ünnepre a nép a fővárosba zarándokolt és mindent virágokkal díszítettek, még az állatokat is. A virágokkal való díszítés szokása máig is megmaradt a zsinagógákban.

KIS KITÉRŐ

• Izraelben mintegy 30 000 Jézust messiásként elfogadó zsidó hívő él, ahol az összlakoság száma valamivel több mint 9 millió, ebből körülbelül 7 millió zsidó. 

• A zsidó (szóbeli) törvények betartása sokkal fontosabb az ortodox zsidók számára, mint a többi zsidó számára. Valójában minden tizedik ortodox zsidó, 79% mondja azt, hogy a zsidó vallási törvények betartása „elengedhetetlen” a zsidó önazonosság megéléséhez, a nem ortodoxok körében körében ez az arány mindössze 19%.

• Azok a zsidók, akik elfogadják Jesuát (Jézust) Messiásuknak, gyakran kiszorulnak a családjukból, és családjuk olykor odáig megy, hogy a „kádist” imádkozza értük, az elhunytakért mondott imát…

Share Tükör által...